Kiss Katalin: Ipari műemlékek - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)

Az egykori Közvágóhíd bejárata a századforduló táján

betegségeket terjesztett. A közgyűlés 1868-ban elhatározta, hogy a közvágóhidat saját kezelésében fogja megépíteni a Soroksári úti szántóföldeken. Az élelmiszeripari telep dél-pesti koncentrálódásának az is oka volt, hogy az Alföldről szállított termények - akárcsak a gyalog felhajtott marhacsordák - itt könnyen elérhették a várost. A vágóhíd tervezésére tervpályázatot írtak ki, a győztes Julius Hennicke porosz építész lett.

A vágóhíd tizennégy hektáros területen helyezkedik el. Monumentális, úgynevezett birodalmi stílusban épült, félkörben záródó nagy falnyílásokkal és a szimmetrikus épületegyüttes tengelyében elhelyezett, magasan kiemelkedő víztoronnyal, amely vártoronyszerű, vaskos tömegével és a tetőzete alatt körbefutó törpegalériájával nemcsak a leghangsúlyosabb, de építészetileg is a leghatásosabb eleme a vágóhíd eklektikus épületeinek. A vágóépületek praktikusan felszereltek. Egy vágóépületben harminc vágókamra, két bélmosoda, hűtőhelyiségek és a hússzállító kocsik megrakására alkalmas fedett udvar volt. A próbavágóhídon, a telep közepén, a csoportos szállítmányokból egy-egy állatot kiemelve ellenőrizték, hogy a marhák teljesen egészségesek-e. A vágóhídon egyébként szigorú egészségügyi intézkedéseket vezettek be, a felügyeletnek ki kellett terjednie a vágásra felhajtott marha előzetes vizsgálatára, a vágás körüli eljárásra, a vágókamrák, akiok és az összes helyiség tisztán tartására. A levágott és kizsigerelt marha húsát ismételten meg kellett vizsgálni. A vágóhíd hatszáz marha befogadására volt alkalmas, de a szomszé40