Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916

1916-10-17 / 98.szám

0U4 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1916. október 17. T Jankovich-Bésán Gyula. 1852 - 1916. LegpaSszionátusabb futtatónk hunyta le sze­meit örök álomra. Jankovich-Bésán Gyula, ki­nek neve már régen szorosan egybeforrott a magyar teiivérienyésztéssel és versenysporttal, pénteken este rövid szenvedés utáu elköltözött az élők sorából. Váratlanul jött a nagy csapás, miután a turfnak legrokonszenvesebb alakja, a magyar lótenyésztésnek sok évtizeden át ön­zetlen harczosa, pár uap előtt még kinn volt a városligeti pályáu és pénteken estére már vég­zett vele a gyilkos betegség. A 64 éves korában elhunyt kitűnő sportfér­fiu holttestét tegnapelőtt délután negyedkettő­kor szentelték be Borz-utcza 6. szám alatti palotájában. A gyászszertartáson, a melyet Ba­kács janos belvárosi apátpléuos végzett fényes segédlettel, az arisztokráczia és a sportvilág kitűnőségei közül sokan jelentek meg. A csa­lád és az előkelő sportegyesületek rengeteg koszorújával borított ravatal körül ott voltak többek között a Magyar Lovaregylet képvisele­tében gr. Csekonics Gyula elnök, gr. Batthyány Elemér igazgató, dr. Magyar László vezértit­kár, az Urlovasok Szövetkezete képviseletében br. Inkey József igazgató és Magyar Elek tit­kár, a Pestvidéki Versenyegylet képviseletében gr. Pejacsevich Albert elnök. Ott voltak továbbá gr. Batthyány Gábor, gr. Teleki László, br. Harkányi Andor, Luczenbacher Miklós min. ta­nácsos, Horthy Jenő urak, Szabadhegyi Akos ezre des, Fáy Béla, Lossonczy Gyula, Péchy Andor urak, br. Schwaben-Durneiss Gyula, Jeszenszky Elemér őrnagy, Lekky István min. tanácsos, Orosz György ezredes, dr. Farkas László, Mol­nár Lajos százados és sok más sportféifiu és versenyistálló-tulajdonos és számosan a tréne­rek és zsokék közül. A holttestet a beszeutelés után somogymegyei, öregiaki birtokára szállí­tották, ahol kedden délután 3 órakor temetik a családi sírboltba. Jankovich-B. Gyula egyike volt a verseny­sport legrégibb híveinek. 1883-ban már felje­gyezték nevét a turfkrónikák Bízza rám jeles hurdler győzelmeinél. 1890-ben az ő agilitásá­nak következményekép alakult meg az Urlova­sok Szövetkezete, a melynek első eluöke lett. Az ő ambicziózus sportszeretete fejlesztette az ifjú egyletet virágzóvá. Alkotásának működé­sét mindvégig szeretettel istápolta, kiváló mé­nesauyagából néhány teiivert állandóan az aiagi pályára tartogatott, a hol mint futtató, szép sikereket is ért el. 27 év alatt több mint félmillió koronát nyertek ott lovai, évenként részletezve a következő tételekben: K K 1890 1920 1904 15925 1891 1020 1905 44600 1892 120 1906 41413 1893 9990 1907 18100 1894 13-05 1908 38035 1895 2195 1909 38035 1896 7900 1910 22420 1897 2480 1911 2-020 1898 5640 1912 48970 1899 900 1913 14005 1900 17045 1914 31405 1901 15725 1915 24075 1902 43245 1916 45210 1903 43530 Az ideális lelkületü sportférfiu legbüszkébb volt alagi sikereire, bár nagyobb részben öreg­laki ménesében produkált telivéranyaga a nagy pályákon is tudott klasszikus babérokat aratni. A következő jobb versenyek győzelmeit számit­hatja sikerei közé a legnépszerűbb istálló: 1903 Fizess 1906 Siess Rákosi-dij Nagy alagi akadályverseny Háromévesek nagy liandicapja Fenék-verseny Trial-Stakes Szt. Lipót-dij Nemzeti Hazafl-dij Magyar kancza-dij Állami dij Cambuscan-Reniien 1902 Flaggenschiff 1912 Most vagy soha 1908 Maxim 1909 Maxim 1908 Maxim 1898 Annuska 1896 Gyöngyös 1904 Garaboncziás 1 1905 Öreglak 1916 Bokros 1892 Hires 1896 Gyöngyös 1916 Bokros 1900 Garaboncziás­1900 Garaboncziás 3 Osztrák kauczadij Metropole-Preis Kozma Ferencz Emlék-verseny Császár-dij Kottiugb. nyári nagy akadályv. Kottingbrunni nagy handicap Schönaui-dij Prince of Wales handicap St. Leger Totalizator-handicap Kabienbergi-dij. Buceaneer-Rennen 1896 Gyöngyös 1898 Anuska 1910 Árgyélus 1909 Maxim 1916 Próba 1909 Maczo 1908 Miután 1909 Feszes 