Vadász- és Versenylap 59. évfolyam, 1915
1915-05-22 / 21. szám
EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet, Az Urlovasok Szövetkezete, A vidéki versenyegyletek, A Budapesti Polo Club, Az Országos Agarász Szövetség s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. ktiiYIJaiftu^ Előfizetési ára : Magyarországra: félévre 20 korona; negyedévre !2 korona. Más országokra: félévre 25 korona. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-lap» kiadóhivatalához (V., Vadász-utcza 26.) czimezendök. 21. szám. Telefon-szám: 657. Budapest, 1915 szombat május 22. 59. évfolyam. Megjelenik a budapesti, alagi, prágai, kottingbrunni és bécsi lóversenyek ideje alatt minden versenynap előtt, egyébkor hetenkint egyszer. TELIPÉKEK ÉS UEKSEH9EK. Alagi versenyek. Szombaton ér véget az ötnapos alagi meeting, a melynek klasszikus futásai már mind lebonyolításra kerültek. A zárónap mérsékeltebb sportot helyez kilátásba és a 10,000 K-ás Vigasz-dijon kivül csupa kisebb verseny szerepel a programmon. Az eladó jellegű Tétversenybe csak három lovat köteleztek, a melyek közül Imolát várjuk elél. A Vigasz-dij 10,000 K értékű versenyt nem nyert lovaknak áll nyitva és nyilván nagy mezőnyt fog a gép elé szólítani. Végigtekintve a nevezetteken egy egész sor kiváló képességű háromévessel találkozunk, amelyek közül azonban neliány nem áll starthoz. A futást Harangod nyerhetné meg Gyémánt, Prince vagy White Lake ellen. —A Pótversenyben Maglódé az első esély, mellette, ha itt futna, While Lake, San Salvador és Kontrás említendők meg. A Zárversenyben 0 weh és Metropole indulhatnak eséllyel. Programm. Alagi versenyek 1915. Májusi meeting. Ötödik nap. Szombat, május 22. 3-40 I.Tétverseuy. Eladó 3á nyeretlen mének és kanczák számára. Táv. 1600 m. (3 aláírás.) 1. Lov. Hübner R. s m Belizár 3000 53»/, 2. Mautner V. ur p k Imola 3000 52 3. Petanovits J. ur p m Tükrös 4000 56 410 II. Vigaszdíj. 10,000 k.a győztesnek, 3000 k. a 2-iknak, 1000 k. a 3-iknak. Táv. 1800 m. 3é mének és kanczák számára. (31 aláírás.) 1. Mr. Adrién p k Pala 53% 2. Gr. Arcp-Zinneberg M. p m Badau 55 3. Gestüt Árpádhalom s k Bárhogy 53% 4. Gr. Batthyány E. p m Wireless 55 5. Dreher A. ur p k Lipótvár 53% 6. Egyedi L. ur p m Borneo 65 7. Fáy B. ur p k Babér 53'/» 8. Fáy-Halász G. ur s m Artus 55 9. Hg Festetics stp m Mindenes 55 10. Hg Hohenlohe-Oehringen p m Ulan 55 11. Lengyeltóti ménes p m Admit al 55 12 . s m Prince 55 13 . p k Signora 53% 14. Mautner V. ur p m San Salvador 55 15 . p k While Lake 53% 16. Gestüt Mühlhof p m Rigoletto 57% 17. ——- p k Laxenburg 53 % 18. Gr. Sigray A. stp m Missouri 55 19. Br. Springer G. s m Avenor 55 20 . p m Barnaby 55 21. Szarvas I. ur stp k Fee 53% 22. Szemere M. ur s m Harangod 55 23. Tápiószontinártoni m nes s m Gyémánt 55 24. Gr. Wenokheim I. p m Osiris 55 25. Gr. Zamoyski Zs. p m Capri 55 26. — s m Olkusz 55 27. •—— s m Oszczep 55 28. Zöldréti ménes p k Vállvetve 53 % 4-40111. Pótverseny. 3O00 k.a győztesnek, 600 k.a 2-iknak. Táv. 2000 m. 3é és 4ó mének és kanczák számára. (16 aláírás.) 1. Gestüt Árpádhalom 4é p k Agat a 2. Bamberger I. ur 4é p k Szin 'eziist 3. Gr. Batthyány E. 3é p m Wireless 4. Egyedi L. ur 4é stp m Maglód 5. Hg Festetics 3é stp m Mindenes 6. Föld A. ur lé s m Szeder 7. Hg. Hohenlohe-Oehringen 4é p m Numa Pompilius 8. Lov. Landau H. 4é s m Monte Christo 9. Mautner V. ur 3é p m San Salvador 10 . 3é p m Treulierz 11 . 3é stp k White Lake 12. Pályi M. urnő 3é p m Pietri 13 . 3é p k Fölette 14. Gr. Sigray A. 3é stp m Missouri 15. Tápiószentmártoni ménes 4é s m Kontrás 5 05 IV. Zárversany. 3000 k. a győztesnek, 500 k. a 2-iknak. Táv. 1200 m. 3ó nyeretlen mének és kanczák számár.i. (13 aláírás.) 