Prohászka László: Duna-korzó - A mi Budapestünk (Budapest, 1998)
ismét méltó lezárást - és persze közlekedési lehetőséget - teremtett a korzó déli részén. Az Erzsébet híd építésével párhuzamosan 1963-ban pályázatot hirdettek egy új, a Vigadó tér és a Petőfi tér között felépítendő nagyszálló tervezésére. A pályamunkák alapkoncepciója - hasonlóan az 1946-ban készített tervekéhez - kétféle volt. A tervezők egy része húszhuszonöt emeletes toronyházban gondolkodott, a másik csoport horizontális beépítést képzelt a Duna-part- ra. Bár a díjakat kiadták, végső döntés a szükséges fedezet hiányában nem született. Hamarosan megoldódtak a finanszírozás gondjai. Az Inter-Continental céggel 1966 elején létrejött megállapodás alapján két hazai vállalatot kértek fel a terv- pályázaton való részvételre. A döntés gyorsan, még abban az évben megszületett. Az új, kilencemeletes luxusszálló kiviteli terveit a Lakóterv fiatal építésze, a mindössze harmincéves Finta József készíthette el Kovácsy László belsőépítésszel együttműködve. A megrendelők kívánságára azonban a tervezőnek vissza kellett vennie az oldalhomlokzat Duna felé lendülő ívét, így a szálló mindenhol szögletessé vált. Ennek következtében az épület tömbje - Finta eredeti elképzeléséhez képest - merevebb lett, tömege vizuálisan megnőtt. 1969. december 31-én megnyílt Budapest új látványossága, az ötcsillagos Duna Inter-Continental Szálló. Lakosztályai és szinte mind a 340 szobája a Dunára néz. A föld alatti garázzsal épült, légkondicionált hotelben kongresszusi terem, több különterem, eszpresszó, éttermek és exkluzív éjszakai bár létesült. Az eszpresz- szóba Gross Arnold képeket, a Budavár-terembe Kondor Béla sgraffitókat készített. A Csárda étterem kovácsoltvas tárgyai Bieber Károly munkái. A szobákból látható budai panorámának azonban ára volt. Az egykori Első Magyar Általános Biztosító Társaság, a Hungária Nagyszálló, a Bristol és a Carlton Hotel helyét elfoglaló hatalmas szálloda Apáczai Csere János utcára néző frontja egyetlen, tömören lezárt, ablak nélküli, robusztus megjelenésű kőfal. A szálloda hatalmas épülettömbje ráadásul végérvényesen megszüntette a Türr István utca korzóra kivezető szakaszát. 44