Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918
1918-08-16 / 71. szám
402 Miután azonban a mén, amint a frontban levő lovakat beéri, nem akar menni, benne nem bizhatunk. A különben nagyszerüeu sikerült sulyelosztásbói első sorban Coquette-ra mutatunk rá, mint olyanra, amely Budapesten kétszer is jól futott s mivel istállója is igen kedvező véleménnyel volt felőle, ezt jelöljük első helyen. Ellenfeleit Ringelreih és Fillipovban keressük. A Kétévesek versenyében billipov és Szenta között dőlhet el az elsőség kérdése, de az előbbit Vidám is kedvező kilátással helyettesitheti. Bizalmunkat első sorban a gr. Jankovich-istálló kiküldöttje birja annál is inkább, mert Szenta-1 már régóta nem láttuk. A napot berekesztő Eladók versenyében talán még egy handicapnál is nehezebb az esélyekre rámutatni, feltéve, hogy Comtesse Titi nincs formában. E kanczának ugyanis olyan kedvező a sulya, hogy előnyös eladási árából azt kell következtetnünk, hogy istállója szabadulni akar tőle, ami pedig rossz formájának volna jele. Mindezek daczára még mindig benne kell keresnünk a nyerőt, mig a helyekre Nelson, Körösladány és Miriam küzdelmét várjuk, jó futást várva az utoljára jól szerepelt Hindenburg -tói is. Programm. Budapesti versenyek 1918. Nyári meeting. Második nap. Szombat, augusztus 17. I. Hároméves nyeretlenek versenye. 7000 К a győztesnek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 8 iknak. Táv Í600 m. Belföldi lovaknak. (12 aláírás.) 1. Araki ménes p m р. о. p. 6000 50 2. Bamberger I. ur p к Pancsi 14000 53»/, 3. Dreher A. ur p m Hoppla 57 4 . f her Koran 6000 50 5. Georg Biedermann s m Fanto 10000 53 6. Márkus A. fhdn. p m Denevér 6000 50 7. Gr. Meran J. p lier Hochlor 57 8. Mr. Alfred s к Rikus 14000 53«,'. 9. Pálmai H. ur p к Dehogy 10000 51% 10. Petényi ménes p к Feforie 55% 11. Szemere M. ur p m Daimio 10000 53 12. Br. Taxis E. p m Aristokrat 6000 50 Tip: Pancsi—Hoppla— Daimio II. Handicap 5000 К a győztesnek, 1500 К а 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 2500 m. 4é és id. lovaknak. (12 aláirás.) 1. Mautner V. ur 4é p m Florett 60 2. Gr. Zamoyski Zs. 6é s m Oszczep 60 8. Lov. Landau H. 4é s m Gallipoh 58 4. Mr. Adrien 6é p к Fata 54% 5. Mautner V. ur 4é p m D euherz 50 6. Bamberger I. ur 6é s m Botond 47 7. Br. Rothschild A. 4é p к Maros 46% 8. Lakos testvérek 6ó p her Osiris 43 9. Horvát A. ur 4é s к Segnses 43 Tip: Oizczep-Gallipoli-Segnses III. Háromévesek nyári nagy handicapja ИЩИ) К a győztesnek, 3000 К a 2-iknak, КИЮ К a 3-iknak. Táv. 1600 m. (31 aláirás.) 1. Hg. Festetics p m Badacsony 60% 2. Szemere M. ur s m Búvár 56% 3. Gr. Károlyi Gy. p к Monarda 55«/« 4. Petényi ménes p m Fumor 53 5. Gr. Andrássy G. p m Rezgő (fv.) 53 6. Lov. Landau H. p m Pionier 52V, 7. Petényi ménes p к Fojnica 52 8. Egyedi L. ur p к Graz 51% 9. Br. Springer G. p к Tohonya 51«/, 10. Br. Baich P. száz. p к Szegényem 50 11. Hg. Festetics sin Consul ' • 49% 12. Grimm G. száz. stp m Erstling 40 13. Luczenbacher M. ur s к Winona 49 14. Münzer F. ur s in Gogo 47% 15. Horvát A. ur p m Psylander 43 16. Gr. Andrássy G. s 111 Hiába 41 17. Gestüt Aichbrunn p к Ekrasit 39«/ Tip : Tohonya— Graz—Consul IV. Tétényi dij, 7000 К a győztesnek, 1500 К а 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 1100 111. 