Vadász- és Versenylap 60. évfolyam, 1916
1916-05-22 / 37.szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1916. május 22. Apróságok. — május 20. Ragyogó napsugárban fürdött a városligeti pálya gyöpje, mintha már a nyárban volnánk, ellenben a hőmérséklet a Rákosi-dij napjára emlékeztetett. Hűvös szél borzongtatta meg az átlagot meg nem haladó számban összegyűlt közönséget. Ä délután sportja, a mely klasszikus eventet is tartalmazott, a megnyitó futás walkowerétől eltekintve, jó volt, népes mezőnyök és érdekes finisek voltak legtöbb mérkőzésben. * Mintegy engesztelésül az.első futam walkoweréért, 12 telivér állott ki a Pótlii handicap startjához, a melynek lefolyása mindvégig lekötötte a figyelmet s utolsó fázisában pedig a legszebb finisek egyikét szolgáltatta. A mezőny tömörült a távoszlopnál s minden ugrásnál más-más látszott nyerőnek. Előbb i Romeo, majd T'/av, azután ismét Romeo, Miss Ritánál: is volt egy rövidke pillanata, Rcka/rinkel is jönni látszott, azután Nótás, az utolsó 100 méteren San Salvador, Missouri, és ezt a kaleidoszkopszeriiéh változó képet a ezélnál Csiszár művészi lovaglásával előrevetett Olkusz tette még változatosabbá. A Sdc-a-Papir-méh nyakhosszal nyert, utána holtversenyt mondott ki a biró Nótás és Romeo között, de Ulan, San Salvador és Missouri szorosan ezek nyomában vágtattak át a czélkarika előtt. A befutó Olkusz és Nótás között a papírforma ideális érvényesülését jelentette, épugy Missouri szoros közelsége is. Romeo, melynek rövid távolságon látott formája előre többet igórt, nem állotta végig a távolságot, Ulan a rossz tomperii telivér tipusa; a távoszlopnál kanternyerö volt, a mikor eltűnt a frontból, de azután megint könnyen követte társait. Signora nincs még tavalyi képességének birtokában, de azért valahogy futott. Gerle, a mely Popovits nyugodt kezében eddigelé hűen futott, a szokatlau lovas alatt már a felkanterezés közben is megállt, éppen ugy a startnál is. San Salvador szoros hatodik volt, de ha előbb kap szabad utat, ott lett volna az elsők között. Bona fidesnek szintén el volt zárva az utja; bár nem volt sehol, látszott, hogy a Pardon-mén tud még galoppozni. Rekawinkel a fontok özönével futott forma alatt; gyenge lovasa volt. Ez áll Miss Ritáról is, a mely erősebb kezekben hamarosan megnyeri versenyét. Tiz nagyreményű kétéves állott ki a Károlyi (lyulaemlékverseny startjához, a melynek mezőnye a kétévesek eddigi rövid szezonja daczára is már nyolez győztesnek nevét foglalta magában. Eddig látott kétéveseink legjobbjai állottak ki tehát a 32,000 koronás tenyészmérkőzéshez, amely igy díjazásához méltó színvonalon állott. A futás startja elég jó volt, versenyközben is alig volt zavaró körülmény, a mi csak a győztes klasszisát domborítja ki jobban Az eredmény ugyan némi meglepetést szült. A győztes Bödi lett, megpecsételve ezzel végleg az előző startjakor csak sejtetett klasszisát. Kis szépséghiba ugyan esett a győzelmen. Radbusa a futásnak eleve reális jelöltje olyan rosszul kezdett s oly kedvezőtlen poziczióban tette meg az utat, hogy a versenyben végül is mi szerepet sem játszhatott, de ezzel ellentétben Árpád IL. Szára IL, Szent Gellért és Sphinx tehát mind reális képességű lovak teljes tudásukat fejtették ki az erőpróbában s már magában e telivérek ellen kivívott győzelemnek is nagy az értéke: Bödi eddigelé a legjobb kétévesünk s klasszisához kétség nem fór. Külső starthelye daczára, bár előnyt nem szerzett a startnál, pár száz méter után már uralta a helyzetet s félúton már nyerője volt a futásnak. A végén ugyan az látszott, hogy