Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916
1916-11-06 / 107.szám
548 VADÁSZ- ÉS VEKSENY-LAP IHIfi. november 6 Az alagi versenyek. Régen volt novemberben olyan szép, napos és kellemes idő, mint a milyen az alagi zárónapnak jutott. A nevezések ugy számbelileg, mint minőségileg az átlagosnál jobbak voltak és ha még hozzávesszük azt, hogy a műsoron szerepelt az oly népszerűvé vált Sorsolási verseny is, akkor nem esoda, hogy zsúfolt tribünök előtt zajlott le a búcsúzás. A napról említsük meg elsősorban Sakk győzelmét a Hubertus-gátversenyberi. A King .Rob-kaneza pönalitása daczára olyan stílusban győzött, hogy benne egyik, az első klasszisba tartozó liurdlerünket látjuk. A tömeget vonzó Sorsolási verseny Bojowy győzelmével Végződött. Az urnából a sorsolásnál az 1176-os szám került elő és a nyerő szám publikálása után csakhamar jelentkezett a megfelelő sorsjeggyel a szerencsés nyerő, a ki ezúttal a környékről — Dunakesziről — került ki és pedig Hörömpöli Gábor szabómester személyében. Az uj ownert a lótartás nehéz gondjaitól Zangen K. fhgy. szabadította meg, ki a győztes lovát az árverésen 1500 koronáért visszavásárolta. A zárófutam a Jason-dij volt, mely tudvalevően leghosszabb távú sikversenyiink és abban a Molnáristálló szaporította győzelmeit Skoda révén, a melyet tulajdonosa alig néhány nap előtt vásárolt meg Egyedi Lajos úrtól. A negyedik nap részletes eredménye a következő volt: Negyedik nap. Vasárnap, november 5. I. Eladó kétévesek versenye. Handicap. 2000 K. 900 m. (19 aláirás.) Molnár L. száz. p her Tövis Jankó Balsarroch— Suffragette 47% Nagy G. 1 Gr. Orssich P. száz. s Iter Prost 50% Hutflesz 2 Öszi K: ur s k Folytatás 51% Gábor P. 3 Bamberger I. ur p k Taps .52 Pintér J. 4 Borbély Gy. ur p k Novara 57% Mayer E. 0 Issekutz Gy. száz. s k Hamidie 52 Polgár F. 0 Gr. Berchtold L. p k Torpille 51 Teleki K. 0 Pusztapói ménes p m Generaloberst 50% Sárközi 0 Zangen IC. fhdn. stp m Grenadier 48 lA Altmann 0 Br. Born F. p k Nagasca 48'/* _ Dávid .0 Brunner M. ur s k Badarság 47 Matics 0 Br. Baich P. száz. s k Zobnaticza 44% Puskás 0 Tot.: 10:63. Helyre : 20:38 I., 20:44 11., 20:62 III. ; a 2-ik helyen: 5:35. Helyre: 5:9 I., 5:10 II., 5:12 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 10:43 Novara, 53 Prost, 68 Zobnaticza, 89 Folytatás, 123 Grenadier, 136 Nagasca, 209 Hamidie, 253 Torpille, 276 Taps, 297 Badarság, 059 Generaloberst. Biztosan nyakh. nyerve, 2 h. 3-ik. Nagasca tulajdonosa hamis szín miatt 20 kor. birságban elmarasztaltatott. A győztesre ajánlat nem történt. Érték : 1960 K I., 360 K II., 260 K III., 660 IC a szöv. pénzt. Idő: 0 53 9/ 6. Gyorsan és jól sikerül az indítás. Legsebesebb az egyes starthelyéről induló Tövis Jankó, a mely mellett Folytatás és . Prost, kivül pedig ezekkel egy magasságbán Novara, Taps és Badarság látszanak, Torpille lassan kezd, mig Nagasca sokat késik. A domb után Prost jön elsőnek, de Tövis Jankó csakhamar újra eléje kerül és könnyű győzelmet arat. A helyezettekhez közel Taps, Zobnaticza, Badarság és •Novara végeznek fej-fej mellett az adott sorrendben, mig Generaloberst és Torpille messze hátul együtt végeznek. i ill. Novemberi handicap. 3000 K. 1000 m. (14 aláirás. Mr. Adrién 3é f m Shrapnell Slieve Gallion— Turtle Dowe 48 Kertész 1 Lelbach Gy. ur 4é p k Gamine 65% Trizubsky 2 Dunaszigeti ménes 5é p k Suskus 60 Máté 8 Molnár L. száz. 4é s k Kabala 60 Nagy G. 4 Fanta G. őrn. 4é s her Albani 58% Popovits 0 Gr. Orssich P. száz. 3é s k idria 57% Hutflesz 0 Dunaszigeti ménes 3é p k Möwe 44 Matics 0 Tot.: 10:34. Helyre: 20:30 I., 20:60 II., 20:34 III.; a 2-ik helyen : 5:18. Helyre : 5:8 I., 5:12 II., 5:8 III. A többi ló quotája győzelem esetén: 10:33 Möve és Suskus, 38 Gamine, 39 Albani, 59 Kabala, 129 Adria. Biztosan 1 h. nyerve, 1% h. 3-ik. Érték: 2940 K I., 540 IC II., 340 IC III.. 660 K a szöv. pénzt. Idő: 1-01%. Shrapnell azonnal magához ragadja a vezetést Kabala és Gamine előtt. A távnál Kabala visszaesik és Shrapnell tiszta vezetéssel lialad a czél felé. Gamine, majd Suskus megkísérlik ugyan a tribünök előtt a támadást, de ebbeli fáradságuk eredménynyel nem jár. Adria és Möwe egy pillanatra sem voltak versenyben. III. Flaggenschifí-akadályverseny. Handicap. 3000 K. 3600 m. (8 aláirás.) Dunaszigeti ménes 5é s k Odyssea Matchbox— Otero 62 Hoilery 1 Molnár L. száz. 4é s m Agadir 69 Kóré 2 Br. Baich P. száz. 5é p her Harrowß5% Juhász R. 3 Fábián I. urnő id. p k Gredine 68 Németh F. 4 Tot.: 10:32. Helyre: 20:30 I., 20:28 II. ; a 2-ik helyen: 5:15. Helyre: 5:7 I., 5:7 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 10:27 Agadir, 36 Harrow, 47 Gredine. Könnyen 2 h. nyerve, 8 h. 3-ik. Érték: 2940 K I,. 540 K II., 340 K III., 340 K a szöv. pénzt. Idő : 4-30. Harrow vállalja a vezetést Agadir és Gredine előtt; Odyssea hátul tartózkodik. A túlsó oldalon Odyssea helyet cserél Gredine-nel. A nyolczas után Agadir megszökik és hosszakkal elsőnek fordul az egyenesre, de ott a helyes beosztással lovagolt Odyssea beéri, majd megelőzi és a közönség tapsolása közepette győzelemre viszi a zöld-fehér pettyes dreszt. IV. Hubertus-gátverseny. 2000 IC. 2800 m. (8 aláirás. Fáy B. ur 3é s k Sakk King- Rob—Santoy 69% Hol lory 1 Kiss J. urnő 4é s m Peltico 64 Bocskay 2 Pályi M. urnő 5é s k Lágyad 6l% Németh F. 3 Dunaszigeti ménes 5é s k Sagesse 64% Koller G. 0 Tot.: 10:15. Helyre: 20:24 I., 20:28 II. A 2-ik helyen: 5:8. Helyre: 5:6 I., 5:6 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 10:48 Sagesse, 53 Pellico, 89 Lágyad. Könnyen 2 h. nyerve, 5 h. 3-ik. Sagesse kitört. Érték: 1960 IC I., 460 K Ii., 260 IC III., 240 K a szöv. pénzt. Idő: 3-35%. Peltico a kalauz, mögötte Sakk, Lágyad és Sagesse sorrendben jönnek a többiek. A tribünök előtt Sakk áll az élre és Sagesse húzódik másodiknak. A Molnár-laknál levő gátat Sagesse retusálja és a versenyből igy kimarad. Sakk fordul be elsőnek az egyenesre és az utána iramodó Peltico előtt fogva nyeri versenyét. A minden sövényt ferdén ugró Lágyad az ugrás okozta térhátráúyát a sikon sem birja jóvátenni és végig- utolsó marad. V. Sorsolási verseny. Handicap. 3000 IC. 1400 m. (9 aláirás.) Zangen IC. fhdn. 4ó p m Bojowy Fantöme— Nie Vergessen 38% Puskás 1 Zólyomy Imre 3é s k Rafaela 51 Dávid 2 Br. Taxis E. hdn. 4é s her Growler 54% Tóth B. 3 Kállay R. urnő 4é p her Risalit 48% Altmann 4 Gr. Berchtold L. 4 és m Tündérfi 58% Gallbrunner 0 Wodianer B. száz. 3épk Maladekka 49% Popovics 0 Molnár L. száz. 3é s her Peking 46 Nagy G. 0 Tot.: 10:45. Helyre : 20:36 I., 20:60 II., 20:52 III. A 2-ik helyen: 5:23. Helyre: 5:10 I., 5:14 II., 5:10 III. A többi ló quotája győzelem esetén : 10:38 Maladekka, 45 Risalit, 76 Growler, 88 Peking, 100 Tündérfi, 144 Rafaela. Küzdelem után % h. nyerve, nyakh. 3-ik. A győztest megnyerte Hörömpöli Gábor az 1176. számú sorsjeggyel. Érték: 2940 IC I., 440 IC II., 240 IC. III., 380 K a szöv. pénzt. Idő : 1'34. Maladekka ugrik el elsőnek és vezet Bojowy és Rafaela előtt; Tündérfi, és Peking lassan kezdenek. A domb előtt Maladekka eltűnik az élről és Bojowy tiszta vezetésre tesz szert és elsőségét most már Rafaela, Risalit és Growler együttes támadása ellen- a czélban is megtartja, ha heves küzdelem árán is. Maladekka, Peking és Tündérfi egymástól is elszakadva utolsóknak végeznek. VI. Jason-dij. 3000 IC. 3600 m. (12 aláirás.) Molnár L. száz. 3é p k Skoda Sac-á-Papier— Skimmery 56 Nagy G. 1 Br. Baich P. száz. 4é p m Osiris 53% Popovics 2 Verebély D. ur 3é stp k Gerde 54 Altmann 3 Almoslino R. ur 4é p m Spessart 55% Máté 4 3é p m Ali Bey 52'/* Gallbrunner 0 Tot.: 10:30. Helyre: 20:28 I., 20:26 II. A 2-ik helyen : 5:19. Helyre: 5:6 I., 5:6 II. A többi ló quotája győzelem esetén: 10:19 Osiris, 34 Ali Bey és Spessart, 69 Gerde. Küzdelem után 1 h. uyerve, 3 h. 3-ik. Érték: 2940 IC I., 540 IC II., 340 IC III,, 510 K a szöv. pénzt. Idő : 4"37. Ali Bey vezeti a szétnyúlt mezőnyt, a mely Osiris, Skoda, Gerde és Spessart sorrendben követi a vezetőt. A rövid oldalon Ali Bey kifullad és eltűnik, helyét Osiris foglalja el, a mely néhány hossznyi előnnyel fordul az egyenesre, a hol azonban Skoda beéri, megelőzi és győzelmet arat. Apróságok. Jó auspiciumok mellett nyitotta meg kapuit a Freudenau utolsó meetingjéhez. Tán egy napon sem volt oly jó idő az egész októberi meetingen, mint a main. A pálya is kitűnő karban van, ennélfogva jó sport szórakoztatta a nem nagy számban összegyűlt közönséget. * A cliampionatus két riválisa került össze a megnyitó nap finisében ós az utolsó 200 méteren tartó elkeseredett küzdelmet vivtak. Jobb poziczióban Janek volt, de Pretzner lova többet tudott. Hogy Misa nem azzal a fejhosszal jobb, mint a mivel Gerard Dow ellen nyert, következtethető abból, hogy Misa nem jó kezdése mellett is el tudta fogni a jó poziczióban fekvő és már a távoszlopnál teljes igyekezettel hazahajtott St. Maclou-mént. * Rusticana késő őszre javul fel kétéves korabeli teljesítményéhez. Az ötéves kaneza Janek kezeiben szivesen ment s könnyen győzött Trakta ellen, a milyet rosszkor lőtt ki istállója. Enoch harmadik helyével előbbi közepes teljesítményét ismételte meg, a mi eléggé kevésre értékelhető tudás. A hatéves nyilván már a múlté, régi magas formáját sohse látjuk már tőle. E versenyben különben Satellit ment kétharmad utig jól. * A kétéves évjárat mérsékelt színvonalának ujabb bizonyítékát kaptuk a Cadet-Rennenben. Újból egv felfordult eredmény, a mi csak egy közepes évjáratnál szokott gyakori lenni. Elővett, a mely előzőleg egy handicapban futott helyezetlenűi, ma relative sokkal jobb társaságot vert meg. Floreltnek e győzelme különb m nem váratlan ur papirszámitók előtt A Bon marche-mén ugyanis a Feldmarschall utáni második helyével már kifutotta azt a formát, a mi e győzelemhez elegendő. Kunleány második helyével a legjobbat adta, ellenben Scheitan, a miként most a Mautner-istálló legtöbb lova, dekadencziábnn van. Aussee rosszul kezdett, jó versenyt futott ollenbeu Babus, a mely rövidebb distanczián me°'- is nyerte volna a mai futást. Vogelhupp csak az ut első felében látszott, azután elttint; ő sem lehet lejjebb formájában. *• Hatalmas meglepetéssel végződött a Kohlmarktidij. Arena, a mely bizonyos galoppozói tehetséget már elárult, tetemes javulással megverte legjobb ílyéreinket, igaz, hogy reá nézve igen kedvező sulvviszonyok mellett. A Fantomé-kaneza, a mely csak most kezdi rámáját kitöltenie, ugy látszik a jövőben egyike lesz leghasznosabb flyereinknok. Még jobban kihasználhatóvá teszi a kanczát az, hogy sebessége mellett némi állóképessége is van. Tamina a legjobb formáját adta, alkalmas a feldolgozásra s ép ez alapon Galádságnál némi formahanyatlást konstatálhatunk. Mentsége a kanczának, hogy rosszul jött el a géptől és az utolsó 100 métert nem állotta végig. Neveletlen nagy terhével jó versenyt futott, ép ugy Szélmalom is, a melyek lassú kezdésük és nagy terhük daczára is jól felfutottak a végén: Celsius hanyatló formában van, csak félúton birta az önmaga által diktált iramot. Buvette forma alatt futott, a régebbi erős versenyeit, ugy látszik, már lábaiban érzi. * Eléggé sikerült a Mágues-handicap teherközlése. A távoszlopnál ugyanis meglehetősen együtt volt a mezőny és csak akkor nyúlt meg, a midőn Gerle fölénye már kétségtelen volt. A helyeket a kis sulyu lovak foglalták el, erősebb lovasok alatt nyilván közülük került volna ki a győztes. Jól futott Volante az egyenesig, ö is megérik újból egy handicapra. Botond negyedik helye többet ér a látottnál, inert a Bona Vista-mén akadályozva volt az egyenesben és mégis negyedik lett. * Swank nekiment Mindjártnak a Turul-akadályverseny dijáért való küzdelem hevében, igy ' a stewardok jónak látták őt a dijra érdemtelennek kimondani. A favorit Kareninának még iskolára van szüksége. * Alagi nyerő formáját is talán megjavította Villám, ezzel győzött is 13-as mezőnyben. Szerencséje volt különben, hogy veszélyes ellenfele, Igritz megkésett a startnál, továbbá hogy Fratzerl nem állotta végig az utat és hogy Pari forma alatt szerepelt. Rokolya II. és Ramasan hiien futották legjobb formájukat, igy alkalmasak a feldolgozásra. * nov. 5. A szép idö ma sem hagyta cserben a turf barátait. kellemes őszi időben lehetett végig nézni a versenyeket, a melyek átlagosan megütötték a kellő mértéket. A pálya, miként tegnap is, ruganyos állapotban állott a pályázók rendelkezésére. * Csak három ló állott ki a Preis von Hadersdorfra, a melynek lefutása éppen a papirforma ellenkezője volt. Electusnak ugyanis tavalyi tudásával első esélye volt, de az egykoron derby-lónak hitt Con amore-mén az idén állandóan olyan rosszul futott, hogy azt a tavalyi formát már rég törölni kellett. * Run végre letehette maidensógót. Lira lányának sokáig kellett futkosnia, mig megnyerhette első versenyét, de még a mai győzelmében is jó része van lovasának, Janek Gézának. Mariska, a melyről első startjakor sok jót lehetett hallani, most már bizonyos versenyképességet árult el, a mi nem helyezi kedvezőtlen világításba a Mindig-kaneza jövőjét. A mezőnyben egy ideig Ad Memórián vonta magára a figyelmet. Jó lovas alatt nemsokára pénzhez juthat. * Segnses liü futásával alkalmas mérték kinálkozik a handieapokban szereplő lovak ésamaideués a neves kétéves versenyekben szereplő mezőnyök összehasonlításához. A Mindegy-Vancza ugyanis Rewerával szemben pontosan azt futotta, a mit előbb, igy nyilván tévedés nélkül lehet rajta átszámítani. E szerint számitva Konstantinopel, Gavallér és aző vonalaik eléggé jó klasszist reprezentálhatnak és nem lennénk meglepetve, ha a jövő év nagyságai nem a klasszikus versenyek szereplőiből, hanem ezekből a mezőnyökből kerülnének ki. Jó magas polezra emeli különben a