Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-07-15 / 57. szám

1918. julius 15. zepen már Rosmarin a vezető, mely könnyen húz el társai mell 1 s kalauzol Élbe és Giita előtt. A kis­tribiin előtt a kis Újvári Elbe-ve 1 üldözőbe veszi a Huiiser által erélyesen hazalovagolt Rosmarin-1, de Elbe gyengébb lovasa alatt Rosmarin-ra veszé­lyes már nem lehet s igy Rosmarin végül könnyen két hosszal nyer Elbe előtt, amelyet két és fél ho.-z­szal hátrább Gilta követ harmadiknak Satyr IL. előtt. * — Julius 14. Óriás látogatottság mellett, rekkenő bőségben zaj­lett le az utolsó nap, melyről» alig vau feljegyezni való, legfeljebb az, hogy az Urlovas Szövetkezet nagy áldozat készsége kútba esett s az utolsó napok­ban az akadályokon és gátakon már alig akadt 2-3 induló. A Jánoshegyi dijban Santina megismételte első napi győzelmét, mit utána megcselekedett Ga­lánta is a Flaggensclúff-akadályverseuyben, játszva galoppozva le egyetlen ellenfelét. A Kundházai-gát­verseny hármas mezőnyében a klasszist képviselő Frieda győzött a meglepően jól futott Morgiana ellen. MatcliDak Ígérkezett, de walkoverré törpült a Deeorum-akalál y verseny, mely Tövis Jankó könnyű zsákmánya lett, egyedül járva körül érte a pályát. Hót ló állt ki a Háromévesek gátverseny-handieap­jában, melyet az első napi futásakor már kitűnően szerepelt Dongó nyert meg. A nap legérdekesebb számát, a Sorsolási handicapot a most frissen gaLop­pozctt Fellegjáró nyerte meg, — mig az utolsó számként szerepelt Örkényi handicapban az előző napon gyengén szerepelt Quien sabe győzött, fölé­nyesen galopozva le a hiven futó Ignorant-ot és többi társait. íme a versenyek részletes eredménye : Negyedik nap. Vasárnap, julius 14. I. Jánoshegyi dij. 3000 K. 1800 m. (10 aláirás.) (ir. Orssich 1'. száz. 3é p к Santina Pardon­Santa 46 Schejbal 1 Wodianer B. száz. 4ó p к Agram 63 Hauser J. 2 (ir. Jankovich-Bésán E. 3é s к Gitta 50 Schnellcin 3 Petényi ménes 3é p к Feforie 16 Reinwald 4 Tot.: 10:85. Helyre: 10:27 !.. 10:14 II. ; а II. helyen 10:67. Helyre: 10:18 1., 10:14 il. A többi ló quotája győzelem eseten: 19 Agram, 27 Gitta, 68 Feforie. Biztosan 1 '/a h. nyerve, nyakh. 3-ik. Érték: 3000 К I., 760 К П., 460 К 111. 360 К a szöv. pénztárnak. Idő 1'56%. Agram ugrik el legjobban és sebes iramban vezet Gitta, Feforia és Savtina előtt. A rövid oldalon még Agram mindig hosszakkal vezet, ám ekkor leforic is felnyomulva melléje szegődik. Az egyenesbe Ag­ram és Feforie együtt fordulnak be, itt azonban nagy rushel Santina tör előre s a vezetőket el­hagyva. tiszta vezetéssel galoppozik haza. A helyért erős viaskodás folyik. Santina biztosan egy és fél hosszal nyer Agram ellen, mely az utolsó pillanatok­ban nyakhosszal melléje termett, Gitta­1 a harmadik helyre utasítja, Feforie pedig utolsónak érkezik be. II. Flaggenschiíí-akadályverseny. Handicap. 