Vadász- és Versenylap 62. évfolyam, 1918

1918-04-17 / 21. szám

150 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1У18. április 1 a vezetőt elhagyni, de sikertelenül, mig a startnál kissé megkésett Generale, harmadik helyen halad. A második kűrben Marte teljesen lehal és a harmadik helyre Mister lïevelstocke kerül. E verseny a czél­egyenesig nem változik. Végül László biztosan nyer GÍneraíeUen, a harmadik helyre az indításnál meg­késett Ispán kerül. Jóképességti bároméves mutatkozott be a Csörgői ­di-ban : Leon. A szép kis pej-mén a «tártnál élre áll és könnyen nyer Schnuck és Luki ellen Van Dicke L. II. nagyon nyugtalan volt, hibát hibára halmo­zott, mig Ottó-nak ugy látszik a ragadós pálya nem volt Ínyére. Az Eladóversenyt Ovid tetszése szerint nyerte meg, a nyugtalan Ollie Mc. Kinney ellen. A Kettesfogatu verseny eleinte elintézettnek lát­szott a br. üray-fogat javára, mert a lassan kezdő Miss Zealous Caid Argonauta-fogat az első két kör­ben a 120 méter térhátrányából jóformán semmit sem hozott be. A harmadik körben végre a második helyre kerül, de még mindig 60 méter hátránya van. Az utolsó körben az egész uton bizonytalanul ügető In­duló ugrik, majd poroszkál és a harmadik helyre esik vissza. A czélegyenesben a már feltartott Keres­tineci fogatot Klaudy lovag meglepi, de Hafner Osz­kár lovait ismétr versenybe hozza és győztes maradt. A részletes eredmény a következő : I. Szolnoki-dij. Dij 2200 K. 1. B. Rudnyúuszky I). PogáDy 2100 m. (Nóvák) 1 p. 31.8 mp. 2. Liebesleid (Feiser). 3. Quass Ley bura (Cassolini). Futottak meg: Tante Gretl, Columbus mint második disq., Little Douglas. Tot.: 10:28. Helyre: 10:14, 15. II. Állvány-dij. Dij 2500 К. 1. Hartmann G. Okta vins 2180 Ili. (ifj. Fischer) 1 p. 30 mp. 2. Erich (Finn). 3. Latham (Nóvák). Futottak még ; Niagara, Favori- tin, Boccaccio, Nogi, Otto S. Tot.: 10:179. Helyre: 10*34 24. 21. III! lbarosi-dij. Dij 2000 К. 1. Csörgői ménes Máglya 2410 m. (gr. Sennyey) 1 p. 35.9 mp. 2. Ara­nyos (Német). 3. A tempo (Wachtier). Futottak még : Kurt, Schmeterling, Majdnem, Támadás, Nacht­schwaermer, Lord Douglas, Resi, Mercedes. Tot. : 10:28. Helyre: 10:14, 17, 21. IV. Budapest fő- és székváros dija. Dij 4000 K. I. Gr. Nyáry K. László :0S0 m. (Nóvák) 1 p. 29.2 mp. 2. General (Kovács). 3. Ispán (Benyon). Futottak még : Eszeveszett, Baron Jay, Marte, Diplomat, Fe­negyerek, Rossi, Mr. Rewelstoke, Hat-hu. Tot.: 10:56. Helyre: 10:22, 23, 20. V. Csörgő dij. 2200 К. 1. Pétrie testv. Leon 20(Ю m. (Romoli) 1 p. 38 mp. 2. Schnuk (Lyon). 3. Luki (gr. Sennyey). Futottak még : Orchide, Van Dyke L. II., Lepke, Ottó. Tot.: 10:24. Helyre: 10:13, 4S, 21. VI. Eladóverseny. Dij 2000 K. 1. Hessenberger A. Ovid 2200 m. (Cassolini) 1 p. 38 9 mp. 2. Ollyc Mc. Kinney (Pointner). 