Szablyár Péter: Fokról fokra - A mi Budapestünk (Budapest, 2010)

hajó röpül, szín üvölt, lépcső zuhan,..." írta Vargha Mihály az Élet éó Irodalom 2002. februári számában, Weöres Sándor Le journal című versét idézve. Sokaknak viszont nem tetszett a csarnok, de a vita hamar elcsitult, a csarnok közönsége megszerette, belakta a házat, amely végső soron megmaradt piacnak, nem lett belőle bevásárlóközpont. A generálisan megoldott parkolás, a szintek közötti közlekedést biztosító liftek, mozgólépcsők sokasága pedig már természetes volt a plázákban edződött vásárlóknak, és hamar rátaláltak a vásárlások „kiegészítő tevékenységét" felvonultató lángossütőkre, italmérésekre is.

A tervező megközelítése azonnal érthetővé válik, amikor belépünk a csarnokba, érkezzünk akár metróval a föld alól, akár a forgalmas Váci út forgatagából. A csarnok közepén a régi piacra emlékeztető őstermelői, asztalos árusítóhelyek fogadnak, igaz, meglehetősen kis alapterületen. Ha „felülről" érkezünk, a tetőparkolók kissé elidegenedett világából, akkor vagy alászál- lunk egy lift kabinjában, vagy a lépcsősorokon lesétálva akklimatizálódunk a hatalmas mennyiségű, színpompás gyümölcs-zöldség láttán. A kék-sárga színpárt alkalmazó acélszerkezetű csarnokelemek a századfordulón épült fővárosi csarnokokra emlékeztetnek.

A régi „Lehelen" (vagy ahogy a politika időlegesen átkeresztelte: az „Élmunkás téri piacon") nem voltak lépcsők, hiszen a kedvelt piac földszintes bódék, nyakunkba esőt csorgató lemezviskók közötti sikátorok nehezen átlátható szövevényéből állt. Az új csarnokot járva már el sem tudjuk képzelni, hogy szerethettük, hiszen ég és föld a különbség! Talán ezt kötik össze ma a Lehelcsarnok immár megkedvelt lépcsői.

A főváros legnagyobb átmérőjű csigalépcsője a „Budai Hengerművekben"

Építésekor nagy vitákat váltott ki, de azóta a táj és a város befogadta a Budapest Szállót — ahogy a köznyelv nevezi, a körszállót (vagy tréfásabban: a Budai Hengerműveket). Szrogh György 1964-65-ben tervezett egyedülálló épülete, amelyért Ybl-díjat kapott, külső burkolásának felújítását leszámítva nem sokat változott az elmúlt fél évszázad alatt. Király József belsőépítészi munkája lassan műemléki védelemre teszi érdemessé Buda ezerszemű tornyát.

Alakja, formája és szelleme szinte sugallja, hogy ebben valami íves, meghökkentő lépcsőt találjunk. A Szilágyi Erzsébet fasorban, egy hajdani bolgár52