Bodor Ferenc: Pesti presszók - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)

Tinódi

Hiába na, nem tudunk meglenni az örökösen zöld-fehérben párálló kilencedik kerületi levegő nélkül. A Mester utca platánfái alatt hol reformkori gondolatokat dédelgetünk, hol a neobarokk fékezi szárnyalásunkat.

Egy városi ház — lassan felejtésre ítélt fogalom — sarkán emelt terasz mögött a valaha népszerű Tinódi. Neonja, sajna, nem világít a járdára. A bejárat fölött íves hurkadíszítmények, az erkélyeken vakolathiányok. Belül üresség, motívumtalanság. Pedig régen a mesebelien elvarázsolt Liliomból gyakran ugrottak át a vendégek szvingelni ide, és hallgatták a dizőz Ötéves Tervtől rekedtes hangját. A talpas poharak peremén merőleges citrom volt, akár az orrvitorla. És szólt a szaxofon, a hely állandóan tele volt, és a lakók nem aludtak. A Liliomot elbontották, helyén új ház épül, és a vendégek is eltűntek háromszögnyakkendőikkel, kunkorodó, vagy gyufaszállal merevített, ferde inggalérjukkal. És nincs csapott- vállú, egygombos zakó, és Keleti környéki rocsó. Pultnak támaszkodó méla fiú van csak, a szomorú hölgynek udvarolva, az egy szem vendég a túl gyorsan apadó sörhab örvényét fixírozza. Mondják, a Tinódi percei meg vannak számolva, cipőshop nyílik itt.

IX., MESTER CJTCA 13.

42