Bodor Ferenc: Pesti presszók - A mi Budapestünk (Budapest, 1992)
Operett Csőce — mondaná az ember hanyagul, amikor belép ide, de a terem üres, senki sem válaszol, pedig ez egy igazi, hamisítatlan eszpresszó. Fémlábú székek sorjáznak, megannyi ugrani készülő bogár. Később aztán öregedő férfiak tódulnak be, több kis csoport, ballonkabátban, teveszőr felöltőben, stüszika- lapszerűségekkel. Zsebükből Népszava, Kacsa s a Népsport kandikál elő. Kik ők? Talán kiöregedett kórustagok a hasonnevű színházból, talán a falon lassan avuló primadonnák és bonvivánok legeslegjobb barátai? A Mezőkék, a Gyuszik, a Rezsők, a Dodik? Esetleg a színházi vitába beleöregedett közönségszervezők? Egy szívküldi-szívnek-szívesen asztaltársaság? A Tarka- Barka egykori törzsközönsége? A nagy hahotázók? Mines válasz. A levegőben fonnyadt mjuzikelnyitányok lebegnek, savanya visszaemlékezések szótöredékei. A haknik emléke vastagon lepi a padlót, a buszbeli szubrettek dévaj kacaját a jófülű vendégek még most is hallják. Myáron a teraszról élvezhető a Nagymező utca minthabrodvéj hangulata. VI., NAGYMEZŐ UTCA 19. Operett — bonvivánok nélkül 27