Prohászka László: Lengyel emlékek - A mi Budapestünk (Budapest, 2001)
Józef Wysocky mellszobra augusztus 5-én a szőregi csatában esett fogságba. A fiatal lengyel nemes 1848 augusztusában önkéntes vadászcsapatot szervezett Pesten, s ennek parancsnokaként részt vett a délvidéki harcokban. Rövid ideig a szegedi lovas nemzetőrséget irányította, majd 1849 januárjától Máramarosszi- geten szervezett lengyel csapatot, februárban átkerült Erdélybe. A császári hadbíróság halálra ítélte, és 1849. október 20-án kivégezték. Hamvai előbb névtelen sírba kerültek, majd a Kerepesi temetőben találtak örök nyugalomra. Sírjára 1877-ben fekete mauthauseni gránitból faragott obeliszket emelt a pesti ifjúság. Halálának helyszíne közelében (az 1895-ben épült Földművelésügyi Minisztérium Vértanúk terére néző falán) 1932-ben domborműves márványtáblát avattak a tiszteletére. A bronzból öntött reliefet Hajdú Endre készítette. A domborművön a fiatal tiszt balra tekintő profilja látható. A finom vonalakkal megmintázott portré alatt a következő szöveg olvasható: WORONIECKI MIECZYSLAW herceg. / Az 1848-49-1 szabadságharc / lengyel lovas légiójának hős ezredese / az itt elterült régi Fa-téren halt vértanúhalált / 1849. október 20-án, 23