8. Spaz (Niemberger). Futott még: Manoela. Tot.: 10:16. Helyre: 10:11, 12. VII. Kettesfogatu verseny. Dij 3400 K. 1. Kerce­tineci ménes Argonauta— Miss Zealous Cald 4120 (Hafner) 1 p. 41.2 mp. Sihery-Ariuenonville (Klaudy). 10:20. Helyre: 10:19, 22. Kilátások a csütörtöki napra. A Kőbányai dij jó dolog volna Nana számára, de a Geh'schuell-kancza vasárnapi balesetét meg nem heverte ki, tehát startjára nem számithatunk. Távol maradása esetén a győztest Rosettában látjuk. Jól fog futni Quass Leyburn is. Az istállóforma azonban Orsolya esélyét is előtérbe hozza. Ha Nenn t végre megtalálja mult évi formáját, játszva győzhetne. A Solymári dijban talán Nagyherczey fogja múlt­kori gyenge szereplését korrigálni. Ellenfeleit a szin­tén megbízhatatlan Gyapában és Tittóban látjuk. A Háromévesek versenyében ezért az első esélyt a vasárnap rossz startot kapott Quittenek adjuk Ártat­lan és a még sötét Péterke előtt. Az Áprilisi dijban résztvevők közül nagyon nehéz a valószínű győztesre rámutatni, mert a nevezett lovak közül mindnek jó esélye van. Ha a bécsi Derby Kisérleti verseny reális volt, akkor Niagarának kell győznie, ellenkező esetben Faustus ós a Puszta­berényi lovak közül fog a győztes kikerülni. A Bravadó-dijat Ottónak kellene nyerni. Ha távol maradna, Nóvák választottja a legesélyesebb pályázó. Az állványdij alapján a Margitszigeti-dij Erich és Latham párharcza lesz. Miután Latham esélyét utoljára az tette tönkre, hogy a start után harmadik positioban kellett a fordulót venni, most Lathamtól várunk jobb futást. A Kettesfogatu versenyben a Weyeri-fogat győzel­mét várjuk a Kamendini-fogat előtt. I. Kőbányai dl]. 1. Vergiesineinn. 2. Norlaine 3. Zászlós 4. Svihák 5. Rosetta 6. Grita 7. Perle 8. Lord Jubilar 9. Argonaut Tip: (Папа) * 2400 m. Е2380 Е2380 2400 2400 2400 2400 2400 2400 2400 — Hosetta 10. Laureatus 2420 11. Lakodalom 2420 12. Nana 2420 13. Német 2420 14. Quass Leyburn 2420 15. Lorenz Douglas 2440 16. Orsolya 2440 17. Máglya 2460 18. Lisette 2460 — Quass Leyburn. II. Solymári dij. 2400 m. 1. Forgószól 2400 2. Ollie Mc Kinney 2400 3. Latawiec 2400 4. Luise H. 2400 5. Olga 2400 6. Titto 2420 7. Liebesleid 2420 Tip: Nagyherceg—Tittó— Fischer hajtás. III. Háromévesek versenye. 2000 m. 8. Custozza 2420 9. Nagyherczeg 2420 10. Gyapa E2420 11. Attila P. 2440 12. Fráter 2440 13. Margrabina 2440 1. Ráadás ' 1960 15. Kláris 2000 2. Bonoretta 1980 16. Quota 2000 3. Alamuszi 2000 17. Dalszi 2000 4. Elektra 2000 18. Wachmann 2000 5. Prinz Dillon 2000 19. Gaga 2000 6. Mackensen 2000 20. Quästor 2000 7. Incognita 2000 21. Russka 2000 8. Péterke 2000 22. Queste 2000 9. Schani 2000 23. Oroszlán 2000 10. Qui sea 2000 24. Quasi 2000 11. Argus 201 Ю 25. Elsa 2020 12. Opal 2000 26. Quitte 2020 13. Flitsch 2000 27. Ártatlan 2060 14. Adjutáns 2000 5. Niagara 6. Nabob 7. Faustus 8. Látróny 