Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

■ Utcakép a Kápoiztáómegyeri lakótelep máóodik üteméből

mes időtöltés, a szórakozás minden lehetősége. Lényegében ugyanolyan zárt rendszer, mint a korábbi paneles lakótelepek: változásra, fejlődésre szinte képtelen. Hiába utánozzák a keretek a városi tömböket, a magán- és közterület közötti átmenetek finom hálózata, amely a valódi várost élhetővé és otthonossá teszi, itt nem alakulhatott ki. A lakók csak lakásukat érezhetik sajátjuknak, ellenőrzésük a bizonytalan státusú tömbbelsőre, a parkokra és játszóterekre már nem terjed ki. Ezt pontosan tükrözi azok elhanyagoltsága. „Talán nem puszta irónia — írja a rendszerváltozás körüli évek folyamatairól pillanatfelvételt készítő György Péter Utánzatok városa, Budapest című könyvében —, ha az államszocializmus teljes csődjét látjuk abban, hogy ez alól az egész lakótelepen csupán a sorházas elrendezésű telkek kertjei kivételek. Hiszen itt ugyanúgy, akár egész Pesten csak azt gondozzák lakóik, amiről egészen egyértelműen és bizonyosan tudhatják, hogy az övék." György Péter szerint a gadgeteket árusító butikok, a giccses presszók és pizzériák a lakótelep kilátástalan világából való menekülés, egy ellenirányú szimuláció eszközei. Megjegyezzük, hogy a könyv megjelenése óta eltelt tíz év néhány biztató jelet is hozott. Káposztásmegyeren felépült az ország első magánberuházású jégcsarnoka, s a közelében lévő üres területen irodaházak és egyedi társasházak sora készül. Lehet, hogy a spontán fejlődés életet visz a lakótelepbe?

76