1899 Anuska 4 l'900 Garaboncziás" 1908 Maxim 1916 Próba 1909 Feszes 1915 Bokréta 1898 Mérges 1909 Maxim A megboldogult sportsmann, mint tenyésztő is egyike volt a legsikeresebbeknek. Verseny­istállójának kiváló anyaga tuinyomólag az öreg­laki ménesből került ki. Hasábokat kellene irni a legmagyarabb istálló­tulajdonos és tenyésztő móltatásakor. Az ügy iránti lángoló szeretete mindenütt megörökítette nevét, a hol csak jót, szépet és nemeset kellett cselekedni. A sportvilág igaz és mély részvéte kisérte utolsó útjára versenysportunknak és telivérte­nyésztésünknek legmagyarabb, legnemesebb és legönzetleiiebb faktorát. Apróságok. — okt. 14. Fokozottabb érdeklődés kisérte a mai futásokat, részben a jó programm, főként pedig a kellemes ta­vaszi idő következtélien sokan felkeresték a város­ligeti pályát. A műsor , beváltotta, a mit igért, élénk sporttal kapcsolatban bonyolították le a futásokat, a melyek kitűnő állapotban lövő pályán folytak le. A mérkőzések egy részére ugyan rányomta bélyegét a papírforma, de azért nagyobb részben leverték az első sorban fogadott lovakat. * Csak négy ló állott ki a Nyeretlenek versenyének startjához, de négy résztvevő oly szép finist produkált, a milyent nagy mezőnyben sem sokszor láthatunk. Érdekes, bogy a kis field is hosszura meghúzódott, de a czélban a győztest alig választotta el egy hossz a fordulóban hosszakkal hátul járó s végül is negye­dikként végzett Corsartól. Az eredményben vala­mennyi pályázó legjobb formáját kapjuk, sőt Hegyes­nél az eddiginél tán magasabbat is. * Electust bizalommal nyergelte fel az istálló a Welter-liandieapra. Az egykoron derby-lónak tartott Con amore-mén azonban csak részben tudott meg felelni a; bizalomnak, miután a győzelem pálmáját elragadta tőle az előnyös terhíi Opium. A St. Maclou­kaneza már két izben is figyelemre méltóan futott ezen a meetingen s ma az ő társaságában engedmé­nyes lovassal ós növelt eséllyel starttól a ezólig uralta a helyzetet. Az ideges kanczának segítségére volt kezdő lovasának dicséretre méltó nyugalma, a mely­lyel a jó lovasnak Ígérkező flu vezette a versenyt. Jól futott egy darabig Volante, de az egyenes elején egyszerre ellankadt, nyilván kondiczió-hiány követ­keztében. Konradin megbizbatlan, Janek vasmarká­ban sem engedelmeskedett lovasának. * k Tizennégyes mezőny állott ki a csengettyű szóra a Kétévesek őszi nagy handieapjának startjához. A fogadó piaez a nagy mezőny daczára is hamarosan megtalálta kedvenczeit: Rosmarint és Gombházt tün­tette ki bizalmával. Am egyik sem tudott megfelelni a várakozásnak, Rosmarin csak negyedik lett, Gomb­ház pedig' belyezetlen. Mindkettőnek van elfogadható mentsége. Rosmarin későn tudott kibontakozni, Gomb­ház pedig rosszul startolt. Győzött Robot, a mely már egy izben megmutatta, hogy a budapesti 1500 méteres távolság az ő kedvencz távolsága, Rezeda (44) után futott holtversenyt Metronommal (55) 54V, kg. alatt. A Róbert le Diable kaneza ezzel a formá­val győzött, ha ugyan meg nem javította azt. Érté­kes Segnses második helye, főként azért, mert a Mindegy-kaneza maga csinálta versenyét. Reveil leg­jobb formáját futotta ki, jeléül annak, hogy ifj. Vi­vian kétéveseivel ezután jó lesz számolni. Jó momen­tuma volt Ausseenek az egyenesben, figyelmeztető­jéül annak, bogy vele sulyelosztó futásban ezután számolni kell. Száva II. rosszul startolt, ez menti belyezetlen futását, ópigy Knigge is. Perilla nincs formában, különben előbb kellett volna lennie. Na wird's figyelemre méltóan futott, daczára, hogy na­gyon rossz pozicziója volt. Feltűntek még Lia és Te­resina, a melyeknek itt van már az idejük egy handi­cap nyeréshez. Visszatérve a győztesre, annak' mai formája emelkedést jelez, igy lia csak nem tipikus őszi ló, a jövő évben nyilván hasznos zabkeresője lesz istállójának. 1 Gr. Wenckheim D.-vel társtulajdonos. 3— 3 Társtulajdonos gr. Wenckheim D.-vel. 4 Hármas boltverseny Mindegy és Néni-vei, 6 Társtulajdonos gr. Wenckheim D.-vel. A pedigreeje ez : Ayrshire 8 Hampton 10 Lord CUfden 2 Lady Langden to Ayrshire 8 Atalanta 8 Galopin 3 Feronia 8 Rose Bay 1 Melton 8 Master Kildare 3 ~ Violet Melrose 8 Rose Bay 1 Rose of Lancaster Doncaster 5 1 Rouge Rose 1 Mindig 2 Gaga 1 Galopin 3 Red Hot 1 Mindig 2 Mutiny 2 Scottish Chief 12 Mutina 2 Polyva 3. Morgan 5 Springfield 12 Morgiana 5 Polyva 3. Polyolbron 3 Sir Bevys 10 Mitliologv 3 Az Au8tna-Preisnak mintegy előfutamául szolgálé Oszi kísérleti verseny, a kétéves Dávid győzelmével az első pillanatra a kétéves évjárat jóságára vei fényt. Viszont azonban, ha mérlegeljük, hogy Sam kril, Tovább és az itt jó harmadik Bankár öcscst közötti differencziáról tizes számban is beszélhetünk a kilókról, nem lehetünk különös jó véleménnyel » legifjabb gárdáról, annál kevésbbé, mert a kortársai sorában elég jé) Bombe, továbbá a Szt. László-díjban is figyelemre méltóan szerepelt Lobogó a helyezett­nek között húzódtak meg. Dávid könnyű győzelme viszont arra enged következtetni, hogy az évjárat nem is rossz, megüti a közepes szinvonalat, épen azért nincs kizárva az, bogy idővel ne fejlődjék kii zülök egy klasszis. A mai futás feldolgozására Ban­kár öcscse a legjobb mérték, miután Tamina ne­gyedik helye is igazolja, bogy a Falb-mtm legjolil­formáját futotta ki. Ez alapon Celsiusnak tavalyi formáját ugyan még nem kapjuk meg, de hogy'« Gomba-mén közeledik ahhoz, bizonyítja rossz kez­dése daczára kifutott jó teljesítménye. Dávid viszont ez alapon a legjobb kétévesünk, csak az a kár, hogy az abszolút flyer módjára nyerte versenyét. Kérdés hogy ennél hosszabb distancziát végig áll-e, nein lesz-e hosszú neki az Austria-Preis távolsága. íme » pedigreeje: Matchbox 22 St. Simon 11 Matchgirl 22 Galopin 3 Bt. A ngolir r Plebeian 11 Fusee 22 Fantasie 4 Veracity 11 Barrack-rom Pet 14 The Palmer 5 Fancy Wisdom 7 Vanish II Bnrnaby S Childhood 14 Beadsman 13 Mme Eglantine 5 Orlando 13 Ossifrage 4 Blinkholie 10 Aline 7 Honiton 1 Retreat 11 Haaioscope 23 Whirlpool 8 Harpender 2 Skipping Rope 14 Brüvliilde a Szt. László-dijban elárult tudásához képest könnyen győzött a Kétévesek handicapjában a legjobb tudását kifutott Vogelhupp ós Királyfi el­len. A harmadik Kis szentem rosszul kezdett,' későn is bontakozott ki. A vert mezőnyben Tudákos vonta magára a figyelmet. * Zasepa lova, Doppelaar, ismét torma alatt futott, a mint hogy ez abban az istállóban gyakran meg­esik, lia a lónak jó esélye van. Igy az ut szabad lett Forrnak, a mely 1100 métert is végig állott ma. Aréna második helye alkalmas mértékül, Ballon öreg súlyával is jól megállotta a helyét, mintha most kezdene csak jönni a négyéves. — okt. 15. Szép őszi időben vett buesut Budapest sportközön­8ége a turftól, a mely ma is érdekes mérkőzésekkel szórakoztatta biveit. A pálya ma is jó karban volt, igy a mérkőzések meglehetősen reálisak voltak. * Riadó nem szívesen ment a finisben, igy a leg utóbb már eléggé jó formát kifutott Koralisnak köny­nyebb volt a feladata. Hogy nem nagyon sokat kel lett tudni i yen körülmények között a győztesnek, a legjobban bizonyítja Mac harmadik helye. Rezeda nem futotta ki valószínűleg topformáját, különben Macot mindenesetre meg kellett volna vernie. Jobb momentuma volt Treuenak, a De Mund-mén, ugy látszik, közeleg régi formájához. O' te ellenben rossz utolsóként végzett Rózicskával; e két ló hamarosan neliezen jut győzelemhez. * ­Kis sulyu lovak voltak elől a Vigasz-handieapban, jeléül annak, hogy mérsékelt tudású volt a társaság­Alkalmas merték Himera, a melyen keresztül kon statálható Dream Girl forma alatti futása. Sagesset kilökték a fordulóban, ezért nem játszott mi szere­pet sem. * f Sanskritról már a St. Leger után megírtuk, hogy a St. Frusquin-mén tudása magasabb fokon áll, min' a derbyben. Ezt dokumentálta most a Lovaregyleti dijban, a mikor már az egyenes kezdetén verve volt utána minden. Egyedül Ommzdban maradt még erő,

Next

/
Oldalképek
Tartalom