Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

■ Tdnaikáz az Óbudai kísérleti lakótelepen (Mináry Olga, 1959)

Iul, ebből az 1961-gyel kezdődő II. ötéves terv során mindjárt 250 ezret tető alá akartak hozni. A terv teljesítése megkövetelte, hogy az állami szektorban iparosított módszereket vezessenek be. 1958-ban kormányhatározat jelent meg a műszaki tervezésről és tipizálásról, amely számos paramétert előírt (az átlagos lakásnagyságot például 43 m2-ben szabta meg), s megkövetelte a típustervek és a nagyipari technológiák bevezetését. Az Építésügyi Minisztérium ennek előkészítésére hároméves műszaki-gazdasági tervet dolgozott ki. A kutatás, kísérletezés munkájába minél több szakembert igyekeztek bevonni, ezért nyilvános pályázatokat írtak ki új épületszerkezetek (födémek, nyílászárók, beépített konyhaberendezések és beépített szekrények), lakások és lakóépületek, illetve lakásbútorok tervezésére. A kiírók szándéka az volt, hogy a díjazott terveket prototípusként megvalósítják, és a végleges típusterveket a kivitelezés tapasztalatait és a közönség véleményét figyelembe véve dolgozzák ki. A prototípusok megépítésére a Bécsi út és a Vörösvári út között jelöltek ki területet (Reménység, Gyenes, Zápor, Váradi Sándor utca), melynek nyugati része a lebontott Újlaki Téglagyár helyére esett, keleti részén néhány szanálandó földszintes ház, illetve a Zápor utca végén három modern pontház (Vidos Zoltán, 1949) és két függőfolyosós ház (Hámor István, 1948) állt.

56