Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-05-21 / 35. szám

1918. május 21. VADÁSZ- ÉS YEESENY-LAP. 225 nem fejthette ki teljes képességét, de ha Árpád I1.-6n állunk is meg, vagy a vele csaknem együtt beérkezett Susanna-n, mindkettőjüknél tavalyi top­jukat véve, ugy Fipa-uál mindössze háromfontos el­térést látunk, mig Formation-шк minapi helyezésé­hez képest tavalyi formájához való ujabb fejlődést állapíthatunk meg. David e beállítás szerint leg­alább azt futotta, a mit Tökfilkó a Marchfeldi dij­ban, s a Falb ménnel most már a jobb flyer-konkur­rencziákban is erősen számolnunk kell. Jól futott a vert mezőnyből meg Torpedó, a mely szintén kö­zeledik topjához. 8­Versenyjelentés. Budapesti versenyek 1918. Tavaszi versenyek. Kilenczedik nap. Vasárnap, május 19. I. Sándor-dij. 100 arany értékű tiszteletdíj. Az egylet által a győztesnek legalább 7000 К, a 2-iknak 1500 К; a 3-iknak 500 К biztosíttatik. Táv. 3200 m. lé és id. lovak számára. (6 aláirás.) Gr. Zichy B. 6é s m Prince William Ruf us — Princess of Tyre 75 Pretzner 1 Mautner V. ur 6é p m Treuherz 75 Varga L. 2 Tiszai ménes 4é p m Vogélhupp 71 Szilágyi 3 Totalisateur: 10:12. A II. helyen 10:12. A ill. he­lyen 10:13. A többi ló quotája győzelem esetén : 55 Treuherz, 65 Vogélhupp. Köuyvfogadások : 4reá Prince, 5 Treuherz, 8 Vogélhupp. Centerben nyerve, rossz 3-ik. Versenyórték : Tiszteletdíj 100 arany ér­tékben és 6000 К !.. 1300 К П., 300 К Ili. Idő: З'ЗЗ. Prince azonnal az élre áll és előnyét folyton na­gyobbítva, végül feltartva, számtalan hosszal, mint igen könnyű győztes halad át a czélon. A másik két telivér az egész uton együtt halad s közülük csak az . egyenes elején döl el a helyezés kérdése. Itt Treu­herz elhúz Vogélhupp tói és mint második követi a győztest. II. Eladók handicapja 4000.lv a győztesnek, 1200 К a 2-iknak, 400 К a 3-iknak. Táv. 1800 m. 3ó és id. kont. lovaknak. (30 aláirás.) Bamberger I. ur 4é p к Vannak Mindegy— Variante 48 Esch 1 Gr. Cziráky Gy. 3é p к Kérdés 51 Pretzner 2 Molnár L. száz. 4é s her Galleo 53 Máté 3 Dreher A. ur 3é p m Palawats< h 50 Szilágyi 4 Lov. Landau H. 4é p lier Ramasan 50 Baracskai 0 Gr. Meran J. 5 e p her Körösladány 59% Guttmann 0 Br. Born P. 4é p lier Viki 58 Altmann 0 Br. Taxis ЕГ 8é p m Virilist 50Y» Bäsch 0 Gestüt Tribuswinkel 3é s к Glosse 46% Zábrák h. 0 Gestüt Pogon 3é s к Amerika 43% Weckermann 0 Pereesényi ménes 3é s к Selica 44% Painter 0 Starke Ervin 3é p к Edda 42 Mihalovics 0 Márkus A. fhdgy 3é p m Alpen),ritiz 36% Haar I. 0 Petényi ménes 3ó s к Carbid 35% Sárközi 0 Totalisateur: 10:33. Helyrefogadások: 10:13 I., 10:15 II., 10:15 III. A U. helyen 10:35. Helyrefoga­dások 10:14 I., 10.14 II., 10:19 III. A III. helyen 10:42. Helyrefogadások : 10:14 1., 10:16 II.. 10:18 111. "A—többi ló quotája győzelem esetén : 43 Kérdés, 50 Galleo, 94 Selica, 110 Virilist, 125 Amerika, 189 Körösladány, 203 Viki, 213 Palavva'sch, 636 Carbid, ! 