Valóság, 1955 (3. évfolyam, 1-2. szám)
1955-07-01 / 1-2. szám
68 FARaGO LASZLO : az Ártatlanság bűimé (Részlet a szerző " Bábjáték Marseille - ben"cimü regényéből.) Szoktál-e a testedre figyelni?Nem,nem az arcra,ahol a hiúságod kis ráncokat kutat,s nem a válladra,derekadra,csípődre vagy lábadra, hanem arra, amit nem láthatsz megj, Fekszel az ágyban,sötét van körülötted,az álom vékony karjai már nyúlnak feléd..„Szived ütemét hallod s egyszerre csak észreve - szed,hogy ez a fáradhatatlan kalapács mindenütt kopog benned.He lyezd bárhová ujjad,a vér válaszol,mintha a tapintás kérdés lenne testedhez.A vér..„Gondoltál-e már a véredre?Látod, ez a baj.Az emberek általában csak a mások vérére gondolnak,soha a magukéra. így kezdődnek éjszakáim.Lesem.hallgatom,kémlelem magam,néha az ablakon bebámulo csillag jön segítségemre,máskor az eső vagy a lábujjhegyen járó ho.Néha a hold felel,bár öt soha sem kérdeztem, mert félek tőle. Szerda éjjel is igy volt„Elnyujtoztarn a széles ágyon,helyet ke restem nyugtalan testemnek és hallgatóztam.Alattam,a harmadik emele ten,köhögött valaki hosszan,elnyujtottan,segítséget kérön;a folyo - son becsapták a W.C. nyikorgó undok ajtaját;a szomszéd szobában egy női hang sikoltva ismételtejMarcel,Marcel.A villamos tülkölése hallatszott,ez a marseillei hang,mely gyakran felijesztett,mert riogató és baljós volt,mint egy eltévedt hajó ködkürt je«Aztán másfe - löl hallatszott a köhögés,a rövid kiáltások és a sóhaj« A Hotel de Paradis lakói nem ismerték a békés,megnyugtató ál -mot.Amikor már mindnyájan aludtak -,akkor is hangok szálltak a fa lakon át;az éjszaka fellazította és szabadjára engedte az üldözőt - tek félelmét és gyakran olyan zaj csapott föl a sötétből,hogy lám - pát gyújtottam és kopogtattam az ajtókon,De a zaj csak percekre ült el,mire visszafeküdtem,a kiáltások,hörgések,sikolyok újra elindul - tak és úgy aludtam el,mintha fegyencek közt éltem volna egy laza szigoruságu fegyházban. Bocsáss meg,hosszadalmas és fecsegő vagyok,de tudod,ez az én igazi elemenicLegszivesebben kiállnék az utcára és egész nap mesél - nék az embereknek. Szerda éjjel volt,langyos szellőjü,Földközi-tengeri éjjel. Az ég tavaszias közelségben világított ablakom felett.Á hold is fel - jött,francia kifli alakja volt,amit akkor már nem szabadott sütni a pékeknek,A szoba halkfényü körvonalai süllyedni kezdtek s az édes , fehér csend fogott körül,amivel talán a nyugalmas halál jelenti érkezését ...Egyszerre keményen,durván megkopogtatták ajtóm. Felültem.- Ki az ?- Rendőrség ! Megfordítottam a kulcsot. Két detektív lépett be.Az egyik nyers mozdulattal felhajtotta a mintás takarót,kinyitotta kopott szekrényem,majd letérdelt és benézett az ágy alá.Aztán felállt és tarkójára tolta kalapját* - Itt nincs. - Kicsoda kérem ? À köpcös,barnabajszu detektív kiköpte a cigarettavéget húsos szájából és rám förmedt :- Hol a nö ?- Milyen nö ?