a kancza fárad, de lovasa inkább óvatosságból, mint szükségből tartotta ébren a Beregvölgy-kanczát. Figyelemre méltó Hansi második helye is. A Bárdon-kancza kissé lassan kezdett, de még igy is biztosan tartotta a mezőnyt, kivéve a győztest. Hansi futásról-futásra emelkedik, bizonyságául, hogy kitűnő kezekre van bizva gondozása. Nyilván még sok öröme lesz ownerének Gretchen lányában. Árpád II. akczeptálta leghamarabb és tudta legtovább tartani a győztes iramát és miután most a szintén jól kezdő Száva II. előtt érte el a czélt a Gomba-mén, valószínű, hogy a Szt. Lipót-dijbeli bemutatkozásakor adott teljesitményónel többet nyújtott most. Száva ÍJ. valószínűen hiien futotta első formáját, igy alkalmas a feldolgozásra. Radbusa ötödikként ment át a czélon, de miután rosszul kezdett, o szereplése" következtében nem ajánlatos felette pálmát törni, ép ugy Sz<porka felett sem, a mely ugyancsak a startnál handicapolta meg önmagát. Á Slieve Gallion-mén aligha rosszabb Hansi,,ál. Lyra jól kezdett, de nemsokára eltűnt és félúton az elsőknél világított Velencze szine is. Szent Gellért jól kezdett, a könyökig elől is volt, de itt visszaesett. Megállapítható ebből, hogy bécsi versenyét csak a Micsoda versenybeli harmadik helyének formájával nyerte meg és ott ellenfelei nem futottak szerencsés versenyt. A futás kommentálásánál meg kell emlékeznünk Bödi tehetséges idomárjáról is, a ki az idei rövid szezon daczára is már másodízben adta tanújelét szorgalommal párosult szaktudásának: előbb Buvette, most pedig Bödi előkészítésével csak öregbítette belföldi idomáraink jó hírnevét. Végül itt közöljük Bödi pedigreejét: Bend Or 1 Doncaster 5 Bona Vista 4 Bend Or 1 Rouge Rose 1 Bona Vista 4 Vista 4 Macaroni 14 Vista 4 Verdure 4 Craig Miliar 1 Blair Atho 10 Furcsa 4 Craig Miliar 1 .Miss Roland 1 Furcsa 4 Budagyöngyc 4 Ruceanecr 14 incsem 4 Gaga 2 Galopin 3 Mimiig- 2 Gaga 2 Red Hot a Mimiig- 2 .Mutiny 2 Scottish' Chief 12 .Mutiny 2 Motion 2 Menyasszony 1 Manien 2 Hermit ö Parehetline 2 Menyasszony 1 Spinning Jennyl Scottish Chief 12 Spinning Jennyl Spinaway 1 Ophelia ez egyszer következetlen, volt: eljött a géptől. Jó start mellett természetesen esélyes pályázója is volt a futásnak, de a King Rob-kancza a forszírozott vezetéssel olyan sokat kiadott önmagából, hogy az egyenesro készen is lett erejével. Gefälligkeit hűen vitte nagy terhét, de a távoszlopnál már elhúzott tőle Gerde, amely könnyű nyerőnek is látszott már, de amikor belül Cassandra támadott, Gerde is egyszerre megállott. A verseny feldolgozására Gefälligkeit adja a mértéket, de az eredményt ajánlatos tartózkodással fogadni, miután az igen könnyen lehet, hogy a hibás pacenek a következménye. Metropole intormittált a Yillám-dijban, a mi leghamarabb a nem egészen ruganyos pályának róható fel, miután a mén előző évben ugyancsak hasonló pályán futott forma alatt. Ma ideális volt a gyep s igy a szokott módon már a startnál fölényben volt társaival, egyedül a kis terhű Galádság volt rá veszélyes, a mellyel végül is küzdenie keltett az elsőségért. Motor szintén nem kezdett rosszul s miután jó lovas ült rajta, alkalmas a feldolgozásra. Ez alapon Metropole legjobb formáját kapjuk meg, tíaládságnál ellenben, daczára hogy bizott benne az istálló, nem sok emelkedés konstatálható a Gádoros és Buvettetel való -együttes futása óla. Coax me, mely az utolsó méterekon jött fel harmadiknak, most futotta ki azt, a mit a múltkor vártunk tőle. * A papir-,tip Ethel II. győzött a Nyeretlen kétévesek eladó versenyében, inig az otthoni teljesítmények alapján bizalommal