1. Gr. Arco-Zinneberg M. p k Isarluft 2. Gestüt Árpádhalom s m Vív id öcscse 3. Bamberger I. ur p k Szivem 4. Bogáthy M. fhdn. p k Buvette 5. Dreher A. ur p k O weh ! 6. Gr. Kinsky Zd. p m Vieilor 7. Öreglaki ménes s k Kéka 8. Pályi M. urnő s k Aralia 9 . p k Follette 10.Péchy A. ur p m Feldherr 11. Petanovits J. ur s m Metropole 12.Szarvas I. ur p k Fee 58% 58*/« 51 60 51 60 60 60 51 51 49% 51 49% 51 60 54% 56 54% 54% 54% 56 54% 54% 5 4 Ví 56 56 54% Menetrend. A m. kir államvasutak nyugati pályaudvaráról: Budapestről indul d. u. u. 12 ó. 25 p., d. u. 2 ú. 15 p. Különvonat: Oda : Vissza : Bpestről ind. d. u. 3ó. 05 p. Alagróiind. d. u. 5 ó. 20 p. VEGYES. Gr. Berchtold Lipót Tündérfinek az Alagi dijban aratott győzelme alkalmaból 20,000 K-t adományozott az osztrák-magyar rokkant katonák alapja javára. Gr. Festetics György főhadnagy csütörtökön jelen volt az alagi versenyeknél. Gr. Arco-Zinneberg Miksa Németországból a fővárosba érkezett és jelen volt az alagi versenyeknél. Jankovich Bésán Gyula ur másodszor nyerte meg a Gróf Károlyi emlékversenyt. 1891-ben Hires, idén Bokros vitték győzelemre az istálló színeit. Dreher Antal ur szinei Tovább révén másodízben arattak győzelmet a Kancza-dijban. Előzőleg Lappalie szerezte meg az értékes dijat passziouatus gazdájának. Csiszár L. az eddig lefolyt alagi meetingen négy versenyt nyert. Smutny, Varga és Juruik 2—2 versenyben győztek. Németországban hétfőn veszi kezdetét az idei versenyseason. Az első versenyeket Hoppegartenben futják. A Kanczadij tizenötös mezőnye recordszámba megy. Ez értékes futás annalesei a legnagyobb mezőnyről 1899-ben számolnak be, a mikor Napfény tizenhárom társát előzte meg a czélban. A Vigaszdíj mezőnye : Radau Pretzner Bárhogy Varga Lipótvár Csiszár *Artus ? Ulan Baluska Prince Janek White Lake Jurnik Barnaby Janek F. Harangod Smutny Gyémánt Danek Osiris Guttmann Capri Gulyás 2 p. 094,6 mp. volt a Kancza-dij ideje. Goodly lavaly 213 alatt győzött, mig Miczi 2-15 alatt futotta be a távot. Kiadótulajdonos ós felelős szerkesztő : L OVIK KÁROLY"' Harmadik nap. Csütörtök, május 20. (Rendes talaj.) Q I. Esterházy dij. 2000 k. (ebből 950 k. adva a Magyar Lovaregylet által) a győztesnek. Táv. 2500"/. 3é és id belföldi lovaknak. Teher ménre és heréltre ha 3é 50'%, ha 4é 61%, ha 5é és id 64%%. Tét 80 k., bánat 20 k., a 2-ik ló a tétek és bánatok összegét nyeri. (Elzáratott május 17-én 11 aláírással.) 10. Br. Rothschild A. 4é p m St. Denis ap Wool Winder a. Oriflamme (Reeves J.)__.5i)* Janek P. 6 I 2. Bamberger I. úr 5é p m Nagykörű ap Wombwell a. Silver Box (id. Vivian) OA) Varga L. 1... II Mautner V. úr 5é s m Morph y ap Morpeth a. Play or pay (Butters Frank)._.G2* Jurnik 2 Ill Egyedi A. úr 4é stp m Sárkány ap Slieve Gallion a. Styria (id. Mravik) Gl) Gulyás M. 4 IV Egyedi L. úr 4é p m Nestor ap Slieve Gallion a. Nicht doch (Hesp E.) ...61) Schuster 5... 0 Lov. Landau H. 4é s m Monte Christo ap Mindig a. Lucy (Beesou J.) __ ...Gl) Smutny 3 0 Másfélhosszal nyerve, félhosszal harmadik. Idő 2-51 %. Versenyérték: 1920 kor., 500 kor. a másodiknak. 1/1 II. Kancza-dij. 30,000 k. a győztesnek, 3000 k. a 2-iknak, 1500 k. a 3-iknak és 1000 k. a győztes tenyésztőjének, ha az belföldi magántenyósztó. Táv. 2000 7"/. 3é kont. kanczáknak, franczia lovak kivételével. Teher 56%. Beiratási dij minden nevezett ló után 40 k., további 60 k. az 1915 márczius 31. után állva maradottaktól, még további 100 k. az 1915 május 1-éu állvamaradottaktó). A három elsőnek helyezett ló beiratási diját menti. (Elzáratott 1913 deczember 15-én 145 aláírással, melyből 84-ért 40 k.-val, 19-ért 100 k.-val, 1-ért 200 k.-val kisbánat jelentetett és 2-nek érvénye megszűnt.) 8. Dreher A. úr p k Tovább ap Wool Winder a. Toquade (Adams) 5G Csiszár 10 I 21. Parnói ménes p k Gerle I ap Glenamoy a. Gyöngysziget (Ball)... ... ...5G Máté 9 II