Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

nél. Jobb minőség várható egy nonprofit egyesülettől, szövetkezettől vagy építtető közösségtől, hiszen senki sem ellensége saját magának. Sajnos e téren nincs okunk optimizmusra. Budapest rossz hagyománya, hogy sem hitellel vagy adókedvezménnyel, sem olcsó telekkel nem sietett az elmúlt százötven évben az efféle kezdeményezések támogatására. A mai helyzet ebből a szempontból semmivel sem jobb a XIX. századi Gründerzeitnél.

A másik elodázhatatlan feladat a paneles lakótelepek rehabilitációja. Már a nyolcvanas évek közepén pályázatot írtak ki e témára. A pályamunkák tanúsítják, hogy az értéknövelő felújítás eszköztára elég széles: lakások összevonása vízszintesen és függőlegesen, alaprajz átrendezése a kontúron belül, lakásbővítés hozzáépítéssel, magastető vagy tetőemelet ráépítése, a homlokzat utólagos „öltöztetésemagán- vagy félközösségi kertek kialakítása az épülethez csatlakozóan, a földszint új hasznosítása, a terep megmozgatása, a szabad tér beépítése zártabb városi terek létrehozására stb. Tudtommal nálunk egyetlen ilyen felújításra sem került még sor-, a társasházzá vált közösségek örülnek, ha az épület utólagos hőszigeteléséhez és gépészeti rendszerének korszerűsítéséhez kapnak állami támogatást. Márpedig ennél komolyabb beavatkozásra lenne szükség ahhoz, hogy a lakótelep ne a pusztulás színtere és a vandalizmus állandó újratermelője legyen.

7«