Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-05-10 / 31. szám

1918. május 10. formája szerint jobb, mint Makkhetes-è, s ezért e mént jelöljük Makkhetes és Ki magyaráz? előtt. * N Vasárnap nyeretlenek-versenye az első szám. A mértföldes futásra kötelezett lovak közüi báró Harkányi Andor telivérei, Föbiró és Helgoland, továbbá Wotan, Meteor ós Admiral mutattak eddig jobb formákat. A papir Helgoland mellett szól, s a győzelmi esélyt mi néki is adjuk. Ha helyette Föbiró indulna, ugy e mén szintén bizalmunkat birja, mert utolsó gyenge teljesítményét nem tudjuk teljes mértékben accep­tálni, s tóle enuek jelentős korrigálását várjuk. A második esély tekintétben Wotan pártjára állunk Admiral előtt. A Gödi-handicapban a két fiatal ló aligha jut ér­vényre, mig az idősebbek közül az idén már pozitiv topokat mutatott lovakat kell első sorban figyelembe vennünk. Ilyen lovak Demir Baseli, Szurmay, Csemernye és Kunleány, mig az idén mérsékeltebben futott lovak közül leginkább Treuherz tetszik nekünk. Közülök szűkebb választást téve, Csemernye pártjára állunk Treuherz és Kunleány elótt. A Király-dij-jal külön ezikk keretében foglalkozunk. Az 1800 méteres Welter-handieapban Botond befu­tott ló ugyan, de esélye nem oly jó, mint az ily teli­véreké általában. Részünkről ugyanis részben kedve­zőbbnek tartjuk a terhét Ramasannak, továbbá Quien sabenak, Rabusnak és a háromevesek közül Csuszanak. Jelöltünk első sorban Quien sabe, Rabus és Botond előtt. A Kétéves nyeretlenek-versenyére nevezett teli­vérek között van egy sötét ló, a melyikről igen jó véleménnyel vagyunk ós ez Vipera. E kanezanak első sorban Lipset és Gyöngyharmatot kell meg­vernie, ha pedig ezek nem itt indúlnáuak, ugy a sö­tétek közül Zsiga, Batata és Satanov lehetnek a ve­szélyes ellenfelek. A Kétévesek eladóversenyében a sötét Schnucki-t jelöljük a meglehetősen gyönge mezőnyből. Másod­sorban Suhogó nevét emiitjük fel báró Baich száza­dos lovai, Alraune II. és Árvalány elótt. Az utolsó számot képezó 1000 iueteres handicap- ban a befutott Dobos t kell a nyerőnek első sorban megvernie. Mellette igen jó esélye van még a papí­ron Toborzó nak, a melynek a Villám-dijban mutatott formáját itt még nem látjuk kiélezve. Jól kell futnia Lárma-шк is. nemkülönben a nagysúlyú Toborzó­nak, valamint Kri-kri-nek. Bizalmunkat Dobos birja Ki-magyaráz? és Torpedó elótt, miután Toborzó-1 nem itt várjuk a starthoz Programm. Budapesti versenyek 1918. Tavaszi meeting. Ötödik nap. Szombat, május 11. I. Handicap 5000 К a győztesnek, 1500 Ka 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. kont. lovaknak. (36 aláirás.) 