Szatmári Gizella: Emlékjelek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)
a Habsburgoktól, az ország függetlenségét. Az újság képes tudósítása szerint az eseményen végül is zempléni, abonyi kuruc bandériumok, valamint a Bercsényi-huszárok voltak jelen. Az emlékmű, emlékszobor felállítása azonban még váratott magára. A Ma- gyaróág 1933-ban úgy tudja, hogy a szobor felállítása (1914-ben kezdeményezték) annak idején „a legfelsőbb körökben ellenkezésre talált". A „nagyságos fejedelem" halálának 200. évfordulójára ez az ellenkezés elcsitult. Pásztor János közvetlen megbízást kapott a lovas szobor elkészítésére, s azt 1937. május 2-án az Országház előtt ünnepélyes külsőségek között felavattak. Glück Frigyes emléktábla-állítása nemes és öntudatos hazafira valló gesztus volt. Illett is ez a nagyvonalú gyűjtőhöz és donátorhoz, aki a Szépművészeti Műzeum régi képtára számára XVII. századi itáliai, francia és holland műveket, az Iparművészeti Múzeumnak értékes kulcs- és evőeszköz-gyűjteményt, a Nemzeti Múzeumnak fontos kéziratokat adományozott. Kezdeményezte továbbá a János-hegyi kilátó építését (1902), a Normafa közelében, a Jánoshegyi út melletti erdőben saját költségén állíttatta fel Erzsébet királyné mellszobrát (Stróbl Alajos, 1906), és nevéhez fűződik a látó-hegyi Árpád-kilátó létesítése is (1929). Petrovics Elek írja a nekrológban: ...különösen szeretett szülővárosának, Budapestnek fejlesztése, csinosítása, nemzetközi jó hírnevének emelése úgyszólván utolsó percéig legfőbb és legkedvesebb gondjai közé tartozott”. Péró veszedelme Péró — Szegedinác Jovanovics Péter — nagyapja még Rákóczi Zsigmond fejedelem idejében telepedett le 160 katonával Arad környékére. Ő maga 1655 körül született Pécskán, s a XVIII. század első évtizedeire a marosmenti rácok kapitánya lett. Hazai történelmünknek némiképp ellentmondásos alakja. 1735-ben a békésszentandrási parasztfelkelés élére állt, bár katonaemberként látnia kellett, hogy az elszigetelt, céljaiban tisztázatlan mozgalom a csekély haderővel eleve bukásra ítélt volt. A szentandrási uradalmat Tolnay István megyei ügyész bérelte, kegyetlenségéről hírhedt ember, jobbágyai 1725-ben a megyénél panaszolták el bánásmódját, s mivel az nem változott semmit sem — 1734-ben magtárát kétszer is 14
