Radó Dezső: Parkok és erdők - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)

egyik utolsó, értékes maradványfoltja az ócsai-dabasi- inárcsi úgynevezett turjánvidék. A növény- és állatvilágban gazdag láprétek és láperdők mellett védelmet igényelnek a terület tájképi és kulturális értékei, az ócsai öregfalu népi építészeti emlékeit őrző házak, a falu 18. században épült műemlék-temploma, az öreghegyi szőlőkben a nyeregtetős, ollóágas pincesor és az ócsai kopjafás temetőrészlet.

A mély fekvésű Mádencia erdő lápokban és láperdőkben gazdag. A jellegzetes maradványnövényt, a lápi csalánt őrző nádasok területileg eléggé megcsappantak, csak az ősi vízfolyások mentén és a csatornák környékén találhatók. A legjellegzetesebb lápréti társulás, a csátés láprét a tőzegkitermelés áldozata. A terület ősi erdőtípusai közül legértékesebb az égerláp a magyar kőrissel. A magasabb fekvésű területeken fejlődtek ki a szil-, a kőris-, a tölgyligeterdők. E társulásban sok a hegyvidéki elterjedésű, itt maradványfajtának tekinthető növény, például a sárga árvacsalán, az árnyékvirág és a kapotnyak.

A terület állatvilága is nagyon gazdag. Magyarországon kizárólag itt fordul elő az ezüstsávos szénalepke, lepkeritkaságaink egyike. A tájvédelmi területen fészkelő ritka madárfajok közül fontosabb a hamvas rétihéja, a kerecsensólyom, a kékvércse, a réti fülesbagoly, a póling, a bölömbika, a piroslábú cankó és a réti tücsökmadár.

Az égeres láperdő turisták által is járható részein autóparkolók, pihenőhelyek, sétautak, esőbeállók, kerékpáros túrautak várják a látogatókat.

47