796 Ramasan, 864 Alpenprinz, 1032 Glosse, 1355 Edda. Könyvfogadások: 3 Kérdés és Vannak, 4 Galleo, 8 I Selica és Virilist, 10 Amerika, Paiawutsch és Viki, t2 Körösladány, 16 Glosse és Ramasan, 20 a többi. ! h. nyerve, nyakh, 3-ik, feji). 4 ik. A győztesre ajánlat nem történt. Versenyérték: 4000 К !., 1140 К Ii., 350K III., 1240 К az egyleti pénztárnak Idő: 1 59, Alpenprinz, Ramasan, Carbid és Palawatsch a sorrend. A rövid oldal végén Carbid megy fel veze­tőnek s ekkor mögötte Kérdés, majd valamivel hát­rább Vannak és Alpenprinz, ezek mögött pedig Gal­leo láthatók. Az egyenes elején hirtelen Galleo szö­kik a frontba s ugy látszik, hogy el tud menni a többitől, de mjhamar mellette van Vannak, majd j Kéi des is s közülök Vannak könnyű győztes marad Kérdés előtt, melyet viszont Galleo kövét harmadik­ként. Palawatsch negyedik Selica előtt. III. Báró Wenckheim Béla emlékverseny. 20,000 К a győztesnek, 3000 К a 2-iknak, 1000 14 a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3ó és id. mének és kanczáknak. (Elzá­ra,tott 1917 május 1-én 102 aláírással.) Mautner V. ur 4é p m Scheitan Robert le Diable— Fürge 60% Br. Harkányi A. 3é p m Helgoland 49 Vinzenz 2 Gr. Wenckheim D. 3é p m Gambrinus 51% Altmann 3 Gr. Károlyi I. 3é p к Minta 50 Sajdik 4 Dreher A. ur 3é s к Riga 50 Sy.ilágyi 0 Totalisateur: 10:22. Helyrefogadások: 10:17 I., 10:36 П. A 11. helyen 10:22. Helyrefogadások: 10:18 I., 10:30 II. A III. helyen 10:25. Helyrefogadások: 10:20 I., 10:28 II. A többi ló quotája győzelem ese­tén: 34 Gambrinus, 40 Minta, 88 Riga, 143 Helgo- land. Könyv fogadások : Pari Scheitan, 2 Gambrinus, 4 Minta, 8 Riga, 12 Helgoland. '/» h. nyerve, % h. 3-ik. Versenyértek : 20.000 К I., 2750 К II., 750 К ill., 9050 К az emlékverseny alaptőkéje javára. Idő : 1-43%. Varga L. 1 Riga, Gambrinus, Scheitan, Helgoland és Minta sorrendben indul el a mezőny. Néhány méter befutása után Helgoland és Scheitan helyet cserélnek, mig egyébként nein változik a kép. A rövid oldal közepén Gambrinus veszi át a vezetőszerepét s ekkor mögötte Riga, Scheitan és Helgoland haladnak, hátul Minta. Az' egyenesben előbb Scheitan, majd Helgoland jelen­nek meg az élen, közülök némi felszólítás után biz­tosan az előbbi győz. Gambrinus harmadik Minta előtt. IV. Háromévesek handicapja. 5000 К a győztes­nek, 1500 Ka 2-iknak, 500 К a 8-iknak. Táv. 1600 m Kont. lovaknak. (45 aláirás.) Gr. Andrássy G. p m Rezgő (fv.) Beregvölgy­Részes 47% Brooks 1 .Gr. Zichy B. s к Olivia 60 Pretzner 2 Szemere M. ur s m Búvár 60 Akashi Т. 3 Gr. Cziráky Gy. p m Merkenstein 48 Sajdik 4 Abonyi ménes p к Queda 59 Va Bäsch 0 Máriamajori ménes s m Kényúr 58 Altmann 0 Br. Rothschild A. p her Principal 544* Gulyás B. 0 Dreher A. ur p к Custozza 56 Csiszár !.. 0 Petanovits J. ur stp к Galambom II 51% Hutfiosz 0 Őszi K. ur p к Jegykendő 51 Popovits 0 I.ov. Landau H. s m Kurwenal 52 Esch 0 Hauptmann Julius Alfons s к Csalogány 52% Szilágyi 0 Gr. Meran J. p к Gyorsvonat 51 Guttmann J. 0 Horvát Á. ur p m Csalt bizzál 47 Kertész 0 Petényi ménes p к Fisole 46% Vinzenz 0 Pályi AI. urnő p m Felix 47 Gulyás 0 Gestüt Aichbrunn p к Ekrasit 44 Schèjbal 0 Lelbach Gy. ur stp к Éjfél 424* Csiszár J. 0 Gr. Heuckol A. p к Mandruf 40 Weckermann 0 Id. gr. Esterházy К. s к Pusztalánya 37 Ravasz 0 Totalisateur: 10:86. Helyrefogadások,: 10:291., 10:24 II., 10 99 III. A II. helyen 10:78. Helyrefogadások: 10:28 I., 10:32 II., 10:104 HI. A III. helyen 10:65. Helyrefogadások: 10:22 1., 10:44 11., 10:76 HI. «A többi ló quotája győzelem esetén : 59 Fisole, 72 Galam­bom 11. és Olivia, 117 Kényúr, 131 Kurwenal, 184 Merkeustein, 144 Csak bizzál, 244 Csalogány, 256 Felix, 258 Jegykendő, 271 Ekrasit, 383 Queda, 419 Custozza, 427 Principal, 441 Búvár, 447 Éjfél, 558 Gyorsvonat, 624 Pusztalánya. 2547 Man druf. Könyv­fogadások : 3 Va Olivia, 5 Fisole ós Merkenstein, б Galambom II. és Rezgő, 8 Félix, Kényúr, Kurwenal, 10 Csalogány és Csak bizzál, 12 Búvár, Custozza, Ekrasit, Éjfél, Gyorsvonat és Queda, 16 Jegykendő és Principal, 20 .Mandruf és Pusztalánya. 1 h. nyerve, fej Ii. 3-ik., fejh: 4-ík. Versen y élték : 5000 К 1., 1430 К H., 430 К HI., 2050 К az egyleti pénztárnak. Idő: 1-44. Felix, Kurwenal, Jcyykfivdö és Custozza láthatók az élen. A rövid oldalon Éjfél vezet Felix, Kényúr és Kurwenal előtt. Az egyenes ejején Rezgő megy a frontba és az utánna igyekvő Olivia ellen elég könnyű gyó/.tos marad. Búvár, mely a távoloszlopnál talál utat magának harmadik lesz, az egyenesben rossz positióban haladó Merkeustein és Fisole előtt. V. Kétévesek versenye. 7000 К a győztesnek, 1500 К a 2 iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 900 m. Belföldi ós német lovaknak. (12 aláírás.) Tiszai ménes p к Vadászkaland Wool Winder-Kaiina 51% Pretzner I Gr. Jankoyich-Bésán E. s m Fillipov 56 Y» Nagy G. 2 Kompolthy Iván s к Aline 50 Esch 3 Münzer F. ur p к Carola 55 Danek 4 Totalisateur: 10:35. Helyrefogadások: 10:17 I., 10 15 If. А П. helyen 10:41. Helyrefogadások: 10:16 1.. 10:16 II. A 111. helyen 10:35. Helyrefogadások: 10:14 1 , 10:16 П. A többi ló quótája győzelem ese­ten : 20 Carola, 29 Fillipov, 145 Aline. Könyv fogadások : 1 % Carola és Fillipov, 2 Vadászkürt, 25 Aline. 1. h. nyerve, 6 h. 3-ik, Versenyérték: 7000 К I., 1430 К П., 430 К Ili.,- 450 К az egyleti pénztárnak. Idő : 0-57. Carola vezet Vadászkaland előtt. A könyöknél Vadászkaland elhúz és végiil könnyen győz, az utána nyomuló Fillipov ellen. Aline harmadik. VI. Kétéves nyeretlenek versenye. 7000 К a győz­tesnek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 000 m. Belföldi lovaknak. (8 aláirás.) Gá'spárteleki ménes p к Lila Adam—Lekvár 55% Szilágyi körüljárt Lila kőiül járt Versenyérték : 7000 K, 2210 К az egyleti pénztárnak. VII. Welter-handicap. 4000 К a győztesnek, 1200 К a 2-iknak, 400 1< a 3-iknak. Táv. 1000 m. 3é és id. lovaknak. (46 aláirás). Vereból.y D. ur 3ó s к Grimasz Falb— Grotesque 50 Smutny VP 1 Gr. dankovich-Bésán E. 3é p m Dobos 62 Y-. Altmann 2 Issekutz Gy. száz. 3é p m Prior 56 Hutflesz 3 Tápiószentmártoni ménes 3ó a m Vitéz 56 " 2 Jurnik 4 Máriamajori ménes 4é stp к Lárma 62 Esch 0 Or. Henckel A. id. p lier Nelson 61 Varga L. 0 Molnár L. száz. 4é s к Suissesse 58V» Dávid I. 0 Fáy-Haláez G. ur 3é s m Galya 59 Pintér J. 0 Grimm G. száz. 4é stp к Miriam 56V» Persóczki 0 Stein R. ur 3é p к Orphelia 58 V» Danek 0 Br. Rothschild A. 3é p к Forelle ob Gulyás В. 0 Dreher A. ur 4é s к Lyra 55 Csiszár L. 0 Br. Taxis E. 3é p m Hasdrubal 52 Máté 0 Oezi K. ur 3é p к Fecském 51Y» Pretzner 0 Petényi ménes 3é p к Fi fka 46 Vinzenz 0 Bamberger I. ur 3é p к Isa 41 Weckermann 0 Starke Ervin 3ó p her Görcs 42 Mihalovics 0 Totalisateur: 10.-128. Helvrefogadások : 10:41 I., 10:35 II., 10:36 III. A IL helyen : 10:129. Helyrefoga­dások: 10:40 Г., 10:42 II., 10:32 III. A III. he­lyen 10:134. Helyrefogadások: 10:48 I., 10:48 II., 10:34 HI. A többi ló quótája, győzelem esetén: 49 Fecském, 65 Vitéz, 108 Nelson, 110 Lyra, 114 Dobos és Fifka, 164 Orphelia, 178 Prior, 180 üalga, 191 Lárma, 410 Isa, 504 Suissesse, 518 Hasdrubal, 619 Forelle, 908 Miriam, 1653 Görcs. Könyvfogndások : 2 Fecském, 4 Vitéz, 8 Dobos, Fitka, Lyra, Nelson és Prior, 10 Golga és Grimasz, 12 Isa, Lárma és Orphe­lia, 10 Forelle, Hasdrubal és Miriam, 25 Suissesse, 33 Görcs.1 h. nyerve, % h. 3-ik, fejh. 4-ik. Verseny­érték: 4000 К I., 1140 К II., 340 К III. 1740 К az egyleti pénztárnak. Idő : L02 2/ 4. Orphelia, Lyra és kivül a startnál kissé kitört Galya szinei láthatók a frontban. A könyöknél előbb Grimasz, majd Prior, Lárma és Vitéz jelennek meg az élen. A távoszlopnál Grimasz határozottan élre áll és a nagy speedel folnyomuló Dobos felett könnyű győztes marad. Prior harmadik Vitéz és Lárma előtt. Tizedik nap. Hétfő, május 20. 1. Hároméves nyeretlenek versenye. 7009 К a győztesnek 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 1690 m. Belföldi ós német lovaknak. (22 aláirás.) Román Gy. ur p m Föbiró Slieve Gallion— Fabelhaft 56 Janek G. i l.ov. Landau H. p m Pionier 56 Esch 2 Br. Ücht itz Zs. s m Admiral 56 Varga L. 3 Bamberger I. ur p к Pancsi 48Y» Vinzenz 4 Gr. Andrássy G. s к Galambom 54 Y» Brooks 0 Dreher A. ur p m Vilmos 56 Csiszár L. 0 Gestüt Pogon s к Tihany 47 Sajdik 0 Gestüt Tribuswinkel p m Irrtum 56 Danek 0 Hg. Hohenlohe-Oehringen s к Ohnefrage 54% Bäsch 0 Gr. Károlyi Gy. stp к Rosamunda 53 Y» Pintér J. 0 László A. ur p к Debora 47 Schejbal 0 Liptay B. ur p m Golyób'6 Altmann 0 Totalisateur: 10:34. Helyrefogadások: 10:13 I., 10:15 II., 10:12 111. A II. helyen 10:36. Helyrefoga­dások : 10:14 I., 10:16 II,. 