Korniss Péter - Erdős Virág: Udvarok - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)

Úgy negyven napra rá feltűnt egy hollószerű szárnyas. Órákig körözött a felszálló lusta ködben, míg végre csapzottan és végsőkig kimerültén megült egy fénylő antennatűn. Jobbra-balra lépkedett, várakozott, figyelt. Aztán hirtelen eltűnt.

Az antennarúd közeléből még aznap kimozdult egy cserép. Hangtalanul siklott végig a tetőn, keresztülvágódott az ereszcsatornán, és rövid, éles csobbanással belefordult a vízbe.

És szintről szintre lebegett alá.

Útjából függönycsipkefoszlány, leveleire bomló szivarvég és hártyavékonyságú vakolatdarabok rebbentek lassult reflexszel odébb. A madárberkenye kiálló ágán rövid késéssel megrángott az üvegesbarna szalonnabőr, nejlonspárgástól levált az ágról, alászállt, és elfeküdt a kockákra ázott grániton. Arrébb, mint a hínár ringott elkerített foltokban a méteres, sárga fű. S mikor a cserépdarab lapjával tompán a talajba csapódva végre leért, a fű közül a felkavart laza sárral és finom szemcsés törmelékkel együtt egy korallpiros csengőgomb perdült elő. Körötte szabványkeskeny műanyagcsíkban postaládacímkék cikáztak, mint megzavart, apró, színes halak.

Aztán napok múltán lassan elült a meder, és mozdulatlan, szennyessárga tömbben állt a víz.

A színen szerte cirokszálak úsztak, foltokban toll és morzsalé. Az emeleti ablaküvegnek nyomódva cirmos macskatetem püffedt, hogy körülötte, mint a vörheny, barnásvörös mintát vetett a víz, míg az eresz alatt ronggyá ázott kartonlapon lebegett hatalmas, narancsszín betűivel a tűzvédelmi házirend. S közben fentről újra meg újra eleredt, és a víztükörre sűrű, szakállas csomókban hullott a kapor.

És néhány napra rá, a felszálló lusta ködben feltűnt egy galambszerű szárnyas. Csapzottan és végsőkig kimerültén megült a tompán fénylő bádogon. Jobbra-balra lépegetett, várakozott, figyelt.

Mígnem lassan, szinte észrevétlenül apadni kezdett - és most apad, egyre apad a víz.

28