Holló Szilvia Andrea: A fővárosi „művek” - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

vájjon nem vállalná-e magára ugyanazon, vagy ha tehet még kedvezőbb feltételekkel a peiti légizeóz-világitáót? Ha meghalljuk, mit feleltek Wodiáne- rék, majd megírjuk; &zéna-evagy izalma"-reménykedett a Va&ámapi Uj&ág tollnoka, mindhiába. A pályázatot a külhoni csoportosulás nyerte meg, melynek három tagja (Josef Meier-Kapferer nürnbergi gyárigazgató, a Rotschild család egyik tagja, valamint Ludwig Stefany mannheimi mérnök) a koncesz- sziót egy trieszti és bécsi tőkésekből alakult társulatra ruházta. így építhette meg a trieszti Általános Osztrák Légszesztársulat az első pesti gázgyárat a Lóvásár (ma Köztársaság) téren.

Az 1855-ben megkötött, 25 évre szóló szerződés minden részletre kiterjedt. A korábbi tapasztalatokból okulva kikötötte, hogy gáz csak kőszénből készülhet, ára nem változhat, a végtermék pedig égéskor nem lehet se koszos, se büdös. A közvilágításra szolgáló lámpák egy részét éjfélig, a többit pirkadatig kellett erős fehér fénnyel üzemeltetni. (E megjegyzések a színházi világítás kedvezőtlen tulajdonságaira utaltak, az ott használt légszesz „világító ereje a piilogá- ion túl nem terjedt, bűze azonban elhatott Óbudáig".) Mivel egy merőben új vállalkozás kimenetele kétséges, a hatóságok előírták, hogy a lámpák szerkezete legyen alkalmas hagyományos olajvilágításra is. Az olaj lámpásokat nem távolították el, hiszen a gázlámpa használata csak olyan utcákban gazdaságos, ahol a gázcsöveket ipari vagy háztartási célra egyébként is lefektették.

■ Az egykori iég&ze&zgyár központi épülete a Köztána&ág téren

11