Meskó Csaba: Gyógyürdők - A mi Budapestünk (Budapest, 1998)

letű négy nagy medence együttes térfogata kétezer köb­méter volt. A törökök kétfajta fürdőt: gőz- és meleg vizes fürdő­ket (hamamokat és ilidzsékét vagy kaplidzséket) épí­tettek. Fürdőkultúrájukat a közel-keleti vízhiány miatt nagyfokú víztakarékosság jellemezte, fő céljuk az iz­zasztás volt, a központi helyiség ezért az izzasztó. Für­dőiket fényűzően, kényelmesen tágasra építették, és célszerűen rendezték be. Az északi népek fürdőkultúráját a különböző izzasztó fürdők - hőlégkamrák, nedvesgőz-kamrák, szaunák - és a hideg vizes merülőmedencék jellemzik. A szauna a szélsőséges hőingerek - meleg levegő, hideg levegő, hideg víz - váltakozó alkalmazásával a hőregulációra, a keringés szervrendszerére, de közvetve az egész szer­vezetre hatva fokozza az egészséges ember ellenálló képességét. Budapest fürdőkültúrája A rómaiak magukkal hozták Pannóniába a tisztaság szeretetét. Valószínű, hogy a mai Római strand terüle­tén feltörő forrás is közrejátszott abban, hogy ezt a kör­nyéket választották lakó-, illetve táborhelyül. Vízvezeté­keket, csatornahálózatot, magán- és nyilvános fürdő­ket építettek, ahogy ezt az Aquincumban - a vizet ne­vében is viselő ókori városban - feltárt maradványok tanúsítják. (1984 óta látható a Flórián téren a római katonai fürdő.) Az Árpád-házi királyok korában a budai gyógyforrá­sok már ismertek voltak, hiszen a város északi részét - a Lukács és a ma önálló fürdőként már nem létező Császár fürdő területét - Felhévíznek, a déli - tabáni - részt Alhévíznek nevezték. Zsigmond uralkodása idején Buda városa lett a kirá­lyi székhely. A város virágzásával együtt a fürdőélet is felpezsdült. A budai törvénykönyv külön fejezete fog­lalkozik a fürdőkkel, megállapítva, hogy a nyilvános fürdőházak a társadalmi érintkezés jelentős színhelyei. A ma is látogatható gyógyfürdők közül a Rác fürdő minden valószínűség szerint a XV. században, Zsig­6

Next

/
Oldalképek
Tartalom