1. Gestüt Tribuswinkel 4é p к Lia 60 2. Pályi M. urnó id. s к Lágyad 69% 3. Münzer P. ur 5é s к Misogyne 58% 4. Münzer F. ur 4é s m Csemernye 58 5. Mr. Adrien 6é p к Fata 55% 6. Egyedi L. ur 4é p m Mackensen 54 7. Perner J. ur id. s к Rusticana 53 8. Gr. Orssich P. száz. 4é p her Benyon 51 9. Gr. Berchtold L. 3B p m Boysie 51 10. Szemere M. ur 3é s m Búvár 51 11. Lov. Landau H. 4é p her Ramasan 50% 12. Tápiószentmártoni ménea 4é p к Pompas 48 13. Lov. Landau H. 3é p к Végre 48 14. Hauptmann Julius Alfons 3e s m Leo 46 15. Petényi ménes Hé p к Fisole 41 Tip : Pompás—Beayon -Végre. II. Nyeretlenek handicapja. 5000 К a győztesnek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 1800 m. 3é és id. kont. lovaknak. (20 aláírás.) 1. Zöldréti ménes 4é stp m Manfred 61 2. Lov. Landau H. 3é p m Wotan 57 3. Pályi M. urnő 4é p к Galone 54% 4. Br. Rothschild A. 3é s m Fedorius 54 5. Gr. Berchtold L. 3é s m Halászlegény GO 1/» 6. Br. Taxis E. 3é p m Virilist 50V» 7. Br. Rothschild A. 3é p m Nimbus 50 8. Herr К. Hartmann 3é s m Bello 49 9. Szemere M. ur 3é p m Fuager 49 10. Lelbach Gy. ur 3é stp к Éjfél 48 11. Lov. Landau H. 3é p m Kirchbach 47 12. őszi K. ur 3é p к Pintyőke 46% 13. Gr. Meran J. 3é p lier Hochthor 46 14. Grimm G. száz. 3ó s m Fagott 89% Tip: Nimbus—Fagger Pintyőke. III. Széchenyi dij. 100 drb csász. és kir. arany alapitvány. Az egylet által a győztesnek legalább 20,000 К, a 2-iknak 3000 К, a 3-iknak 1500 К biztosíttatik. Táv. 3000 m. Minden mén és kancza számára. (14 aláirás.) 1. Gestüt Konstantin 4é p m Perfid 59 2.Grimm G. száz. 3é p m Erstling 50% 3. Br. Harkányi A. 4é p m Feldmarschall 59 4. Hg. Hohcnlohe-Oehringeu 5é p m Huszár 11. 63 5. Lov. Landau H. 4é s m Gallipoli 59 6 Mautner V. ur 6é p m Trtuherz 65 7 . 5é s m Celsius 63 8. "Br. Rothschild A. 5ó p m Marmaros 63 9. Br. Springer G. 4é s in Debitor 59 10. Szemere M. ur 4ó p m Demir Bäsch 59 11. Gr. Zainoyski Zs. 4é p m Rarog 59 12 . 4é p к Run ЬН 13. Gr. Zichy В. 6é s m Prince 65 Tip : Feldmarschall Prince—Run. IV. Ürömi dij. 7000 К a győztesnek, 1500 Ka 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 800 m. 8é és id. kont. lovaknak. (17 aláirás.) 1. Abonyi ménes 3é p к Barokk 52% 2. Borbély Gy. ur 3ó p к Kisvirág 48 3. Dreher A. ur 3é p ni Apollo 56 4. Egyedi L. ur 8é p к Famos 62% 5. Hg. Festetics Hé p к Szigliget 54% 6. Grimm G. száz. 5é p к Sellő 64 1/, 7. Hg. Hohenlnhe-Oehringen 36 s к Ohnefrage 48 8. Horvát Á. ur 4é stp к Susanna 62% 9. Issekutz Gy. száz. 36 s m Toborzó 58 10. Gr. Lamberg H lov. tbnk. 4é p к Kri-kri 62% 11. Lov. Landau H. 3é s к Fipa 12. László A. ur 36 p к Debora 13. Milne H. ur 4é p m David 14 ószi К. ur 3ó p к Fecském 15.Perner J. ur 5ó p к Formation 16. Gr. Sigray A. 36 stp к Azért is 17. Gr. Wenckhpim D."4é s m Lobogó Tip: Lobogó—Toborzó— Famos. V. Kétéves nyeretlen kanczák vtrsenya. 