Boros Géza: Szoborpark - A mi Budapestünk (Budapest, 2002)

■ Berény Róbert plakátja igtg-böl

ratot, mely már akkor, 1936 és 1939 között szövetséget kovácsolt a haladó gondolkodású tömegekből". A felemelt kar és az ökölbe szorított kéz a korszak emlékműszobrászatának kedvelt motívuma. Ez és a bábuszerűen sematizált figurák ritmikus ismétlése nem először jelenik meg Makrisz művészetében: legjelentősebb műve, az 1964-ben készült mauthauseni mártíremlékmű is ezen a kompozíciós ötleten alapul. Ebben az esetben azonban a megformálás kevésbé sikerült, az inkább komikus, mint expresszív hatású mű nem alaptalanul kapta a pesti köznyelvben a „kuglizók" gúnynevet. Helyére 1993-ban a szovjet kényszermunkatáborok magyar áldozatainak az emlékműve került.

33- Tanácsköztársasági emlékmű (Kiss István, 1969)

Az első magyar munkásállam, az 1919-es Tanácsköztársaság központi emlékművének felállítása már az 56-os forradalom előtt napirenden volt. Az 1957-ben kiírt nagyszabású pályázaton Kiss István nyerte el a megbízást. A megvalósítás egészen 1969-ig húzódott el: az emlékművet végül a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján avatták fel. Elhelyezésének a célja az volt, hogy az 1965-ben felállított Lenin-szobor párjaként a felvonulási téren zajló politikai tömegrendezvények állandó díszleteleme legyen. Lenin mintegy rátekintett a világ második győztes proletárforradalmának a szimbólumára. A nyolc méter magas bronzfigura egy spirálisan emelkedő talapzaton magasodott. Méretének — akárcsak a Lenin-szobornak — a dísztribün helyére szánt, új Nemzeti Színház épületarányaihoz kellett igazodni, amelynek építész tervezője ugyanúgy Hofer Miklós volt, mint az emlékműé. A szobor helyén egykor a Regnum Marianum-templom állt, amelyet éppen a Tanácsköztársaság leverésének em43