starthoz állított két favorit közül csak Tökfilkó tudott felfutni harmadiknak. A Gascony-ménnek ugyan van mentsége, nehezen tudott kibontakozni, ép ugy Vikit is mentheti rossz startja. A vert inezőuyben Badarság, főkéut Rezeda tűntek ki, melyek közül az utóbbi, ha egyszer jó lovas ül rajta, nem sokáig marad nyeretlen hasonló társaságban. * Rosmarin nehezen kapott lábra és nehezen zárkózott fel a vezetőhöz és csak erős felhivás után nyert. A most debütáló két sötét youngster, Fallot és Treue tudhatnak valamit. * —- május 21. Ma már kellemesebb volt az idő, mint tegnap. Ünnep lóvén, többen jelelitek meg a versenyekhez, mint előrte való napon. A sport is jó volt, ba egykét futás eredménye nem is hozható összhangba az eddigi eredményekkel. * Jó kir előzte meg Huszár II. bemutatkozását, a mely ennek következtében első kedvenezként állott ki a gépliez. A Horkay-mén meg is felelt az általános várakozásnak, kanterben nyerte versenyét, de a helyezések sorrendje már korrigálja az eddig megállapított formákat, ám erre mindenütt meg vau az elfogadható magyarázat. Delia, mely előbb ugyanilyen mezőnyben helyezetten volt, ma Csiszárra volt bizva s a rövid idő alatt első ldasszisuvá fejlődött belföldi vezénylete, mint számtalanszor bebizonyult, sánszot jelent miudeu versenyben. Furor Teutonieus negyedik helyével valószínűleg eddigi mérsékelt formáit ismételte meg, ellenben az ötödikként végzett Barabino már jelentékenyen forma alatt futott. A Falbménnél is van azonban elfogadható excuse. A verseny reggelén érkezett csak meg, igy az úttól megviselve állott ki. — A vert mezőnyben Langouste most is elég jól szerepelt, Radónak ellenben nem ez a távolsága. Egy rövidebb távolságú futásban, nyilván handicapban, valószínű hogy már a bécsi meetingen, sikeresebben is fog szerepelni. * A Háromévesek haudicapjának eredményét a holnapi Kerepesi-dij lefutása fejti és világítja meg. Ha ott Terribil jól fut, akkor Buona Sera most legjobb formáját futotta ki és megkapjuk egyben Frieda tavalyi legjobb teljesítményét is, ellenesetben pedig hamis volt ez a mai verseny, bár egy következtetést igy is levonhatunk belőle: Terribil nagyon is akadályozva volt az előző alkalomkor. Didót Kertész ma jól lovagolta, nem igen tudhat többet a Matschaker-kalűeza, * Fuvolás távolmaradt az Alagi-dij startjától, a minek következtében zavartalan lelkesedéssel ünnepelhették a közönséggel szemben mindig csak előzékenységgel vezetett főúri istálló szineinok klasszikus győzelmét. Megtehet, hogy Fuvolás startja sem vitatta volna el Rrzemysltöl a diadalt, a mén ugyanis olyan imponáló stílusban győzött, a mi csakis első klasszisnak sajátsága, de helyzete valószínűleg nem tett volna ilyen könnyű. A futás különben minden tekintetbon reális volt s nem működött közre semmi zavaró körtilméuy, a mi a győzelem értékét kétségessé tehette, avagy csökkenthétté volna. Egy darabig ugyan húzódott a start, de az adott jelre teljesen egy vonalban indultak útra a pályázók s hozzá még azonnal sebes tempóban. Az Adam-mén jó poziczióban feküdt, kis ideig elöl volt, majd Marschall Hindenburggat vezettette magát az egyenesbe, a hol fölénye már szemmclkttható volt s a távoszlopnál már ki is vált társai sorából, hogy könnyű győztesként szaporítsa a keszthelyi főúr istállójának klászszikus babérait és öregbítse a» fenéki ménes régi jó hírnevét. Másodikként Sanskrit végzett mintegy a futás realitásának kezességéül. A mén ngKm most is ugy futott, mint Bécsben, kizökkent hatr^nas stridejeből, de azután ismét újított és miután most nem volt akadályozva, valószínű, hogy valamivel jobb formát futott ki, mint a Trial-Stakesben. E szerint feldolgozva a futást, Przemysl ma alig állhat Fuvolás alatt és igy szakszempontból is csak sajnálni tehet, hogy a mén oly hirtelen kivált a Király-dij pályázóinak sorából, miután 48 kg.-jával abban az erős versenyben nyilván jóval Bankár öcscse és Fuvolás előtt ért volna a, czólhoz. Daiaj Lama a jövő lovának látszik. A Rising Ulass-méabou nem hiába hitt derby-Jovat istállója, Daiaj Lama ma ugy is- ment, mint egy legjobb fejlődésben lévő klasszikus telivér. Lassan melegedett bele a futásba, do minél több utat tett meg, annál frissebben galoppozott s az egyenesben rossz pozicziója daczára is nagy speéddel tört a vezetők után. Próba is jobb ló lesz még. A William the Fourlh-mw kezdetben sehogy se talált csatlakozást a mezőnyhöz, de a távoszlop után már nagyon sokat jóvá tudott tenni. Marschall Hindenburg ugy ment, mint egy hü óra. A távoszlopig vezette az előkelő társaságot, de még ott sem roppant össze, elég jó tempót ment még a ezélig. Nagyvezér esélyéhez mérten futott, ellenben rejtély marad Maeander futása. Maeander a Kisbér-versenyben legyőzte már Sanskritot, majd a bécsi Állumi-dijban hosszakkal tudott vezetni Confusionárius és Nestor előtt, ma viszont 200 méter után már verve volt, ugy annyira, hogy csatlakozni sem tudott a mezőnyhöz. Maeander valószínűleg korrigálja még ezt a szereplését, de esélye a derbyben ezzel a futásával nagyon is csekélyre redukálódott. A kék szalagért folyó küzdelemben kii önben Przemysl látszik a maiak szerint legreálisabb jelöltnek ; klasszisa kétségtelen, állóképessége van, speedje szintén nem hiányzik. Mind-e körülmények arra vallanak, hogy Przemyslt kell legyőzni tudnia annak, a ki az idei derbygyöztes büszke ezimót viselni akarja. Más uj kandidátust nem vetett felszínre e mérkőzés, ha csak Daiaj Lama nem tűnhetett szemébe az outsidert keresőknek. Przemysl különben tetemeset javult mértföldes startja óta s valószínűleg ujabb formaemelkedés állott be legutóbbi győzelme után is, dicséretére gentleman idomárjának, a kit bizonyára kárpótolt az utóbbi évek balsikereiért ambicziozus és tehetséges munkálkodásának mai fényes gyümölcse. Itt adjuk végül újból az Adam-mén pedigreejét: Flying Fox Orme 11 Ormonde 16 Angelica 11 OJ c Flying Fox Vampire 7 Galopin 3 Irony 7 < Amie 2 Ciamart :5 Saumur 5 Pr. Catherine 3 Amie 2 Alice 2 Wellingtohia 3 Asta 2 Gaga 1 Galopin 3 Vedette 19 Flying Duchess 3 or CM a. Gaga 1 Red Hot 1 Isonomy 19 Red Flag 1 as PPatience 22 Bona Vista 4 Bend Or 1 Vista 4 Patience 22 Podagra 22 Galopin 3 Burgundy 22 Gaberl előbb sehol se volt Kunleány mögött, ma viszont, istállója bizalmától kísérve, igen könnyen győzött Arija és Kunleány ellen, több mint egy stoneos javulást hozva. — Az eladó-verseny után ownert cse. rólt Szegfű egészen a távoszlopig jól futott, de a végén lehalt, visszamenőleg mutatva rá arra, hogy Segnses az utolsó futásánál már dekadáló formában volt. * Papiresélyét juttatta érvényre Haircord a maideuversenyben, ugyancsak azzal győzöttt So doch is, ba Ethel IL-nél eleve is fáradtságot keltett, hogy feltételezzen a számító tegnapi futása következtében. Am az is meglehet, bogy Ethel II. ma is legjobb formáját futotta ki, amit valószínűvé tehet az erősen lefogadott Satanella második helye, de ez esetben viszont So dóriinál tegnapról mára közel egy stoneos emelkedés van. Ezt Satanella vagy Badarság következő futásából lehet majd biztonsággal leszögezni. * Legalább is 18 fonttal lovagolta rosszabbul Trizubszky Britundort, előzőleg Vállvetve és Szatócs