Molnár József - Szilas Péter: Esti fények - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)

utcáin, s 1794-ben 63 új lámpa világított a Lipótvárosban és környékén. Ez nagy fejlődést jelentett, ha arra gondolunk, hogy nem is oly rég a városi tanács határozata szerint az esti harangszó után tilos volt az utcán való járkálás és kószálás. Hiszen ha a polgár ezt a rendeletet betartja, nem eshet baja, útonállók nem fosztják ki, nem ölik meg, és így a jelentős pénzt felemésztő éjjeli világításra sincs szükség. „Aki pedig éjszaka kényszerül hazamenni, annak megparancsoltatik, hogy égő gyertya vagy lámpás nélkül ne találtassék.” A lakosság azonban nem helyeselte, hogy a hivatal az éjjeli utcai világítást „záróra”-rendelettel kívánta pótolni, és az éjszaka közlekedők gyertya, lámpás vagy fáklya mellett botorkálhattak. A főbb utcákon lassanként megjelentek az első közvilágítási lámpák. Ezek bádogból készült kanócos mécsek voltak, amelyekben repceolaj égett. A lángot három-, később négysarkú üvegablakos szekrény védte. A lámpákat a falra erősítették, vagy facölöp tetejére ültették.

A lámpák fénye eleinte kicsi volt és gyenge, ezért ki kellett találni valamit, ami az utcai lámpák lángját megerősíti. Leger, egy ügyes francia feltalálta a lapos lámpabelet. Kanóc helyett lapos bél szívta a lámpából az olajat, és összehasonlíthatatlanul jobban világított, mint a kanócos olajmécses. Lényegesen túlhaladta ezt a megoldást egy másik francia leleményes találmánya, az Argand-lámpa, amelynek fortélya az úgynevezett körbél volt. Ez levegőt vitt a lámpa magjába, ami a lángot megnövelve erősítette a fényt. Az Argand-lámpát, amely szinte forradalmasította a világítást - nem véletlenül - 1789-ben, a francia forradalom kitörésének évében használták először. Híre a magyar fővárosba is eljutott, 1830-ban már 37 Argand-lámpa világított Budapest utcáin. Ezekkel együtt ekkor 1378 közvilágítási lámpa működött a fővárosban. A körlámpabeles lámpák üzemeltetési költsége azonban a hagyományosnak ötszörösére rúgott. Ez a közvilágítás természetesen még mindig nem elégítette ki a polgárokat, hiszen láthatták például, amint a Nemzeti Színház művészei fellépés után hazafelé igyekezve két-két szál gyertyával világították meg maguk előtt az utat. Szaporodtak a lámpák, növekedtek a kiadások, a panasz mégis állandó maradt. A pesti tanács ekkor nyilvános „árlejtés” útján haszonbérbe adta az éjjeli utcai világítást. Tekusch Vil10