Hajós György: Hősök tere - A mi Budapestünk (Budapest, 2001)

esemény, rövid történeti időszak tiszteletére emelnek monumentumokat. Az emlékmű megvalósítása éppen ezért volt egyedülálló feladat az alkotók számára.

A főváros közgyűlésén 1882. március 8-án Ney Ferenc bizottsági tag előterjesztést tett a honalapítás ezeréves évfordulójának megünneplésére. A hozott határozat 2. pontja „mellőzhetetlennek véli, hogy ... a dicső tény megörökítésére valamely méltó, emlékszerű, állandó közmű létesít- tessék”. A közgyűlés ilyen értelmű felterjesztéssel fordult az Országgyűléshez, de az csak 12 évvel később foglalkozott a javaslattal. 1894 februárjában képviselőházi bizottsági ülésen tárgyalták, ahol úgy találták, hogy egy diadalkapu építése lenne a legmegfelelőbb, de kikötötték, hogy legyen oszlopcsarnok is a múlt és a jelen kiemelkedő személyeinek szobraival. Mások Árpád szobrát a Gellérthegyen gondolták felállítani, a hegy Duna felőli oldalának jelentős átalakításával (ezt a tervet költséges volta miatt elvetették).

Végül is úgy döntöttek, hogy az emlékművet - egyben az útvonal megfelelő lezárásaként - a Sugár út városligeti végén kell felállítani. Wekerle Sándor miniszterelnök úgy foglalt állást, hogy diadalív létesüljön, és az emlékművön Árpád alakja legyen a meghatározó. Ez az elképzelés sem volt egészen új. Feszi Frigyesnek a város 1871. évi városrendezési tervpályázatára készített terve ugyan nem maradt fenn, de műleírásából tudjuk, hogy a Vigadó építésze a Sugár út városligeti végére diadalívet tervezett, a párizsi Arc de l’Étoile mintájára. Megmaradt viszont Feszi eredeti akvarellje, amelyet 1870-ben nyújtott be a Közmunkatanácshoz. Ezen az út lezárását sárkányokkal övezett talapzaton álló, ion fejezetű, magas oszloppal képzelte el, tetején Árpád lovas szobrával. (Elég bizarr ötletnek tűnik egy magas oszlop tetején lévő poszta- mensre lovas szobrot helyezni.)

Wekerle úgy döntött, hogy az emlékmű elkészítésére pályázat nélkül Schickedanz Albert építész

18