Gál Éva: Margitsziget - A mi Budapestünk (Budapest, 2000)

vagy teljesen használaton kívüli teniszpályák töltik ki, így a szigetnek ez a valamikor elegáns és élénk szelete meglehetősen lehangoló benyomást kelt. Ha az út másik oldalára, a sziget belseje felé nézünk, akkor sem látunk vigasztalóbb képet: itt az egykori Ybl-féle alsószigeti villakomplexumból megmaradt, valószínűleg évtizedek óta nem tatarozott épületek állnak, siralmas állapotban.

A Sirály csónakháztól délre 1937-ben épült egy ivócsarnok, amelyben az egy évvel korábban végzett artézikút-fúrás eredményeképpen felszínre törő, 69 °C-os gyógyvizet, a Magda-gyógyforrást hasznosították. Az épületből a háború utánra már csak a néhány lépcsőfok magasságában elhelyezett teraszépítmény kőpadozata maradt meg.

Ettől délre a kilátáson és a parti sétányt szegélyező növényzeten kívül már csak egy említeni való van: az egykori alsószigeti kikötő helyén az átkelőhajók ma is meglévő kikötője.

Az évszázadok során sok viszontagságon átment, nagy fellendüléseket és súlyos pusztulásokat megért Margitszigetnek végső soron semmi sem tudott tartósan ártani. Sem a háborúk, sem a mohó beépítési törekvések nem tudták végképp tönkretenni. Remélhető, hogy ami eddig megmenekült, az már meg is marad, a ma még elhanyagolt, lepusztult részeket is rendbe teszik, és a Margitsziget továbbra is méltó lesz a „tündéri” jelzőre.

59