Szatmári Gizella: Emlékjelek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

A dombormű, mellyel a művész a főváros e célra kitűzött díját elnyerte, az 1900-as párizsi világkiállításon is aranyérmet érdemelt ki, valójában kissé irodalmias ízzel meséli el a történteket. Pontosan megrajzolva az események hátterét, felismerhető az egykori pesti Városháza, a piaristák épülete, a belvárosi templom, sőt: a háttérben látható két csónak egyikén István főherceg alakja rajzolódik ki tisztek társaságában, a másikon néhány szenátor, akik — a Vaóárnapi Új&ág szerint - „hű képmásukkal szerepelnek". A valódi drámai események a dombormű előterére koncentrálódnak: a felismerhető arcvonásokkal ábrázolt báró majdnem felboruló csónakjába, az evezőlapát segítségével beemel még néhány, nyakába kapaszkodó gyermekével kétségbeesetten menekülő anyát, idős embert. A kompozíció úgy hullámzik, mint az ár, erős érzelmek hevítik, középpontjában természetesen a romantikus hőssel, az „árvízi hajóssal".

Ez az állandó jelző Vörösmarty hasonló című költeménye után díszíti Wesselényit. A műben „égi nőalak" ad hálát az önfeláldozó tettekért, ugyanakkor konkrét eseményekre is történik utalás. A költő ugyanis az erdélyi királyi

■ Holló Bamabái alkotóm a \erencemk Koauth Lajoi utcai templomának talán

36