5000 К. 5000 m. (5 aláirás.) Tiszai ménes 5é p к Galánta Gomba­Galante 67 Gimpl 1 Molnár L. száz. 4é s her Attaché 58V* Kóró 2 Somogyi ménes id. s m Bragadinó 62% Lipták A. 0 Tot.: 10:14: a II-ik helyen 10:16. A többi ló quo­tája győzelem esetén : 41 Attaché, 47 Bragadinó. Számtalan h. nyerve. Bragadinó kitört. Attaché elbu­kott, de utána lovagoltatott. Érték: 5000 K I, 1160 К П., 1450 К a szöv. pénztárnak. Bragadinó vezeti a hármas mezőnyt, de a kalau­zolásban csakhamar Attaché váltja fel, mig mögötte Galánta helyezkedik el. A volt drop-ugrásnál Braga­dinó megismétli minapi gyászos szereplését: megáll és ismételt próbálkozás daczára se akar ugrani, mire lovasa kiáll vele. A dombra, felmenet Kóré lecsúszik Attaché nyergéből, de csakhamar újra felül s most már reménytelenül követi a második pénzért a köz­ben circa fél pályával előtte száguldó Galánta-t, mely már a rövid oldal végén jár, mikor ő a nyol­czasból kifut. A tribün előtti ugrásnál Attaché ismét hibát csinál, ugy, hogy Kóré majdnem kirepült a nye­regből. Galánta számtalan hosszakkal feltartva nyer, Attaché-шк azonban sikerült a második pénzt meg­szereznie. III. Kundházal gátverseny. 4000 K. 3200 m. (1 aláirás.) (ir. Kinsky Zd. 5é p к Frieda Wool Winder— Theorie 75% Vastag 1 Molnár L. száz. 4ó p к Morgiana Ö8V 2 Kóré 2 Br. Taxis E. 4é s her Galleo 60% Pintér A. 3 Tof: 10:14. A 2-ik helyen 10:14. többi ló quo­tája győzelem esetén : 32 Morgiana, 56' Galleo. Köny. % h. nyerve. 5 h. 3-ik. Érték: 4000 К I., 960 К H, 560 К HI., 240 К a szöv. pénztárnak. Idő 3 58. Morgiana áll az élre s vezet Frieda és Galleo előtt. Ez a sorrend az egyenesben, le a rövid oldalig, a hol Frieda a vezető mellé nyomul s az egyenesbe együtt fordulnak be. Az utolsóelőtti gátat még együtt ugorják, ám ekkor Frieda elhúz mellőle s előnyét mindvégig megtartva, sőt gyarapítva is, Frieda köny­nyen báromnegyed hosszal nyer Morgiana ellen, me­lyet öt hosszal hátrább Galleo- követ.' IV. Decorum akadályverseny. 5000 K. 4000 m. (5 aláirás.) Molnár L. száz. 4é p lier Tövis Jankó Balsarroch— Suffragette 75V 2 Kóré 1 Luczenbacher R. ur4é pk Canada 61V, Gallbrunner 0 Tot.: 10:13; a Ií-ik helyen 10:12. Canada quotája győzelem esetén : 10:23. Canada megvált lovasától. Versenyérték : 5000 К a győztesnek 2660 К a szöv. pénztárnak. Tövis Jankó vállalja a xezetést Canada előtt. Canada a tribüuugrásnál felbukik s megvál lovasá­tól, mire Tövis Jankó sebes iramban walkoverben járja körül a pályát. V. Háromévesek-gátverseny-handicapja. 6000 K. 2040 m. (19 aláirás.) Farkas S. ur stp m Dongó Falb—Dóra 58% Vastag 1 Lov. Hübner R. s her figurás 55°/o Hevesi 2 Molnár L. száz. s m Aron 62 Molnár L. f Somogyi ménes p к Nora 58% Maas f Issekutz Gy. száz. p in Prior 60% Klimscha 0 Egyedi A. ur p к Ifjasszony 58% Gimpl 0 Br. Baich P. száz. pk Transsylvania58% Christian 0 Tot : 10:22. Helyrefogadások : 10:13 1., 10:22 II., 10:17 Áron, 15 Nóra; a Il-ik helyen 10:21. Helyre­fogadások: 10:14 I., 10:22 II., 10:16 Áron, 14 Nóra. A többi ló quotája győzelem esetén : 10:40 Prior, 68 ifjasszony, 72 Transsylvania, 108 Nora, 129 Áron, 163 Figurás. Biztosan 1V 2 h. nyerve, 1% b.-holt­verseny a 3-ik helyre. Versenyérték: 6000 К 1., 1400 К IL, 470 К a két harmadik mindegyikének. 240 К a szöv. pénztárnak. Idő : 2'46%. Dongó ugrik az élre s vezeti a hetes mezőnyt, mellette pedig Prior, mögötte If jasszony és Figurás galoppoznak. A tribüu előtt Áron szökik elő és vezeti a társaságot, mig mögötte Figurás és Ifjasszony helyezkednek el s Dongó ezek mögött galoppoz. Az egyenesbe Áron fordul be elsőnek, de már a kis tribün előtt elfogja az óriás rushel előretörő Dongif majd Figurás is. Ettől kezdve a két telivér erős íinisht fut, melyből végül biztosan egy ós fél hosszal Dongó keriil ki győztesnek Figurás előtt, melyet egy és fél hosszabb hátrább Áron és a közben felnyomult Nora követnek boltversenyben harmadikként. VI. Sorsolási handicap. 