Buza Péter: Duna-hidak - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

Egy már-már állandósult ideiglenes híd emlékköve a rakparton

(a közeli Erzsébet híd nevének bece-változata), hivatalos nevén a Petőfi, és a déli kapcsolatot megteremtő Boráros téri. (Ez utóbbit se hivatalosan, se mulatságból nem keresztelte el senki.)

A legtovább a Böske hidalt — nem számítva a félállandónak szánt Kossuthot —, csak 1949-ben húzták a partra, hogy vidéken még egy ideig szolgáljon.

A 19. század második felében — az addig önálló társaságok tulajdonában lévő vasútvonalak állami integrálásának periódusában — merült fel egy olyan Du- na-híd megépítésének igénye, amely lehetővé teszi, hogy a két országrész összehangolt kapcsolata a vonatközlekedésben is megvalósuljon.

1872-ben egy francia cég, a Filleul-Brohy ajánlatát fogadta el a Vasútépítészeti Igazgatóság, s az időközben megszületett törvény felhatalmazása alapján 1873-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének esztendejében hozzá is fogtak a harmadik állandó fővárosi Duna-híd, az Összekötő Vasúti Híd építéséhez. 1877-ben adták át a forgalomnak. 1910—13-ban gyakorlatilag újraépítették, s szélesítették is, a pilléreket észak felé megtoldva.

A háború végén ezt a hidunkat is elpusztították. Egy vágányra kiterjedő, korlátozott újjáépítése 1948-ban, a kétvágányos, teljes hídé 1953-ban fejeződött be.

1892-ben merült fel egy, a főváros északi térségében működő második vasúti híd megépítésének gondolata.

58