Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-11-21 / 111. szám

564 tás időpontját szabályozzák, ezek tehát mellékes részletkérdéseket tartalmaznak. Az istállótulajdonosok körében még nem alakult ki egységes akczió, csak egyes csoportok magánjellegű eszmecseréiről lehet szó. Itt, általában megállapíthatjuk, nem kívánnak a fentiekhez hasonló radikális újításokat, sőt a Magyar Lovaregylet exlusiv körébe való bejuthatás kiforceirozását sem penditették meg. Az istállótulajdonosok inkább csak a vezetés eddigi rendszerének megszüntetését kívánják és a régi vezetők közül általában a legexponáltabbnak, gr. Csekonics Gyulának, személye ellen sem emelnek oly kifogást, hogy ne tarthatná meg mai poziczióját. Jogot kivannak ellenben a vezetésben való részvételre, s van egy terv, a mely külön klub megalakításával foglalkozik, s ezen csoportosulás vezetősége venne részt azután a versenyüzem irányításában. Felvetődött azonkívül olyan gondolat is, hogy a Magyar Lovaregylet és az istállótulajdonosok közösen válaszszanak a Németországban működő Technische Komission-okhoz hasonló bizottságot, még pedig a Magyar Lovaregylet jelölné ki az istállótulajdonosok kiküldöttjeit, viszont az istállótulajdonosok a Magyar Lovaregylet kebeléből kiküldendó bizottsági tagokat választanák meg. Szóba kerültek a Francziaországban életben levó «Comité de Course»-ok intézményei is, a melynek tagjait vagy a földmivelésügyi kormány egymaga nevezné ki, vagy pedig egy tagot a lótenyésztésügyi főosztály delegálna, mig a többiek az érdekelt szakkörök csoportjainak választottjai lennének. Általában meg kell állapítanunk, hogy, az Újságírók Turf-Szindikátusának propozitióival ellentétben, az érdekelt szakkörök nem kívánunk oly radikális újításokat, a melyek az eddig működött egyletek autonom jogait a belső viszonylatban érintenék. Annál erősebb ellenben az az áramlat, a mely az oiszág versenyüzemének általános vezetését egy bizottság kezébe óhajtja letenni s valószinü, hogy ily eszmemenet körül csoportosul az ügyre befolyással biró körök többsége is. A Magyar Lovaregylet vezetőségének szándékolt újításait nem ismerjük. A mai demokratikus áramlat azonban bizonyára itt is megtette a maga hatását s nem hinnők, bogy e részről a követelményekkel szemben fokozott nehézségeket támasztanának. Az exclusivitas feladása találhat esetleg erősebb ellentállásra, de a vezetés átadása, illetve a legfelsőbb vezetésben való résztvétel jogának elismerése, itt is bizonyára modern vezérelvként akczeptálódik majd. Részünkről mindenesetre azzal az eszmével szimpatizálunk legjobban, a mely az összes érdekeltek bevonásával megalakítandó vezető bizottság gondolatát teszi magáévá. Az eddigi versenyegyletek belső életének megváltoztatása ugyanis szerintünk nem volna jogos demokratikus eljárás, mert a hogy a szakszervezetek munkásainak meg van a joguk ahhoz, hogy különálló szervezeteket alkothassanak, ugy ezt a felsőbb regioknak sem lehet megtiltanunk. Az azonban viszont kétségtelen, hogy egy országos jelentőségű nemzetgazdasági intézmény vezetésében való intézkedés joga nem lehet egy elszigetelt társadalmi osztály kiváltsága. A vezetésre mindenütt, igy a versenyüzemben is csak egy dolog qualifikálhat és pedig a rátermetség, minden cimre és rangra való tekintet nélkül. Ha valakit a rátermettsége praedestinál a vezetésre, ugy az ügy érdekében oda kell őt állítani, legyen a legszegényebb polgárelemek közül rvaló, vagy viselje a czimek egész sorozatát is. Es csak az igy megalkotott csoport vezetheti tovább a demokratikus kívánalmaknak megfelelően az ügyeket. Az eddig működött versenyegyletek autonom jogai saját beléletükre vonatkozólag azonban a jövőben is teljes mértékben életben maradhatnak. Ezek az egyletek bocsájtanák azután a szükséges eszközöket az általános vezetéstvégző bizottság rendelkezésére. A versenyek kiirását magát szintén az egyletek eszközölnék, mint a hogy igy van ez Németországban, Angliában és egyebütt is, de a végső jóváhagyást a bizottság adná meg. Ez gondoskodna azonkívül a fölösleges jövedelmek kellő ellenőrzéséről, esetleg annak miként való felhasználásáról. A pályahasználati engedélyek megadása szintén e bizottság hatáskörébe tartozna, úgyszintén a lovaglási engedélyek megadása, a hivatalos versenynaptár, a méneskönyv kiadása stb. Ugyanez a bizottság adná a versenyek stewardjait is. A kétségtelenül elavult versenyszabályok átdolgozása viszont legczélszeriibben az összes érdekelt körök bevonásával történhetik s az igy készült tervezetet végső foruinon a fentebb említett bizottság fogadná el, illetve adná tovább a földmivelésügyi kormány jóváhagyására. Ha pediglen a verseuyegyletek autonom jogait a kormány tovább nem tartaná fent s a szerintünk nem jogos feloszlatás mellett döntene, ugy csak egy helyes megoldást gondolunk. Szerintünk ez esetben csak a versenyüzem teljes államosítása következhet be, a földmivelésügyi kormánynak a lótenyésztésügyi főosztály keretében megalkotandó versenyügyi osztálya és egy versenyügyi bizottság vezetése alatt. ÚJÍTÁSOK LÓTENYÉSZTÉSÜNK ÜGYMENETÉBEN. Beszélgetés Podmaniczky Gyula báróval. Megszűnnek a méntelepek. Â fedezőméneket mind váilalkozóknak adják ki. A földmivelésügyi kormány ügető ménekről is gondoskodik. Hazánk nemzetgazdaságában a lótenyésztés, mint jól tudjuk, mindig a legjelentősebb tényezők sorába tartozott. Ma, a kettős monarchia teljes szétbomlása után e kérdés még nagyobb fontosságot nyert, a mennyiben a pénzügyi viszonyaink alakulására oly jelentős befolyással biró exportok között a lótenyésztés a legjobban előtérben lévők sorába emelkedett. Ma alig akad hazánkban öt-hat más czikk, a mely a külkereskedelemben oly mértékben jut majd szerephez, mint lóexportunk, feltéve, hogy lótenyésztésügyiiuk menetét mielőbb a mai kor kívánalmainak megfelelő kerékvágásba juttatjuk. Országos lótenyésztésünk ugyanis a háború következtében óriási károkat szenvedett s ezek helyrehozásához, illetve pótlásához nagy erőkre vau szükségünk. Erőteljes, czéltudatos munkával azonban uyolcz-tiz év alatt nagyrészt helyre állithatjuk a régi viszonylatot s e mellett a rendes viszonyok beálltáig is jelentős lóexportokat bonyolíthatunk le, jól lehet abból a kontigensből, a mely a háború megkezdése előtt az ország lóállományát képezte, valószínűleg több. mint egyharmadrész elpusztult. A földmivelésügyi minisztérium lótenyésztési főosztályában jól tudják, mily nehéz feladatokat rónak e nehézségek a szakkörökre s odafönt Podmaniczky Gyula báró osztályfőnök vezetésével nagy aparatussal folyik a munka a tervek kiépítésen. Podmaniczky báró e tervekről hoszszabb beszélgetés folyamán nagyjában pontos képet adott nékünk és ismertetésének jelentősebb részeit az ügy fontosságára való tekintettel a maga egészében itt közöljük : — Az országos lótenyésztés újjáépítésénél — kezdte volt Podmaniczky báró — a mai kor követelményeinek megfelelően teljes mértékben a demokraczia igényeit tartjuk szem előtt, a mi annál könnyebb lesz, mert eddig is ezt az álláspontot foglaltuk el e kérdésben. Nem jó hangoztatnunk a régieket, mert maradisággal vádolhatnak bennünket, de a lótenyésztés ügyében ma is bátran hivatkozhatunk arra, hogy annak nagyemlékű reorganizatora, Kozma Ferencz szintén a lótenyésztés zömének a nép kezébe való letételét taitotta fontosnak, mert a tömegtermelést csak igy szolgálhatjuk. Ugyanezeket, a jövőbe annyira előrelátó gondolatokat tartottuk meg mi is irányelvünkként s jóllehet el kell ismernünk a nagy ménesek hatalmas munkájának jelentőségét is, az oroszlánrészt a kisgazdák munkássága tette ki a lótenyésztésben, őket kell tehát első sorban segítenünk. A nagy ménesek a háború alatt jelentós áldozatokat hoztak a reproduktorok nevelésével, e mellett ezeket, hogy a tenyésztésben való visszaesést meggátolják, a piaczi árhoz viszonyitva minimális áron bocsájtották az állam rendelkezésére. Ezért a munkásságukért a legmesszebbmenő elismerés illeti meg őket, de mert reájuk a jövőben is csak mint reproduktor nevelőkre számithatunk, újólag hangoztatom, első sorban a tömegtermelőkre a kisgazdákra kell gondolnunk. — A kis gazdák segítése ösztökélt beunünket akkor is, a midőn 1912-ben — az én kezdeményezésemre — megkezdettük volt a méneknek a