Kocsis Irma: Rövidlépés. (Kocsmatúra) - A mi Budapestünk (Budapest, 1993)
géppisztolyosok dzsipbe tuszkolva elszállítottak). Szemközt a katonai elhárítás szigorúan ellenőrzött épülete. Javasolt program: részegen fényképezgetni a szemközti épületet, ébredés a Zsombolyai utcai kapitányságon. (Az őrszemek a polgári rendőrségnek adják át a gyanútlanul fényképezgető turistákat.) XI. Bartók Béla út 21. Don-Kanyar (Körtéri Bisztró) Élő klasszikus a Karinthy Frigyes út sarkán. A szemközti könyvesbódés lány undorodik: - Reggelenként slagon nyomják le a pincébe a sört kocsiról. (Én nem láttam.) A bejárat mellett a falat mozaik borítja, leér egészen a népi hímzéseket varró vécésnéniig. A kocsmának bentlakói is vannak. Egy férfi már évtizedek óta naponta idejár. A galériáról lelátni a pultozókra meg azoknak a férfiaknak a csoportjára, akik korsó kőbányai sörükkel egy könyöklőnél állnak, mereven a falat bámulva. XI. Móricz Zsigmond körtér 16. CJ lászló utcai Kocsma A város leg-„sarkalatosabb” kocsmája. A busz megáll a jelzőlámpánál, épp lelátni az öregemberek torkába a fröccs után, állnak a fejmagasságban falra szerelt sok kerek borotválkozótükör előtt, tűnődve nézegetik magukat. A hátsóudvari ajtóhoz húzódom, a szélbe a bűzből. Visszanézek Szép Ilonka aktfotójára a falon, fellátok az utcára, zöld. A busz búcsúpöffentéssel továbbfüstölög. XI. Bartók Béla út 86. Borpatika Pincekocsma a Mozgó Világ (a régi!) egykori szerkesztőségétől nem messze. Itt árulják a város legjobb és leghatalmasabb szendvicseit. Negyvenféle szendvicset! Fönt, a hűtőpultban is van egy halom szendvics, gyönyörűek. Vigyázni kell, meg ne állítsák az embert, mint a szirének éneke, mert nem jut le a pincébe. Nem kell félni, a pincében is van pult a szendvicsválasztékkal. Pest egyik titka. XI. Bertalan Lajos utca 26. 40