Prohászka László: Lengyel emlékek - A mi Budapestünk (Budapest, 2001)

A díszkutat a Papnevelő Intézet emeltette a saját bérházai közötti, eredetileg zárt területen. A parkot néhány év elteltével a Lósy Imre és a Lippay György (ma Lippa) utca megnyitása révén közterületté nyilvánították. Ligeti alkotását 1935-ben áthelyezték a Központi Papnevelő Intézet belvárosi, Papnövelde utca 7. szám alatti épülete belső udvarára. A hely kiválasztása nem volt véletlen, hiszen a XVIII. század végéig - amikor II. József császár feloszlatta a szerzetesrendeket - a barokk épület a pálos rend otthona volt. A Pálosok kútja így valójában hazatért. Az intézet udvarán vészelte át a második világháborút és az 1945 utáni szobordöntéseket.

A XIX. század második felében a Németországhoz, Ausztriához és Oroszországhoz tartozó lengyel területekről közel tizenkétmillió lengyel keresett megélhetési lehetőséget szülőföldjén kívül. A XX. század elejére Magyarországon százötvenezer lengyel talált menedéket. Közülük mintegy negyvenezren Budapesten telepedtek le. Amint erről már korábban szó esett, nagyobb (tízezer fő körüli) kolónia jött létre Kőbányán, ahol a lengyelek főleg az iparban, a kőfejtőkben, a sör- és a porcelángyárban kaptak munkát. Az Ohegy utcában templomot és Lengyel Házat alapított a közösség. Már 1905- ben akció indult önálló római katolikus lengyel templom építésére. A székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1914-ben jóváhagyta az önálló lengyel templom tervét, s a következő évben telket is adott az építkezéshez. Az első világháború azonban megakadályozta a kivitelezést.

Bár az újjászülető, független Lengyelország hívására 1918 után sokan hazatelepültek, Kőbányán a két világháború között is mintegy tizenkétezer lengyel élt. A lengyel templom felépítésére 1920-ban újabb gyűjtőakció indult, amelyhez Amerikából is jelentős adományok érkeztek. Végül 1930-ra teljesült a Budapesten, s elsősorban a X. kerületben, Kőbányán élő lengyelek vágya. A kiváló magyar építész, Árkay Aladár tervei szerint, az Apaffy (ma

48