Korniss Péter - Erdős Virág: Udvarok - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)

Megindul a kar. Beáll fölé. Lassan közelít. Már érinti a tű. S míg körbekering a korongon a por - Belobban a gáz, kigyúlnak a flitterek meg a függők. Vonó zihál, a cselló nyakkendőt igazít, és mint a falnak ütődő színültig lavór, nekilódul a parkett, ahogy belép a kürt. Még alig emelem, már lendül alólam a lábam, csatos cipő csattog elő párban, indul a tánc, s egyre telik a terem. Ajtók opálszárnyai közt krinolin oldalaz, cakkos csipkekézelővel kezel a kilincs, agarak járnak, tálca repül, talpas pohárban hűl a mandulatej, és ahogy tartom, egy szem a markomba hull: a parókám alól pereg a rizs.

És tombol körülöttem a bál.

Feldob a harsona, elkap az üstdob, a magasba repít a mélyhegedű, s míg levegő után kapkod a fűzőben a halcsont, a bálnavadász a mosdóban zokog.

Gyorsul a tánc, s míg táncost vált a vén kujon, egy mozdulattal papírmaszk alá tűri még a triplaráncot a homlokán - de lassan alábbhagy a báb dülled a zsabó, piheg a tüli, fogy a petrezselyem. És mint a falnak ütődő színültig lavór, törik a varázs, kiürül a terem. És már hull, ahogy tartom, a markomba a hó. Még feldob a cselló, elkap a kürt, még cseng a fülemben a triangulum, de mire sorban elillan a mandulatej, az agarak, a csipke, a túli, a csízmosoly - Emelkedik lassan a kar. Megáll fölötte. Kattan. Visszaér.

Még forog a korong. Már nem forog.

46