7000 К a győztesuek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 900 m. Belföldi és nemet kanczáknak. (18 alá­irás.) 1. Gr. Andrássy G. p к Gloriette 2. Br. Baich P. száz. в к Lipse 3 Gr. Berchtold L. p к Pepi na 4 Dreher A. ur s к Ведда 5. Egyedi A. ur p к Takaros 6. Gestüt Tribuswinkel s к Dilemma s к Rod) ja 60% 48 68 48 6 2% 60V, 68 56 56 56 56 56 56 56 56 56 56 56 56 8. Hg. Hohenloho Oehringen p к Ralala 9. Horvát A. ur s к Midiit 10 . p к Pergötüz 11. Gr. Jankovich-Besán E. p к De szép 12. Gr. Kinsky Zd. s к Mara 13. Gr. Imberg U. lov. tbnk. p к Ramsampert 56 14. Lov. Landau H. s к Getreue 56 15. Mautner H. urnő p к Valentine 56 16. Münzer F. ur p к Carola 56 17. Tiszai ménes p к Politika 56 18. Gr. Wenckheim I). p к Gyöngyhai mat 56 Tip: Gyöngyharmat—Lipse- Balata. Vi. Kétévesek veraenye. 7000 К a győztesnek, 1500 Ka 2-ikuak, 500 К a 3-iknak. Táv. 900 m. Belföldi és német lovak számára. (11 aláirás.) 1. Br. Baich P. száz. s к Lipse 51 2. Gr. Berchtold L. p к Pepina 51 3. Dreher A. ur s m Igazgató 55 4. Hg. Festetics s к Szenta 53% 5. Gr. Jankovieh-Bésán E. s m Fillipov 52% 6. Kompolthy Iván s к Aline 51 7. Mautner V. ur s in Alkoven 62 1/« 8 . s m Velőit 52% 9. Münzer F. ur p in Erich 52 V, 10. Br. Springer G. stp к Radina 53% 11. Gr. Wenckheim D. p к Gyöngyharmat 51 Tip: Szenta Igazgató VII. Welter handicap 4000 К a győztesnek, 1200 К a 2-iknak, 400 К л 3 iknak. Táv. 1100 m. 3é ós id. lovaknak. (44 aláirás). 1. Győrffy M. urnő 5é f in Zeppelin 63 2. Issekutz Gy. száz. 3é p m Prior 60 3. Lov. Hübuer R. 36 p к Gyöngyvirág 59% 4. Lov. Landau H. 36 s m Kur venal 59 5. Tápiószentmártoni ménes 3é s m Vitéz 59 t. Öszi К. ur 3é s in Makkhetes 58%, 7. Petényi ménes 3é s к Feme 57 VÎ 8. Gr. Berchtold L. 3é s к Billikom 57 9. Br. Rothschild A. 3é s m Csángó 57 10. Mautner V. ur 3é p к Kimagyaráz ? 56% 11. Gubacsi ménes 6é p m Blagueur 54% 12. Perecsényi ménes 3ó p m Bakator 54 11. Petényi ménes 3é p к Fibel 53 14. Pályi M. urnő 3é p m Felix 52 15. Hauptmann Julius Alfons 3é s к Csalogány öl 1/, 16. Jeges S. ur 4é s к О te ' 51 V, 17. Georg Biedermann 3é p m Ficsúr 45'/, 18. Gr. Henckel A. 3é s к Mandruf • 44 19. Luczenbacher M. ur 3é s к Nora II. 43 Tip : Felix—Makkhetes—Ki-magyaráz ? Hatodik nap. Vasárnap, május 12. I. Nveretlenek versenye. 7000 К n győztesnek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Tav. 1600 m. 3ó és id. lovaknak. (25 aláirás.) 1. Gr. Andrássy G. 3é s к Galambom 52% 2. Dreher A. ur 3e p m Vilmos 54 3 . 3é f her Koran 54 4. Gestüt Tribuswinkel 3é p m Irrtum 54 5. Grimm G. száz. 3é s m Fagott 54 6. Br. Harkányi A. 36 p m Föbiró ' 54 7 . 3é p m Helgoland 54 8. Hauptmann Julius Alfons 3ó p к Dehogy 52% 9. Herr К. .Hartmann 36 s m Bello 54 10. Horvát Á. ur 3é p m Marschall 54 11. Gr. Károlyi Gy. 3é stp к Rosamuvda 52% 12. Lov. Landau H. 3é p m Kirchbacli 54 13ч 3é p m Pionier 54 14 . 3é p m Wotan 54 15. László A, urnő 3é p к Debora 52% 16. Márkus Á. fhdn. 3é p m Denevér 54 17. Mautner V. ur 4ó p her Meteor 60 18. Őszi K. ur Sé p к Pintyőke 52% 19. Pályi M urnő 4é p к Galone 58% 20. Petényi ménes 3é p mFumor 54 21. Br. Rothschild A. 36 s m Fedorius 54 22. Starke Ervin 36 p her Görcs 54 23. Szemére M. ur 3e p m Fugger 54 24. Br. Üchtritz Zs. 3é s in Ádmiéal 54 Tip: Br. Harkányi A. isi.