Gábor Eszter: Budapesti villák. A kiegyezéstől a második világháborúig - A mi Budapestünk (Budapest, 2001)
séges a főnézet. Az alaprajzi megoldások között nincs érdemi rokonság. A Lotz Károly utcai ház két részből áll - az utca felőli tömbben egymás fölött két kétszintes lakás volt (a felsőben lakott családjával a tervező, aki a lakást ért belövés következtében halt meg 1945 januárjában). A hátsó, alacsonyabb tömb szintén az utca felé tájolt, benne szintenként egy-egy kétszobás lakás épült. Bérvilla (1933). A háborúban megsérült épületet kis változtatással állították helyre II., Lotz Károly utca 4/B Molnár legsikeresebb és talán legsikerültebb villája az volt, amelyet Dálnoki Kovács Jenő számára épített (Lejtő út 2/A). A szerkezetileg négy egyenlő négyzetre osztott kockaház kívülről keveset árul el rendszeréből. Az emelet ugyanis csak félig van beépítve, jobb oldalán igen nagy tetőterasz létesült. A főhomlokzat meghatározó eleme a lakószoba teljes szélességét betöltő ívelt virágablak, amelynek félhengeres formája a nyugati homlokzat lépcsőházának falán kisebb átmérővel és tömör falazattal megismétlődik. Vasbetonvázas villa a Lejtő út sarkán. Elfordul az északra nyíló utcától és a kerten a Sashegy felé néz legtöbb ablaka. Feljárat 54