községek és kisgazdák részére való kiadasát, Az első próbák e téren a hidegvérű ménekkel, a hidegvérű tájfajták körleteiben történtek, s elmondhatom, a legteljesebb sikerre vezettek. A bérbe adott mének egészségi állapota sokkal jobb volt, mint a fedeztetési állomásokra kiküldötteké, az elhullások száma csökkent, mig viszont a fedezések száma emelkedett, a nélkül, hogy e tény hátrányos befolyást hagyott volna maga mögött. E mellett a mének okszerű, hasznos gazdasági munkát is végeztek. — Az 1917. évben a hidegvérű körletekben szerzett tapasztalatok alapján a verseczi ménteleposztály területén is megkezdettük volt a méneknek kisgazdák részére való kiadását. Itt ugyanazon tapasztalatokat szereztük, mint amiket fentebb vázoltam, s azt állapítottuk meg, hogy a mének egészségi állapotát a jobb és az egész év alatt egyenletes takarmányozás számlájára kell irnunk. A fedeztetési állomásokra való kiée beszállítás, a bewaggonirozások, a takarmány változások, stb. viszont mind erősen káros hatással járnak, Idén e tapasztalatok után az emiitett ménteleposztá/y egész állományából cca. 600-at adtunk ki vállalkozóknak, s ha a mostani állapotok be nem következnek, a jövő fedeztetési idényben, a Krassó-Szörény vármegye számára fentartott negyven darabot kivéve, a ménteleposztály valamennyi méujét kiadtuk volna. — A méneknek vállalkozók részére való kiadása természetesen csak lassan haladhat előre, mert nagy fe előséggel jár. Le kell azonban szögeznem, hogy a kellőleg megválogatott kisgazdák kivétel nélkül a legnagyobb szeretettel és gonddal bánnak a nékik átadott ménekkel. A szerb, német, tót nemzetiségű vállalkozók épp oly büszkék ménjeikre, mint a magyarok, egyforma nagy kímélettel bánnak velük, s igy a méneket minc(pnütt a legjobb állapotban találtuk fel. — A vállalkozók részére való ménkiadásokra a jövőben még nagyobb súlyt kell helyezuüuk, mert az állami menesek vezetése — a hadsereg viszonyainak uj alakulása következtében — nem maradhat meg a mai viszonylatban. A hadsereg eddig is elég szűkösen bocsáj'otta rendelkezésünkre a lótenyésztés ügyeinek ellátására szükséges legénységet, most pedig, a katonaság állományának a minimumra való csökkentése miatt, e szűkös kontingensre sem számithatunk. Miután pedig az állami lótenyésziutézményeknél polgári szemelyzetnek nagyobb arányokban való alkalmazása úgyszólván leküzdhetetlen nehézségekkel járna, vezérelvként kell kimondanunk azt, hogy a méneket ezentúl vállalkozóknak adjuk ki. Az állam a jövőben tehát csak gondoskodik a reproduktor kontingens megteremtéséről, egyrészt az állami ménesekben való nevelés, másrészt pedig a tenyésztőktől történő vásárlások utján, de az összegyűjtött anyagot azonnal tovább is adja a községek és kisgazdák kezeibe. — Polgári személyzettel a fedeztetési állomásokat fentartani nem lehet, hiszen ha három lóra számítunk csak egy-egy embert a lovak gondozásához, egy méntelepen kb. 110 személyre lenne szükség. Már most vegyük a méneknek az egyes állomásokra való kiszállítása esetén a családokról való gondoskodás szükségességét, azonnal átláthatjuk a helyzet tarthatatlanságát. Epp ezért a méntelepek rendszerétől el kell térnünk. — A vállalkozók részére történő kiadásnál viszont a méntelepek szükségtelenné vállnak s csak méntelep-kereteket kell felállítanunk, ugy mint az Nagy-Kanizsán történt. Egy-egy ilyen kerethelyen kb. husz mén számára kell helyet biztosítanunk s itt a fiatal, legközelebb kiadásra kerulo mének és a visszaadott reproduktorok nyernenek időleges elhelyezést, a mig a vállalkozokhoz kikerülnek. Ez az uj irány nagy megtakarítással is jár majd, s miután a hidegvérű tajrajta-teruleteu bevált, az egész ország területen sikerrel alkalmazhatjuk. Az uj állapotokra való átmenet azonban hosszabb időt vesz majd igénybe, mert — mint fentebb emiitettem — nagy felelősséggel jár s a megbízhatatlan elemekkel szemben jogos elővigyázatot igényel — A meneskar tisztjei, esetleg mint polgári alkalmazottak, Természetesen megmaradnak" hivatásuknál Feladatuk a jövőben az elleuórzős es szervezés nehéz munkája lesz. — A mi viszont a nemes fajú lovakat illeti ¥