—Wotan­Admiral. II. Gödi handicap. 10,000 К a győztesnek, 3000 К a 2-iknak, 1000 К a 3-iknak. Táv. 1600 m. 3é és id. lovuknak. (30 aláirás.) 1. Mautner V. ur 4é p m Florett 01 2. Szemere M. ur 4» p m Demir Bäsch 59% 3. Szemere M. ur 6é s in Harangod 57V, 4. Mautner V. ur 6é p m Ireuherz 54% 53% 52% 5. Gr. Pejncsevich A. 4é stp m Boldogu j 6. ószi K. ur 4e p her Szurmay 7. Gr. Zamoyaki Zs. 5ó p m Doppelaar 8. Gr. Berchtold L. 46 p in Talmi ezüst 9. Hg. Salm H. 4c p к Vtlencze 10. Münzer F. ur Fi s in Csemernye 11. Petenyi mènes 46 s к Bester Bets 12 Gr. Henckel A 4e p m Metronom 13. Tiszai ménes 46 p к Kunleány 14. Gestüt Tribuswinkel 4c s m Tyrann 15. Grimm G, száz 3é p m Erstling 16. Gr. Károlyi Gy. 36 p к Monarda 17. Perner J. ur id. s к Rusticana 18. Tápiószentmártoni ménes 4c p к Pompás Tip: Csemernye—Treuherz Kunleány. III. Király-dij. 100.000 К a győztesnek. 15.090 К a 2-iknak, 5000 К a 3-iknak. Táv. 1300 m. У es id. lovaknak. (95 aláirás.) 1. Abonyi inéuiH 1" e m Mon astir II. Зо p m Fmöd ô2% 52% 51% 51 51 50 48 47% 47 46', 41% 3. Gr. Berchtold L. 3e s к Tiszavölgy 4. Dreher A. ur Öé p к Tovább 5 . 3é p m Apollo 6 . 3ê s m Inga 7 . 3é s к Riga 8. Hg. Festetii-s 5e s in Przemysl 9. Gr. Jankovich Besán Je s m Sárgarigó 10. Muutuor V. nr ôe s m Dalaj Lama 11 . 4é s ni San Gennaro 12 . 46 p m Scheitan 13. Br. Rothschild A. 3é p m Plato 14 . 3é p m St. Lege)' 15 . 3é p к Brioni 16. Br. Springer G. 46 p m Grasteufel 17 . 36 p m Step ke 18. Szemere M. ur 4e p m Demir Bäsch 19. Wenckheim D. 46 p к Pallas Athene 20. Gr. Zamoyski Zs. 46 p m Rewera 21 . 4é p к Run 59% 48 49'/, 65 48 49'/, 46V, 63 48 61% 6t% 57 48 49% 46'/, 63 49% 57 59% 57 59% Tip: San Gennaro Grasteufel-Tovább. IV. Welter-handicap. 1000 К a győztesnek, К a 2-ikuak, 400 К a 3-iknak. Táv. 1800 m. id. lovaknak (35 aláirás.) 1. Mr. Adrien 6é p к Fata 2. Gr. Zamoyski Zs. 4é p к Reduta 3. Lov. Landau H. 4ó p bel' Ramasay 4.Tiszavölgyi ménes 3é stp к Szomorú 5. Bamberger I. ur 6é s in Botond 6. Somogyi ménes öé p in Pilger 7. Zöldréti ménes 5o stp к Peeress 8. Gr. Honckel A. ló p m Memento 9 Hg. Hohonlohe-Üüiii ingen 4é stp m Quien sabe 10. Gr. Zamoyski Zs. 4e p m Rabus 11. Gr. Cziráky Gy. 3é p m Merkenstein 12. Petényi menas 3é p к Fojniea 13. Br. Born F. 3é s к Duclu 14. 'ieorg Biedermann 3é s к Csusza 15. Issekutz Gy. száz. 4é p her Kevés 16. Br. Taxis E. 36 p m Virilist 17. Gestüt Tribuswinkel 3« a к Glosse 18. Lelbach Gy. ur 36 stp к Éjfél 19. Borbély Gy. ur 3é s к Rózsaszirom Tip: Quien sabe—Rabus- Botond. V. Kétéves nyeretlenek versenye. 7000 К a győz­tesnek, 1500 К a 2-iknak, 500 К a 3-iknak. Táv. 9(H) m. Kont lovaknak. (23 aláirás.) 1. Gr. Andrássy G. p к Találd ki 54% 2. Br. Baich P. száz. s к Lipse 54% 1200 3é és 64 59 58% 58% 56% 56% 56 55 55 53% 50 49% 48 47'/, 47 47 44% 44 43%

Next

/
Oldalképek
Tartalom