Csernus Lukács - Triff Zsigmond: Budapesti temetők - A mi Budapestünk (Budapest, 1999)
RÉSZLETE temetőkert felőli oldalán áll az első világháborúban hősi halált halt tízezer zsidó katona emlékműve. Tőle balra található az 1949-ben Hajós Alfréd tervei szerint készült mártíremlékmű, amelynek kőpilonjain a meggyilkoltak tízezreinek neve olvasható, a kőbe vésettek mellett a kézzel írt kiegészítések százai borítják a falakat. Körülötte a háború vége után a tömegsírokból exhumált halottak sírjai, közöttük a pesti gettóban elpusztult és a Klauzál téren eltemetett zsidóké. A Dohány utcai zsinagóga kertje is a gettó temetőjéül szolgált, ott máig sok sír maradt, például Arany Dániel matematikusé. Külön sírokban temették el a háború során meggyalázott Tóra-tekercseket. Sétánkat a Fűz utcai kerítéstől kezdjük, az 1-es parcellacsoportnál. Itt nyugszik Rózsavölgyi Gyula, a híres zeneműkiadó és -kereskedés alapítója; fehérmárvány- obeliszk jelöli Bársony Dóra operaénekes nyughelyét. Lajta Béla tervezte szarkofág alatt pihen Szabolcsi Miksáné; az 1/b parcella utolsó előtti sorában található Munkácsi Bernát irodalomtörténész síremléke. Itt fekszik Szomory Dezső író, Feld Mátyás színigazgató, Salamon Béla színművész és Jób Dániel, a Vígszínház igazgató-főrendezője és színésznő felesége, a Miss Európa címet elnyert Simon Böske. 46