Prakfalvi Endre: Szocreál. Budapest építészete 1945 és 1959 között - A mi Budapestünk (Budapest, 1999)

Feleségemnek és lányaimnak Az „ötvenes évek”, a szocreál építészetét csak erősza­koltan metszhetnénk ki az 1945-tel kezdődő és az öt­venes évek végével záródó építészettörténeti korszak­ból. Bár a szocialista realizmus építészeti gyakorlata élesen elválik az előző és a következő évekétől, számos - a történelmi szituáció egészét tekintő - megfontolás támaszthatja alá, hogy az 1945-59 között eltelt másfél évtized építészettörténetét és alkotásait egységben vizs­gáljuk. Képünk az időszakról összetett és ellentmon­dásos, és ez tükröződik a művészettörténeti korszako­lásban is. A kommunista hatalom idejekorán bejelen­tett igényei, elvárásai lassabban, áttételesebben telje­sültek az építészetben, mint más művészeti ágakban. A húszas-harmincas évek modern építészeti tradícióját és gyakorlatát a hatalom a negyvenes évek második felében ítélte felszámolásra, és 1950-51-től kikénysze­rítette a szocialista realista stílus és módszer hegemó­niáját. Viszont már 1956 előtt kezdenek az építészek újra modern szellemben tervezni, miközben még befe­jeződnek az ötvenes évek stílusában megkezdett épít­kezések. Ezért a háború végével kezdődő építészeti kor­szak lezáró időhatárát a kiteljesedő Kádár-rendszer épí­tett környezetének világát eluraló házgyári nagypane­les építkezések tömeges megjelenésének beköszönte előtt húzzuk meg. A Lánchíd romokban, 1946 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom