Prohászka László: Lovaszobrok - A mi Budapestünk (Budapest, 1997)
ki kabátot és híressé vált hatalmas lovaglócsizmáját viselte. A szintén egyszerű nyeregtakaró fölött, Görgey térdénél a nyeregben kétoldalt egy-egy pisztolytáska volt látható, oldalán pedig az a lovassági kard, melynek eredetijét a Magyar Nemzeti Múzeum (VIII., Múzeum körút 14-16.) őrzi. A sima felületű talapzat előlapján a Görgey Arthur 1818-1916 felirat állt, a talapzat két oldalára a szabadságharc olyan nevezetes csatáinak helyszíneit vésték fel, ahol a magyar csapatok élén Görgey parancsnokolt. (A bal oldalon a fotók tanúsága szerint a Bányavárosok, Hatvan, Tápióbicske, lsaszeg, Vác szöveg volt olvasható. A nehezebben fényképezhető jobb oldal feliratáról nem maradt fenn adat.) A korszak historizáló felfogású emlékmű-állítási szokásai szerint a talapzat lépcsőzetesen kiképzett alépítménye melletti füves terület négy sarkához egy-egy mozsárágyút állítottak. Ezek a tematikailag lényegében felesleges díszítőelemek inkább zavarták, mint emelték ifj. Vastagh György alkotásának művészi összhatását. A szobor 1945-ben súlyos, de nem helyrehozhatatlan sérüléseket szenvedett. Egy becsapódó orosz akna légnyomása ledöntötte talapzatáról, s több darab le is tört belőle. (így tűnt, mégis szerencsésen alakul az alkotás sorsa, hiszen a tábornok lovas szobra nem törött teljesen szét: egy korabeli fényképfelvétel tanúsága szerint a kompozíció fő része, a ló feje és törzse, rajta Görgey teljes alakja egy darabban feküdt a Hadtörténeti Múzeum épülete előtti területen. A romeltakarítás során az alkotást - letört darabjaival együtt - helyreállítható köztéri szoborként szállították el. A kevésbé sérült talapzat még évekig a helyén állt, mintegy jelezve a visszaállítás szándékát. Ám erre nem került sor. Gör- geyt, aki a túlerő elleni további harcot kilátástalannak ítélve 1849. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert az orosz csapatok előtt, az ötvenes évek elején a hazai történetírás sommásan árulónak bélyegezte, így az alkotás jelentős súlyú, mintegy tizenöt mázsányi bronzanyagát beöntötték, majd valószínűleg az 1951- ben felállított Sztálin-emlékmű anyagához használták fel. (Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy az elárvult és 34
