Ferkai András: Lakótelepek - A mi Budapestünk (Budapest, 2005)

■ A Beeil úti várai házak korabeli rajza (Hikiich Rezió-iíj. Paulheim Ferenc, 1927)

zatot, lépcsős gyalogút vezet a tömb belsejébe. A telepet keresztben átvágó Kecske utca a középtengelyben térré szélesedik, melyet a hátsó épület elliptikus homorulata antik színház nézőteréhez tesz hasonlatossá. A homorú szárny közepén vágott kapu vezet tovább a következő keresztutcáig, ahol a negyedik épület zárja a kompozíciót újabb terecskével. Az együtteshez még egy különálló épület tartozik a Kecske és a Nagyszombat utca sarkán.

Az öt épületben összesen 460 lakás volt (59 egyszobás, 178 kétszobás, 124 kétszobás fürdőszobával, 95 három- és 4 négyszobás). A lakásösszetételből kiderül, hogy a telep inkább tisztviselők, mint munkások számára épült. Ezt támasztja alá a szokásosnál jobb kivitel (a lépcsőházakhoz például lift tartozott) és az igényes architektúra. Az együttes tervezője Hikisch Rezső, munkatársa ifj. Paulheim Ferenc volt. Hikisch műegyetemi tanulmányai után Theodor Fischernél dolgozott Münchenben és Paul Wallotnál Drezdában. Az 1910-es évektől kezdve sajátosan szűkszavú és ugyanakkor monumentális neoklasszicista stílust fejlesztett ki, melyhez hasonlót a XVIII. század végének francia és német romantikus klasszicizmusában találunk, illetve a tízes évek német és orosz építészetében, a húszas években pedig szinte egész Skandináviában. A Hikisch-féle telep tehát nemcsak a bécsi szociális lakásépítés — a szimmetrikus kompozíciójú, zártudvaros Hofiok - tipológiáját idézi, hanem a dán, a svéd és a finn építészetet akkoriban egyaránt uraló „északi klasszicizmust" is. A jelzésszerű klasszicizáló elemekkel „felöltöztetett" homlokzatokat a posztmodern divatja óta talán újra értékeljük, de az egyszerű műkő padlójú,

27