N. Kósa Judit - Szablyár Péter: Föld alatti Buda - A mi Budapestünk (Budapest, 2007)

■ A víztároló építői közben

szabadon áramoljon, sehol ne pangjon. Az 1974 és 1980 között felépített víztároló Budapest legnagyobb ilyen célú létesítménye. Ma összesen negyvenöt medence üzemel a városban, ezek összesen 300 ezer köbméter vizet képesek tárolni. Az ivóvíz sosem marad a tározókban egyetlen napnál tovább, mielőbb továbbítják a város vezetékhálózatába, a medencéket pedig a kutakból érkező friss vízzel töltik fel. A Gellért-hegyi létesítmény kezdetben elsősorban a káposztásmegyeri főtelepről kapta az utánpótlást, de amióta 1996-ban befejezték az új gerincvezeték építését, már közvetve a csepeli csáposkutak vizével is meg lehet tölteni.

A zongora alakú, látványosságnak is beillő - és éppen ezért rendszeresen látogatható - medencéket a már meglévő Gellért-hegyi víztárolórendszer kiegészítéseként építették. Az első két tároló a hegy túloldalán, a Kelenhegyi útnál épült. A legkorábbit 1904-ben létesítette a főváros, meglepő módon nem a budai, hanem elsősorban a pesti kerületek vízellátásának javítására. A 17 500 köbméter vizet befogadni képes medence küszöbölte ki a hálózati nyomás ingadozását, és biztosította az utánpótlás egyenletességét. A káposztásmegyeri telep vize innen a belvárosi és a kelenföldi régióba került. 1911-re azonban világossá vált, hogy a budai vízműhöz tartozó - vizet ezért

46