5. Ördög 6. Otto 7. Leon 8. Baka Tip : Quitte—Ártatlan—Péterke. IV. Áprilisi dij. 2200 m. 1. Bessie 2200 2. Pardon 2220 3. Nóta 2220 4. Dewey Leyburn 2220 Tip: Faustus-Pnsztaberényi ménes— Häuser 1st. V. Bravado-dij. 4700 m. 1. Bessie Cnster 1700 2. VunDykeL.H. 1700 3. Puszta-gyöngye 1700 4. Lepke 1700 Tip: Ottó—Novak hajtás. VI. Margitszigeti dij. 2400 m. 1. Nogi 2400 6. Latham 2. Pengő 2420 6. Otto S. 3. Liliom 2420 7. Magnee 4. Erich 2420 8. lAszló Tip: Latham-Erich. VII. Kettesfogatu verseny. 4500 ni. 1. Mi kos—Janka 2. Kemeny—Dankl • 3. Balsamine— Toborzó 4. iram- Anniversaire 5. Miss Fanstine— Mercedes 6. Cäcilia - Cili Gayton 7. Feleség— Hós 8. Iram—Nimród -9. König Laurin — Mare Aurel Tip: Weyer! fogat - Kamendini fogat. 2240 2840 2260 2260 1700 1720 1740 1900 2420 24 40 2440 25 40 4420 4420 4420 4500 4500 4500 4540 4540 4620 A Magyar Ügetölotenyésztuk és Istállótulajdono sok Országos Egyesülete hétfőn délután tartotta ala­kuló közgyűlését nagy érdeklődés mellett. A megje­lenteken kivül igen nagyszámú vidéki földbirtokos és tenyésztő jelentette bo levél vagy távirat utján be­lépését. Elnöknek egyhangúlag gróf Keglevich Gyu­lát, alelnökül Rémi Gyula liuszárszáziidost, ügyész qs jogtanácsossá dr. Kun Tibaii, jiénztároseá Pitíek Ferenczet választottuk meg. Az egyesület hivatalos lapja a Vadász- és Versenylap lett. 1 40 7-t futott a tegnapi ragadós pályán a Miss Zealous Caid—Argonauta kettős, a melynél jobb fo­gat még nem futott a budapesti pályán. A versenyüzem megszüntetését czélzó lépé­sekről teszünk említést Turf-Rovás czimü rova­tunkban. Mint lapzártakor értesülünk, az ott közölt hir fedi a valóságot. Döntés ez irányban még nem törtéut, az illetékes szaktényezők azonban ugy a magyar, mint osztrák részről feltétlen hívei ama nézetnek, hogy a verseny­üzemet az országos lótenyésztés érdekeinek megfelelően a legnagyobb áldozatok árán is teljes mértékben fenn kell tartani. Varga és Pretzner két-két győztest lovagolt a második napon. Takács J. Katn nyergében 30-ik győzelmét aratta és igy már csak D/a kiló engedménye van. Quargel megvételéről tárgyalt br. Baich P. Dreher Antal úrral, aki azonban csak Árosával együtt volt hajlandó lovát eladni, még pedig oly horribilis áron, hogy a vétel igy nem jöhe­tett létre. Bester Bets (Vinzenz) és Pompás (Jurnik) indulóknak tekinthetők a Patience handicapban. Farsang indulhat a Marchfeldi-dijban, a hol súlya 49 kg. Monastir II. ápr. 16-án este 7 órakor törölve lett a Marchfeldi-dijból. Altmann Quatscliot lovagolja a Patience-handi­capban. Monastyr Il-t akcidens érte, ezáltal szabad lett Janek G., aki minden valósziuüség szerint Lobogót lovagolja a Marchfeldi-dijban. A háromévesek nagy handicapjában a me­zőny a következő sorrendben ért czélhoz : Farsang 1 Tohonya _ 7 Andersen 2 Csángó 8 Tamok 3 Ekrazit 9 Mester 4 Miuki 10 Fojnica 5 Landsknecht 11 Búvár 6 Jávoraik állva maradt. Herodias lesántult és igy nem tesz eleget kötelezettségének a Laxenburgi dijban. Liât megvásárolta ifj. Urbán L. ur (Tribus­wiukeli ménes). A kancza a jövőben Reichenau vezetólova lesz. Axanos Münzer Fr. ur tulajdonába ment át, ki a mént Burscherl vezetólovának szándékozik felhasználni. A Marchfeldi dijban eddig a következőket jelzik indulóknak : •Farsang Pretzner Tökfilkó Kertész Florett Varga David Janek G. ? Aréna Vinzenz •Harlekin ' ? Lobogó JaDok G. v. Altmann. Virág csütörtökön újra starthoz áll és pedig Tribünen-Hürdenrennenben. Itt még indulóknak vannak jelezve: Árosa (Csiszár) és Scamp (Lá­zár). Tovább startja a Fenék-versenyben tervbe van véve. Nincs azonban kizárva, hogy a kiváló kancza előzőleg a Preis von Weindlingauban fog futni. Kain indulhat a Marchfeldi dijban, a hot súlya 49 kg. Azonkívül kötelezettséggel bir a Háromévesek Tavaszi Kisérleti versenyében. A Buzgó-Rennen mezőnye : Emilius Pretzner Artige Varga Lia Danek Harangod Akashi Rewera Janek G. Javornik a Háromévesek handicapjában állva maradt a startnál. Gustav-ot megvette Vetebély Dezső ur, a ki a Mindegy-mént a gátakon szándékozik kihasz­nálni. Boysie-t tulajdonosa ápr. 16-án 6 órakor este törölte a Háromévesek Tavaszi Kisérleti ver­senyéből. A Mautner-istállóból csütörtökön indulnak : I. Beregdal (Varga), III. Colibri (Varga), IV. Artige (Varga),. V. Hát-ha (Varga), VII. Tihany (Takács). A Frühlings-Rennen indulói : Girufto Csiszár Colibri Varga Szélmalom Pretzner •Fojnica Vinzenz Lobogó Altmann Kildergrey Kertészszel starthoz áll a Patience­haudicapban. Gavr llér távol marad a Frühlingsreuneu start­jától, ellenben indul a Laxenburgi dijban, ahol Altmaun v. Varga lovagolja. A Király-dijban a hétfő esti törlések után még a következő telivérek maradtak állva : 4é Monastir II. 59*/, 5é Dalaj Lama 6Р/, 3ó Ernőd 48 4é San Gennaro 64 V, 3é Tisza völgy 497, 4é Seheitan 57 6é Tovább 65 3é Plato 48 3é Apollo 48 3é St. Leger 49% 3é iDga 497, 3é Brioni 8ó Riga 467, 4é Grasteufel 63 3é Berkes 48 3é Szépike 49 VT 5ó Przemysl 63 4é Demir Bäsch 57 3ó Palatin 51 4é Pallas Athene 597, 3ó Javornik 48 4é Rewera 57 5é Argus 63 4é Run 597, 4ó Feídmarschall 61 3é Baukó 53 3é Sárgarigó 48 Apolló (Csiszár) megint megpróbálkozik és pedig a Laxenburgi dijban, a hol Mailberggel (Tausz), Pereputtyal (Pretzner), Gavallérral (Varga v. Altmann) találkozik. FELELŐS SZERKESZTŐ : FARSKY GYULA. LAPTULAJ DOHOSOK: LÖVIK KÄROLY gyermekei. Л szerkesztőséget Illető leveleket kérjük felelős szer­kesztőnk nevére czlmeznl (VI.. Lehel-u. 17/D.), hogy a kézbesítés mai nehézségei lehetőleg elkerültessenek. Pallaa rÓMTénytársaság nyomdája Budapeat, V., Kálmán-ataza 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom