Molnár József - Szilas Péter: Esti fények - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)
Szent Gellért-szobor 14 15,5 Gellért-hegyi Citadella 89 88 Szent Anna-templom 20 20 Helyőrségi templom 17 22 János-hegyi kilátó 457 izzóval 18,3 1934 júliusában tornász-világbajnokság és más ünnepségek voltak a fővárosban, ezért a legfontosabb épületeket 24 napon keresztül este tizenegyig megvilágították. 1935-ben az Elektromos Művek kezdeményezte a Millenniumi Emlékmű, a Vajdahunyad vár, az Országház és a Vár díszvilágítását. Az összes költség 200 ezer pengő lett volna, a polgármester azonban csak 35 ezret engedélyezett erre a célra. Ebből csupán a Millenniumi Emlékmű és a vári palotaegyüttes főkupolájának kivilágítására tellett. Miután azonban a Vár főkupolájának és homlokzatának díszkivilágítása a főváros közönségének és vezetőinek tetszett, elhatározták, hogy a Vár két oldalszárnyát is megvilágítják, hetven reflektorral. Miközben a megvilágítandó épületek kiválasztásában és a technikai megoldásokban az igényességre törekedtek, 1935-ben egy kevésbé sikeres vállalkozás is született. A Szent István-napi ünnepségekre a Polgármesteri Hivatal nagy látványossággal akart kirukkolni. Az Elektromos Művekkel a pesti Duna-parton, a Margit hídtól az Erzsébet hídig terjedő szakaszon mintegy másfél kilométer hosszban színes lámpákból álló „füzérvilágítást” szereltetett fel. A lampion hatású, de nem burkolt, színes izzókkal különleges fényhatást kívántak létrehozni, ezzel is fokozva az ünnepi hangulatot. „Vásári kivilágítással tönkretették a Duna-partot - írta cikkében a Magyarság című lap. - Pénteken este kellemetlen meglepetés fogadta azokat, akik a szépséges Duna-part megszokott képében akartak gyönyörködni. Pesti oldalon kigyulladtak azok a színes lámpák, amelyekkel hetek óta teleaggatták a part fölé újonnan kifeszített drótokat... Az a hatás, amit a szépérzésű és jó ízlésű emberekből kiváltott ez a kivilágítás, az csak egy szóban fejezhető ki: fuj! Budáról nézve a pesti oldal olyan volt pénteken este, mintha a Városliget mutatványos tere - röviden a vurstli - ellepte volna a Duna bal partját a maga vásárian rikító és ízléstelen »világításeffektusaival«. Pestről pedig kín és gyötrelem átnézni Bu32