Szatmári Gizella: Budavári séták - A mi Budapestünk (Budapest, 2001)

Pest és Buda (Ó-Buda) a Duna bal, illetve jobb partján már a XI. században számottevő település volt, de a tatárjárás 1241-ben mindkettőt szinte nyomtalanul elsöpörte. A király, IV. Béla, a tatárok visszavonulása után egy esetleges újabb támadástól tartva, a Várhegy déli végén erődítményt építtetett. Ehhez csatlakozott északról a polgárváros, amelyet falak és erős bástyák vettek körül, és tornyok ékesítettek. Kapui a négy égtáj felé nyíltak: hívták a jó szándékú idegent, kereskedőt és utazót, óvták a bennlakókat, a Mária Magdolna- egyház köré települt magyarokat és a Nagyboldog- asszony-templom körül élő németeket. Északon a Szombat- (1541-től Bécsi) kapun át a heti - szombati - vásároknak helyet adó piactérre vezetett az út. Délnyugaton állt a Fehérvári kapu (erre vezet a Krisztinaváros felé a mai Palota út), a déli végen a mára betemetett Kelenföldi kapu (felette emelkedik a XV-XVI. században emelt kerek bástya, a nagy Déli rondella), délkeleten pedig a Vízi vagy Szent János kapu.

A királyi udvartartás - a Magna Curia Regis (másképp Kammerhof) - a Szombatkapuhoz közel, a polgárváros területén helyezkedett el.

A TATÁRJÁRÁS ÁBRÁZOLÁSA A THÜRÓCZY-KRÓNIKA AUGSBURG! KIADÁSÁBAN (1488)

5