3é és i<l kont. lovaknak. (20 aláirás.) 1. Dreher A. ur 3ó s к Riga 491/ 2. Egyedi L. ur 3é p к Famös 49% 3. Horvát A. ur 4é stp к Prachtmädel 53«/, 4. Gr. Jankovich-Bésán E. 3é p 111 Dobos 51 " 5. Gr. Károlyi I. 3é p к Minta 52«/, 6. Gr. Lamberg H. lov. tbnk 4é p к Kri-Kri 59 ' 7. Lov. Landau H. 3é s к Fipa 55 8. Mautner V. ur 3é p к Barokk 55 9. Milne H. ur 4é p m David 63 10. Mr. Adrien 5ó p к Fáklya 59 U. Münzer F. ur 3é s m- Gogo 54 12. Oszi K. ur 3é s m Makkhetes ' 56«/. 13. 3é s m Tökmag 59 3é p к Pereputty 49% 15. Pályi F. urnő 3é p m Felix 56% 16. Petényi ménes id. stp к Suskus 61% 17 . 4é stp к Villám 59 18. Br. Rothschild A. 3é p к Brioni 55 19. Szemere M. ur 3é s m Búvár 59 20. Taxis D. bárónő 3é s к Szigliget 52«/, Tip : Brioni— Dohos—Pereputty V. Kétéves nyeretlenek versenye. 7000 Ka győztes nek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 1000 111. (28 aláirás.) 1. Gr. Andrássy G. p m Lovcen 56 2. Blaskovich A. ur s m Vezér 56 3. Gr. Cziráky Gy. p m Montuiv tight 56 4. Dorn E. ur p к Edith 54% 5 Dreher A. ur s m Whist 56 6 . p к Kofa 54«/« 7. Gestüt Aichbrunn s 111 Gemahl 56 8 . s m Lo-lik 56 9. Gestüt Konstantin s m Sankt Bernhard 56 10. Haberern Gy. fhdn. p к Stella 54«/« 11. Hauptmann Julius Alfons p m Petrell 56 12. Horvát A. ur s in A Sport 56 13. Gr. Kinsky Zd. p tn Thurzó 56 14. Lajta-kátai ménes p m Carbajac 56 15. Lov. Landau H. s к Stürmchen 54«/« 16 s к Toly 54»/« 17. Mautner V. ur p 111 Nemzeti 56 18 . s к Finnmark y 54«/, 19. Münzer F. ur p in Fredl 56 20 . s к Begga 54 «/, 21 . p к Hajadon 54«/, 22. Petényi ménes s к De jó 54»/« 23. Br. Rothschild A. p к Mayonnaise 54% 24. Gr. Sigray s к Csíkszereda 54% 25. Gr. Teleki L. s к Rabus 54% 26. Gr. Wenckheim D. p к Cornette 54 % 27. Gr. Zichy В. p к Garam • 54«/, 28. — г- stp к Láva 54% Tip: Mantner-ist.- Vezér—Babus VI. Kétévesek eladóversenye 4000 К a győztesnek, НО) К a 2-iknak. 300 К a 3-iknaV. Táv. 1000 in. (21 aláirás.) 1. Borboly Gy. ur s 111 Smoncza 7000 49 2. Dorn E. ur p 111 Simpl sooo 50 3 . s к Atala 15000 56% 4. Dreher A. ur s к Piff-I'aff ÍOOUO 50«/, 5. Egyedi A. ur s m Udvari tanácsos 4000 46 6. Granadia E. fhdn. p 111 Sei lug io 5000 47 7. Gubacsi ménes p к Podmelec 5000 45% . Haberern Gy. fhdn. p к Stella 10000 50% 9. Hauptmann Julius Alfons p к Anita 15000 55'/, 10. Gr. Bonckel A. p к Meerfräulein 10000 50% 11. Horvát A. ur s 111 A Sport 10000 52 12. Kompolthy Iván p к Szipirtyó 12000 52«/« 13. Lajta kátai ménes p 111 Carbajac 2000 14 14 . p m Csaba 2000 44 15. Münzer F. ur s к Begga 15000 55«/, 16. Ószi K. ur s m Zabszem 6000 47 17. Pálmai H. ur s к Rernjö 10000 50»/, 18. Román Gy. ur p к Alraune П. 8000 48'/, 19. Stall Schönwald s к Uhli 10000 50«/, 20. Br. Taxis E. p m Bolseviki 15000 57 21 . p к Valentine 15000 55V. Tip: (Pifí-Pafí)— Begga -Atala VII. Welter-handicap. 