4000 К. 1600 m. (9 alá­irás.) Duschenek J. ur 3é s к Fellegjáró Falb—Julis 51 1/-. Schejbal 1 Boibély Gy. ur 3é s к Rózsaszirom 48 Dávid Á 2 Román Gy. ur 3ó p к Lepény 51 Hauser J. 3 Márkus A. fhdn. 3é p m Alpenprinz 39% Szabó P. 4 Zangen К. fhdn. 3é p к Nyuszi 51 % Schnellein 0 Gencsy К. ur 3é s m Papucshős 52% Német R. 0 Molnár L. száz. 3é stp her Rá-sütt 53 Újvári 0 Br. Taxis E. 4é p m Monitor 52 Pintér A. 0 Tot.: 10:74. Helyre: 10:20 1., 10:15 II., 10:16 III. •A ll-ik helyen 10:82. Helyre: 10:20 I., 10:14 II., 10.14 III. A többi ló quótája győzelem esetén : 38 Rózsaszirom, 43 Lepény, 56 Rá-sütt, 77 Alpenprinz, 80 Monitor, 118 Nyuszi. 371 Papucshős. Küzdelem után fejh. nyerve, 1% h. 3-ik. Pintér A. jockey a startnál tanusitott eugedetlea magaviselete miatt 200 koronával megbírságol tátott. A győztest _ megnyerte Kóros Jenő az 505. számú sorsjegygyei. Érték : 4000 К I., 960 К IL, 560 К III., 310 К a szöv. pénztár­nak. Idő : í'47%. Fellegjáró vezet, mellette Lepény színei látszanak, mig mögöttük jó pozícióban és frissen Rózsaszirom és Rá-sütt galoppoznak. Az emelkedésnél tágult és egy vonalba került a mezőny, amikoris Fellegjáró ostor alajt kivált a csomóból és előnyre tett szeri, a mit Rózsaszirom hevos támadásával szemben is mindvégig sikerült megtartania. Lepény is hiven és jól futott, de a vezetőket beérni nem tudta. Felleg­járó küzdelem után fejhosszal nyer Rózsaszirom el­len. mely mögött egy és fél hosszal hátrább Lepény fut be harmadiknak Alpenprinz előtt. VII. Örkényi handicap. 4000 К. 12CK) in. (22 alá­irás.) Gestüt Pogon 4é stp m Quien sabe Icy Wind Bei oman tie 54 Tóth В. 1 Farkas S. ur 3é s m ignorant 59 7 2 Hauser J. 2 Gencsy K. ur 4é p к Lári-Fári 37 Csillag 3 Bamberger 1. ur 3é p к Isa 45 Gulyás В. 4 Gr. Pejacsevich A. 4é stp к Boldogulj 65% Szokoiai 0 Jeges S. ur 4é s к О te 514, Schnellein 0 Molnár L. száz. 3é p lier Principal 56 Újvári 0 Márkus A. fhdn. 3é s к Selica 52% Mayer E. О Kompolthy Iván 3é p к Lárva 50 Mihalovigs-% Petényi ménes 3é s к Carbid 45 lik"' Tot. : 10-51. Helyre : 10:27 I-, 10:30 III. A ll-ik helyen 10:49. Helyre : 10:22 1., % ^á II., 10:28 III. A többi ló quótája győz lem esetén : 10:39 О te, 69 Isa, 78 Ignorant, 88 _ Carbid, ' 121 Lári-fári és Principal, 130 Boldogulj, 133 Lárva, 145 Selica. Küzdelem után % h. nyerve, 1% h. 3-ik. Érték: 4000 К I., 960 К IL, 660 К III., 810 К a szöv. pénztárnak. Idő: 115%. Carbid, Ignorant és Selica szinei látszanak az élen, s mellettük a többiek majd egy vonalban ga­loppoznak. Az egyenes közepén Quien sabe tör elő s némi előnyt szerezve óriás szökésekkel galoppozik hazafelé. Hűen fut Ignorant, mely a kis tribün előtt majdnem lefogja a vezetőt, de végül elnyomja ab­szolút magas súlya és igy Quien sabe küzdelem után háromnegyed hosszal nyer Ignorant ellen, melyet az utolsó száz méteren nagy rushal előretörő Lári-fári követ egy és fél hosszal harmadiknak, a szoros ne­gyedik befutó Isa előtt. MTŐMT ÉS MMRN. Badeni ügetőversenyek. A szombati nap részletes eredménye a következő : I. Háromévesek versenye. Dij 2500 K. 1. Pfaff­staetteni ist. Olsza 1860 (Szala.v.) 2. Alex. 3. Mölln. Futottak még : Orda, Oli о p, Dada, Friedel, Euge­nius mint második disq., Buzica, Dämchen, Dewey Custer, Diana, Onkel Fritz. Tot : 10:40. Helyref. : 10:23, 102, 76. Könyvi. : 3 I., 20 II., 10 III. II. Vaskapu dij. Dij 2500 K. 1. Mr. Oscar Gritta 2260 m. (Diffenbacher) 1 p. 31 4 mp. 2i Deutschmeis­ter. 3 Lord Douglas. Futottak még : Oakland, Kurt, Noc, ursolya, Little Douglas mint harmadik disq. Tot.: 10:39, Helyre: 10:16, 36, 42. Könyvf. 