Hajós György: Hősök tere - A mi Budapestünk (Budapest, 2001)
megvolt mindenkinek, aki a művészeti dolgokhoz hozzá szokott szólni. A konzervatívok, a kik a régi építészeti formákhoz ma is ragaszkodnak még, dicsérték impozáns arányait, stílszerűségét, a modernek, a kik az új építészet, az új stílus jelszavaira esküsznek, látatlanban is előre leszólták. Semmi okunk sincs rá, hogy ebbe a vitába éppen most beleelegyedjünk. Azok a vélemények, melyek e tárgyról megnyilvánultak, úgy sem a tárgyból magából folytak, hanem az előlegesen elfoglalt álláspontokból, ezek felett pedig nem fog dönteni semmiféle disputa, hanem csak a művészet természetes fejlődése.” Minden múzeum, könyvtár vagy más gyűjtemény egyre gyorsuló ütemben növekszik, és szembekerül a helyhiánnyal. Ez a sors elérte a Szép- művészeti Múzeumot is. A második világháború harcai közben kapott sérülések kijavítása után az 1980-as években kezdődött rekonstrukció során az épületen belüli tereket bővítették a két belső udvar befedésével, a Márványcsarnok, a Perga- mon-szárny és az Antik-szárny alatti terek kiképzésével. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményét hat osztály gondozza (Egyiptomi Gyűjtemény, Antik Gyűjtemény, Régi Képtár, Régi Szoborosztály, Grafikai Osztály, Modern Osztály). A Régi Képtár 2800 festménye a múzeum legfontosabb gyűjteménye, amely Raffaello, Correggio, Giorgione, Tiziano, Veronese, Tintoretto, Petrus Christus, id. és ifj. Pieter Brueghel, Rembrandt, Van Dyck, El Greco, Goya, Velázquez, Holbein, Dürer, id. Lucas Cranach, Gainsborough műveit is őrzi. A Régi Szoborosztály anyaga az európai szobrászat fejlődését az ókeresztény időtől a barokk kor végéig mintegy 330 alkotással szemlélteti. Leonardo da Vinci kis lovas szobra mellett Andrea Pisano, Verrocchio, Raphael Donner és a névtelen francia, flamand és olasz középkori mesterek művei a legértékesebbek. A Grafikai Osztály mintegy tízezer rajza és közel százezer sokszorosított gra51