4000 К a győztesnek, 12(K) К a 2-iknak, 400 К a 3-iknak. Táv. 1100 m. 3é és id. lovaknak. (47 aláirás.) 1. Pályi F. urnő Hé p m Felix 68% 2. Pályi F. urnő id. e k Lágyad 62 3. Münzer F. ur 3é s m Gogo 61% 4. Egyedi A. ur 4e p k Tudákos 59«/, 5. Grimm G. száz. 5é p k Sellő 58«/, 6. Győrffy M. urnő 5é f 111 Zeppelin 58 7. Gr. Kinsky Zd. 4é s k Slivka * 57 8. Verebély D. ur 3é s k Grimasz 56«/, 9. Lov. Landau H. 3é s 111 Kurwenal 56 10. Mr. Adrien 5é f 111 Shrapnell 56 11. Dorn E. úr 3é s k Alma 55 12. Lov. Hübner R. 3é s her Figurás 55 13. Issekutz Gy. száz. 3ó p 111 Prior 54«/, 14. Araki ménes 4é stp m Quien sähe 54«/, k Fecském 15. Oszi K. ur 34 p k 16. Gr. Henekel A. 3è s k Tauglich 17. Pálmai H. ur 3é s k F. Fl 18. Bamberger L ur 4é s k Gaberl 19. Petényi ménes 3é p k Fi fka 20. Somogyi ménes 3é s 111 Góbé 21. Lakos testvérek 3é s k Connie Tip: Prior-Zeppelin-Fecském 51% 51% 51 50 49 «4 46 Harmadik nap. Vasárnap, augusztus 18. I. Városligeti dij. 7000 К a győztesnek, 1600 К a 2-iknak, 500 К a 8-ikuak. Táv. 2000 111. 3é és id. lovaknak. (11 aláirás.) 1. Br. Born F. 3é в k Dudu 48«/« 2. Lajta-kátai ménes 3ó pk Szemérmetlen 51 8. Lov. Landau 3ó p m Bohó 55 4. Márkus A. fhdn. 3ó in p Denevér 45 5. Mautner V. ur 5é s k Calais 57 6 . 4é p m Florett 62 7. Münzer F. ur 5é p m Axanos 65 8. Gr. Orssich P. száz. 8é p k Kérdés 48«/, 9. Gr. Zamoyski Zs. 4é p in Raróg 55 10. Gr. Zichy A. 8é s m Gránátos 50 11. Zöldréti ménes 3é p 111 Hupferl 55 Tip: Boho—Axanos—Piorett 67 63 62 60% 60«/, 57% 56% 56% 56% 56«/, 55'/, /* 55 II. Welter handicap. 4000 К a győztesnek, 1200 К a 2-iknak, 400 К a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. lovaknak. (55 aláirás.) 1. Münzer F. ur 4ó s 111 Csemernye 2. Pályi F. urnő 3é p in Felix 3. Máriamajori ménes 3é s m Kényúr 4. Münzer F. ur 3é s m Gogo 5. Stall Vindobona öé p m Kübea 6. Gubacsi móues 4é 8 her Satyr IL. 7. Petanovits J. ur 3é stp k Galambom 11. 8. Br. Rothschild A. 3é p m Nimbus 9. Blaskovich A. ur 4é p k Pompás 10. Gr. Henckel A. 3é p m Psylander 11. Verebély D. ur 4ó p m Gustav 12. Gr. Zamoyski Zs. 4é p k Reduta 13. Petanovits J. ur 3é p k Minerva 14. Egyedi A. ur Hé p k Satrafa 15. Dreher A. ur 8é p k Tamok 16. Zöldréti ménes id. stp her Belcastello 17. Starke Ervin 3é p m Figurant 18.Zöldróti ménes 4é stp lier Robika 19. Stall Schön wald 3é s k Viktoria 20. Lajta kátai ménes 3é p her Nyiri duhaj 21. Georg Biedermann 3é s k Csusza 22. Petényi móues 3é p k Fisole 23. Zöldréti ménes 5é p k Peeress 24. Bamberger I. ur 3é p k Pancsi 25 Haberern Gy. fhdn. 56 s m Bosh Tip : Nimbus—Figurant— Tamok Ili. Nyári handicap. 10,000 К a győztesnek, 3000 К a 2-iknak, 1000 К a 3-iknak. Táv. 1600 111. 4é és id. lovaknak. (32 aláirás.) 1. Horvát A. ur 4é p m Tökfilkó 2. faxis D. bárónő 4é p m Grasteufel 3. Petényi ménes 5é s k Arena 4. Münzer F. ur 56 p 111 Axanos 5. Dreher A. ur 46 s k Giraffe ti. Szemere M. ur 46 p 111 Demir Bäsch 7. Úszi K. ur id. s her Szélmalom 8. Mautner V. ur 5ó s 111 Dalaj Lama У.Horvát A. ur 4e p in Ktldergrey 10. Mautner V. ur 4e p 111 Florett 11. Petényi menés 4é p k Bester Bets 12. Hg. Hohenlohe-Oehringen 4ó p k Quatsch 13. Gr. Zamoyski Zs. 4é p k Run 14. Ur. Pejaceevich A. 4é stp m Boldogulj 15. Münzer F. ur 4é p 111 Csemernye 16. Gr. Henekel A. 4é p m Metronom 17.Br. Baich P. száz. öé p lier Rima 18. Lov. Landau H. 46 s k Hansi 19. Pályi F. urnô id. s k Lágyad 20. Jeges S. ur 4e s k G te 21. Br. Üehtritz Zs. 6é p her Hindenburg Tip: Mautner-isL—Demir Bäsch— Giraffe IV. II. oszt. kisérleti verseny. 7000 К a győztesnek. 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. ÍOOO m. 2é és 3é lovaknak. (13 aláirás.) 1. Gr. Almásy P. 3é stp ш Vadorzó 2. Br. Baich P. száz. 2ó p m Tigris 3. Dreher A. ur 2é s 111 Igazgató 4. Gestüt Pogon 2é p 111 Arak 5. Haberern Gy. fhdn. 26 p k Stella 6. Gr. Jankovich-Bésán E. 8é p m Dobos 7 . 26 s 111 Fillipov 8 . 2é p k Vidám 9. Mautner V. ur 3é p k Barokk 10. Münzer K. ur 26 p k Carola 11. Ószi K. ur 36 p k Pereputty 12. Br. Üehtritz Zs. 26 s k Ad me! 13. Gr. Wenckheim D. 26 p k Gyöngyharmat 46% Tip : Gyöngyharmat—Dobos—Arak V Kétévesek handicapja 5000 К a győztesnek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak Táv. 1000 m. Kont. lovaknak. (35 aláirás.) 1. Mautner V. ur p m Angelus 2. Gr. Jankovioh-Bósán E. в 111 Fillijiov 3. Br. Baich P. száz. s k Esztena 4.Br. Rothschild A s 111 Rtngelreih 5. Gr. Almásy P. s k Coquette 6. Lov. Landau H. s k Sturmchen 7. Gestüt Pogou s m Tanuhäuser 8. Münzer F. ur p k Hajadon 9. Gr. Károlyi Gy. p k Vipern 10. Münzer F. ur s k Begga 11. Dorn E. ur s k Atala 12. Dreher A. ur p" m Radames 13. Gr. Lamberg H. lov. tbnk p k Rampsamperl 49'/« 14. Gubacsi ménes s k Prinzessin il 15. Öszi К. ur s m Zabszem 46 16. Haberern Gy. fhdu. p k Stella 45 17. Somogyi mènes p k Suhogó 42 18. Gr. Orssich P. száz. p k Kitty 89 Tip: Coquette - (Tannhäuser)— Ringelreih Vi. Kétévesek versenye. 7000 К a győztesnek, 1500 К a 2-ikuak, 500 К a 3-iknak. Táv 1100 m Kont. lovaknak. (Il aláirás.) 1. Br. Baich P. száz. p m Tigris 2. Dreher A. ur s m Whist 3. Fáy-Halász G. ur p k Verőfény 4. Hg. Festetics s k Szenta 5. Gestüt Pogon s m Tannhäuser 6. Gr. Jankovich-Bésán E. s m Fillipov 7 . p k Vidám 8. Münzer F. ur p m Fredl У Petényi ménes s k Gabi 55 54% 54 51% 51 49% 48% 48 48 47% 47 46«/, 63 61% 61 58 57% 57 57 56'/, 56 54 51 49% 49% 48 48 47% 44 43 43 89% 39 58 48 48 48 46«/, 58 48 46% 63% 50 V, 56% 50% 60 58»/« 58 55«/« 54% 53 52 51% 51 50% 49% 49«/, Tip: Gr. Jankovich Besán ist.—Szenta 57% 56 56 56 55 57% 56 55 53«/«