3 I., 10 II., 0 III. III. Első osztályú eladók versenye. Amateur-hajtás. Dij 3000 К. 1. Weyeri ménes Diplomat 2460 m. (Obers- berger) I p. 29 9 mp. 2. Alpenschreck. 3. Lausbub. Futottak még : Misko, Young mint 2-ik disq,, Rossi. Tot: 10:20. Helyre: 10:11. 11. Könyvf.: 1% I., 2 II., 6 111. IV. Heilingenkreuzi dij. Dij 2700 K. 1. Czinkotai m. Rosen Leyburn 2220 m. (Lyon) 1 p. 31 3 mp. 2. New Market. 3. Panna. Futottak még : Perle, Ger- mania, Primadonna, Fráter. Tot : 10:16. Helyre: 10:10, 11, 13. Könyvf. : 1% reá I., 1% II., 12 III.* V. Allvölkischer-dij. Dij 4000 K. 1. Hauser L. Niagara 2400 m. (Tappan) 1 p. 26 mp. 2. Erich. 3. Latham. Futottak még: Praepotent. Fenegyerek, Vi- tality, Látrány, Szabad. Tot : 10:70. Helyre : 10:24, 65, 43. Könyvf. : 6 1., 10 II., és III. VI. Esplanadei dij. Dij 3000 K. 1. Hessenborger A. és társa Dalszi 2115 (Tappan) 1 p. 32 2 mp. 2. Ár­tatlan- 3. Domher. Futottak még : Quintilius Wa- ms, Puszta gyöngye. Tot.: 10:14. Helyre: 10:13, 15. Könyvf. : 1% reá I., 2 II., 6 III Vil. Belföldi handicap. Dij 2500 К. 1- Engl. G. Mery Chimes 2430 m. (tulajdonos) 1 p. 29 mp. 2. Sibylle. 3­Tango. Futottak még : Klematis, Kaergel, Hecht, Miss Rewelstoke. Tot.: 10:37. Helyre; 10:14, 13, 34. Könyvf. : 2 I., 2% II-, 8 III. A badeni vasárnapi versenyek eredményét postai zavar következtében nem kaptuk lapuuk zártáig kéz­hez, s igy azt ma, sajnálatunkra, nélkülöznie kell olvasóinknak. A badeni kilenczedik nap. Hosszú szünet után végre ismét módunkban áll a hadmű ügetőversenyek programmját közölni. Sajnos, a progamm nem toljos, mert a hivatalos eredmény — sajnosan — lapunk zártáig nem érkezett meg és igy a vasárnapi versenyt nyert vagy helyezett lovak meeting térhátránya programmunkban nincs feltün­tetve. Á versenynapot, mely toljesen a bécsi niveaun mozog, egy Dreijährigen Rennen vezeti be, a mely ben Drahrer a legjobb ló. A Hotel Preisban, miután Sieger az élről indul, őt illeti meg az első esély a mezőnyben nem a leg­szívesebben iigető Támadás és Nóvák választottja előtt. A Preiss von Sattelbach jó dolog Custozza szá mára, a mely, ha hiba nélkül jár végig, könnyű fel­adat előtt áll. A Preis von Lindhövel előreláthatólag heves küz­delemmel fog végződni, a melyben Bessie the Great, a rendkivül gyors, de csekély állóképességü német Baron Watts és Eszeveszett végezhetnek a frontban. A Trabersportelnb Rennenben, ha a távbeosztás időközben nem módosul, Motor-пак keil győzni Neckar és Rodaun ellen. A háromévesek részére kiirt Kurpreis pedig Tap pan választottjának zsákmánya lehet, csak Debella és Ártatlan tekinthetők számottevő ellenfélnek. A Preis von Guntramsdorfban nehéz a győztesre rámutatni, talán -Méltó, Lármás és Frauenthaler in került a legjobban a versenybe. Pusztaleánya és Bisamberg nem szivesen megy mezőnyben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom