Szegő Dóra - Szegő György: Zsinagógák - A mi Budapestünk (Budapest, 2004)
A zsidó szakrális építészet megismerésekor kétféle térről kell beszélnünk. Az egyik e világi, földi szakrális gyülekezeti hely — a zsinagóga —, a másik a salamoni Templom, illetve pusztulása után egy mennyei Templom eizmei tere. Könyvünk Budapest zsinagógáit mutatja be. Földi házakat, melyeket a pusztító XX. század Budapesten inkább megkímélt, mint Európában másutt. Itt nem volt Kristályéjszaka sem, a zsinagógákat nem gyújtották fel. Magyarországon a zsidókkal szembeni tolerancia Szent István óta nagyobb volt, mint az európai keresztény kultúra más országaiban: ez a türelem több jelentős zsinagóga építését tette lehetővé. A felvilágosodás óta a magyar zsidóság a modernizáció egyik hajtóereje volt, zsinagógái gyakran lettek az építészet változásainak kulcsépületei, tehát nemcsak a történelem tanúiként, de építészeti minőségük okán is méltatásra érdemesek. A holokauszt óta a magára az épületre szorítkozó értékelvű szempont csak részlegesen hat: több zsinagógát lebontottak, pusztulni hagytak, vagy méltatlan új funkcióval tartottak meg. A vallását gyakorló zsidóság a szocializmus évei alatt tovább fogyatkozott, zsinagógáit egyre kevésbé tudta fenntartani. A zsidó vallás pedig - a tradíció szerint - nem a zsinagógaépület, hanem a Tóra tiszteletét hirdette. A budapesti — az emancipációban általában élen járó magyar és német — zsidóság zsinagógaépítészete a felvilágosodást követő korban több-kevesebb analógiát mutat a keresztény építészettel, amely teljes története folyamán hivatkozott Salamon Templomára. A XIX-XX. század emancipált, asszimilálódó zsidósága viszont zsinagógáját éppen a közép-európai városfejlődés gyorsulásának korában a keresztény templom építészetéhez és liturgiái gyakorlatához közelítette. A keleti fal emelvényén a frigyszekrény funkciója a keresztény oltáréhoz, a centrum és a mizrahi emelvény között - gyülekezetenként, koronként - vándorló bima vagy almemor térszervező szerepe pedig a változó elhelyezésű keresztény szószékéhez hasonlítható. A helyekhez, a hely szelleméhez hozzátartozik a néhai gyülekezet története, az, hogy az építés, átalakítás vagy bővítés pillanataiban honnan jöttek, merre tartottak. Ezért elengedhetetlen felvillantani a házén túl a városrész történetét is. A hagyomány szerinti figurális képtilalom miatt e házakban ritkán vannak individuális karakterű képzőművészeti alkotások — a zsinagógák díszítő- és liturgikus művészete többnyire névtelen iparművességként beszél5