10:12 III. A III. helyen 10:31. Helyrefogadások: 10:14 I., 10:16 II., 10:12 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 22 Admiral, 72 Pionier, 131 Pancsi, 138 Irrtum, 180 Rosamunda, 389 Vilmos. 564 Ohnefrage, 737 Galambom, 974 Golyó, 1515 Tihany, 3273 Debora. Könyvfogadások: 1% Admiral, 2 xj, Föbiró, 6 Pionier, 10 Pancsi, 12 Irrtum, Rosamunda és Vilmos, 20 Ohnefrage, 33 Ga­lambom és Debora. Nyakh. nyerve, 2 h.3-ik. Esch jockev keresztezés miatt május hó 22-ig bezárólag a lovaglástól elti Itatott. Versenyérték : 7000 К I., 1430 К П., 430 К III, 1070 К az egyleti pénz­tárnak. Idő : 1'42. Debora vezeti a niegnyult társaságot, mig hozzá legközelebb Rosamunda, majd Vilmos, e mögött pedig Föbiró és az ozt követő Admiral láthatók. A rövid oldalon Rosamunda és Debora helyet cserél­nek, mögéjük pedig Vilmos mellé Ohnefrage húzó­dik fel. Egyébként a sorrend nem változik. Az egye­nes elején a vezetők elkészülnek erejükkel és most Vilmos van a frontban, azonban mihamar melléje kerül Pionier és a korlát mellett Föbiró is utat talál, mig a ^harmadik helyen haladó Admiral nem talál magának helyet. Pionier és Föbiró küzdelembe bocsátkoznak, a mely Janek fizikuma révén az utóbbi javára dől el. Harmadik a távoszlop utáu végre utat találó Admiral. Negyedik Pancsi Vilmos elótt. II. Jánoshegyi handicap. 6000 К a győztesnek, 1800 К a 2-iknak, 600 К a 3-iknak. Táv. 1600 m. 4é és id lovaknak. (21 aláirás.) Petényi menes 4ó s к Bester Bets Mindig— ' Ballerina 47 Y» Vinzenz I Dreher A. ur 4é s к Giraffe 60 Csiszár L. 2 Horvát Á. ur 5ó p k" Hegyes 55Y» Varga L. 3 Gr. Heuckel A. 4ó p m Metronom 49 Brooks 4 Hg. Hohenlohe-Oellingen 5ó p Ulan. 594* Bäsch 0 Gr. Zichy A. 4é s m Mókus II. 54% Janek G. 0 Őszi К. ur 4é p lier Szurmay 52 Y 2 Pretzuer 0 Gr. Zamoysky Zs. 5é p m Doppelaar 50Y» Altmann 0 Totalisateur: 10:88. Helyrefogadások: 10:21 I., 10 17 II. 10:17 HI. A II. helyen : 10:84. Helyrefoga­dások : 10:20 I., 10.19 П., 10:16 III. A III. helyen: 10:.80. Helyrefogadások : 10:20 I. 10:22 II, 10:16 Щ. A többi ló quótája győzelem esetén : 38 Hegyes, 42 Doppelaar, 43 Giraffe, 57 Mókus II., 152 Ulan, 183 Nzurmay, 254 Metronom. Könyvfogadások : 2% Dop­pelaar, 3 Giraffe, 34* Hegyes, 4 Móku- 11., 6 Bester Bets, 12 Szurmay és UJan, 16 Metronom. 1 b. nyerve, 2 h.»3-ik. Versenyérték: 6000 К. I., 1710 К II., 510 К III., 1000 К. az egyleti pénztárnak. Idő : L4L Rosszul sikerült start, a melytől a három belülről induló Metronom, Giraffe ós Bester Bets kerülnek el a legjobban, mig Mókus II. és fóleg Szurmay több hossz veszte-éggel kezdenek. A három legjob­ban startoló telivér a fenti sorrendben vezeti a me­zőnyt, a melyből Doppelaar van hozzájuk legköze­lebb. A rövid oldal közepén Giraffe megy Metro- nom elé és Doppelaar, Bester Bets is helyet cserél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom