Vadász- és Versenylap 58. évfolyam, 1914
1914-04-03 / 18. szám
1914. márczius 27. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 151 Az Alagi nagy akadályverseny. Eredetileg 80 aláírással zárult az ország legértékesebb akadályversenye. Ezek közül ma még 19-nek van indulási jogosultsága. Ez a szám még mindig eléggé tekintélyes lenne ahhoz, hogy az Urlovasok Szövetkezetének legnagyobb dijazásu akadályversenyének startjához nagymezőny canterezzeu fel, ennek daczára is ma az a szituáczió, hogy nagyon kevésre apadt le a starthoz várható pályázók száma. Vegyük most sorra a valószínű indulókat és legelőször is foglalkozzunk a vendéggel. Egy külföldi kombattánsa is lesz ugyanis az idei «nagy alagi»nak, ez pedig a franczia Eclaireur VII. A váratlanul felszínre került négyéves hazájában tavaly ötször futott kisebb zászlók közötti futásban, de helyezést egyszer sem tudott elérni. A Jacobitelierélt az idén legutóbb Auteuilben futott, a hol harmadik volt, aránylag jó mezőnyben. A mi a négyévesnek esélyét illeti, mi nem hisszük, hogy az utazástól is megviselve, jobb tudjon lenni a mieinknél. A mi lovaink közül a legelső sorban a Szemereistálló lovaival kell foglalkoznunk, a melyek közül valószínűleg kettő áll starthoz: Saul II. és Látatlan. Ez utóbbi eddig még csak mint hurd- ler ért el sikereket s éppen ezért nem hiszszük, hogy, hozzá még nagy súlya alatt, szerepet játsszon ebben a futásban. Viszont az előbbinek jó esélyét már a nevezések alkalmával kifejtettük. A négyéves ugyanis trvaly szép formákat futott ki gátakon, főként pedig akadályok között. Ezek közül legértékesebb az a teljesítménye, a mikor Bécsben, november 6-án a Háromévesek akadályversenyében közel futott fel az akkor nagy formában lévő Bellelbonnehoz, holott súlyt is adott le neki. Saul II. már az idén is szerepelt, és pedig a Geist Gáspár-emlékversenyben, a melyet könnyen három hosszal meg is nyert Minca ellen. Érdekes, hogy Saul II. esélyét ez a győzelem mintha kisebbítené. Ebben a mezőnybeu ugyanis Theodora II. jó negyedik lett, s a következő startjakor a hatéves már sokkal messzebb végzett Digger után, mint a mennyire Saul IT. ót el tudta hagyni. Ha Theodora //.-őt elfogadhatjuk mértékül, ugy Diggernek jobbak a kilátásai mint Saul II.-nek. Bár ez nem látszik tnlvalószinünek és a leghelyesebb talán a gátakon nagy formákat mutatott Mincan át megitélni Saul II. t, vagyis a Geist-emlékverseny eredményét élesen kell földolgozni. Diggerre áttérve, a William Rufus-herélt tavalyi teljesítményei valamivel rosszabbak Saul ll.-énál. A mérték erre Bel/elboi.ne, a mely mindkettőjükkel együtt futott és pedig majdnem teljesen azonos súlyviszonyok mellttt is. S az eredmény az volt, hogy Belletbonne könnyebben bánt el Diggcrrel, mint Saul ll.-vel. Igy tehát a tavalyi formák szerint Saul II. a valamivel jobb ló. Veteránjai e futásnak Rex és Firmament. Mindkettő jól ugrik. Rex előbbi munkájánál utóbbi pedig már nyilvánosan is megmutatta ezt. De viszont egyiknek sincs olyan klasszisa, hogy őket érdemes lenne számításba venni és Firmamentnek alig számithatunk n startjára. Pepik tavaly akadályokon egyszer próbálkozott, akkor is elbukott. A négyéves az idén is rossz ugrónak látszik és bára sikon sokat tud jóvá tenni, még sem bízunk jó szereplésében. Soon Again nem mutatott semmi formát sem nálunk, igy fölötte napirendre térünk, a mivel aztán be is zártuk a nagy akadályverseny indulóinak méltatását. Némi tájékozást nyújthat a futás kimenetelére vonatkozólag a Rákosi dij és a Leopoldsbergi dij teliéfközléséból az akadályversenyekre átszámított handicap, a mely hivatalos vélemény szerint a clianceok a kővetkezők lennének: Súlya Esélyo 4ó Bagdad 65'/, +7* 6ó Látatlan 76 +6'/, 6ó Du 69 +4V, Súlya Esélye 4é Milree 68 +4'/, 4é Saul II. 65'/, +3 " 5e Due 69 — '/, 5é Kabrérolles 75 — 2'/, Végül pedig mi is leadjuk szavazatunkat, a mely szerint az idei Alagi nagy akadály verseny valósziuüleg szép küzdelemmel fog végződni, miután Digger a valószínű győztesnek Saul II.-nek nagyon meleggé teheti a finisht, a melybe esetleg még Eclaireur VII. is beleszólhat. Az alagi negyedik és ötödik nap. Handicapok dominálnak a szombati uap programúi jáu, a hat futásból négy ugyanis sulyelosztó mérkőzés. Ezek között logértékosobb a Tavaszi handicap, a moly ugy jobb dotácziójánál, mint pedig mezőnyénél fogva a városligeti pálya versenyei közzé is beilleno." Az Eladók liandicapja kezdi meg a nap mérkőzéseit. Itt Halzl, Columba, Borostyán és Nézet a jobb papiresélyü pályázók. Közülök Borostyán a tipttnk Halzl és Nézet előtt. Meglepetést esetleg Herzdame hozhat. A 6000 koronával dotált Tavaszi handicap 1200 méteres távolsága több Przedswit-crack próba lovának szolgálhat tájékoztató futásául. A nagyszámú pályázók közül a mult évi formák alapján Koppantó, Avignon és Suskus, az idei formák alapján pedig Apród, Satellit és Coax m« érdemlik meg elsősorban is a figyelmet. Ezek közül az Egyedi A.-istálló lovait (Apród, Suskus) tipoljük Satellit és Coax me előtt. A Vecsési dij gátversenyben Epsont és Majmoló az elsősorban is figyelembe veendő pályázók. A mult évi formák Majmolót ajánlják, viszont Epsomnak tegnapi jó futása már az ő kilátásait tünteti fel jobb szinben. Ezeken kivül még Topper, Peri és Merész vonhatják magukra a figyelmet. Jelöljük Majmolót Epsommal együtt Topper előtt. Az Eladók akadály versenyhand icapjában Garától, Deborahtól, továbbá Tlie Swelltöl várhatunk az adott súlyviszonyok mellett jó szereplést. A Cserháti handicap mértföldes távolságán Tenyeres, Maszlag, Ironie, de tán inkább Griseldis ós a kis sulyu Aialék elbírálását tartjuk kedvezöeknek. Ezek közül Griseldis a tiplink Tenyeres és Azalék előtt. A Hároméves nyeretlenek versenyében Ilhea Silvia, Bonanotle, továbbá a Mautner-istálló lovai (Agravain, Lanral és Griseldis), végül pedig a gr. Sigray-istálló lovai (BuUmoose, Corvallis) sorából várjuk a győztest, és pedig első sorban a Mautner-istálló lovaiban. Ezek után pedig Bonanotle és Rhea Silvia chanoeait hozzuk alá. * Vasárnap éri el a jubileumi tavaszi meeting tetőpontját. Ekkor kerül ugyanis eldöntésre versenyüzenninknek egyik legértékesebb akadályversenye: az Alagi nagy akadályverseny. A futásnak többek között két jól dijazott sulyelosztó futás adja meg a kellő keretet. 1800 méter távolságon futják az ünnepi nap megnyitó versenyét, a Haudicapot. Itt a terheket 21 pályázóért fogadták el, igy tehát ez kemény diót ad a fogadóknak. Nézetünk szerint Apród, Bordal, Adonis, továbbá Kerlclien és az aránylag kis 6ulyu Puica jutottak kedvező elbíráláshoz. Jelöljük a felsoroltak közül Apródot, majd Bordalt, de a meglepetést hozható Billegényre szintén felhívjuk a figyelmet. A Visegrádi handicapbau jobb képességű telivérek vehetnek részt. Ezek között elsősorban is a Mautneristálló lovait (Sunray IL, Halzl) véljük jó esélyű pályázóknak, ám Satellit, Nelson, Koppantó, továbbá Coax me sem jutottak relative nagy terhekhez. Jelöltjeink a Mautner-istálló lovai, továbbá Satellit és Nelson. Az Alagi nagy akadályversenyről külön czikket irtunk. A Háromévesek bandicapja 4000 K-t juttat a győzj tesnek. Az értékes dij a tavalyi formák szerint leghamarabb Tenyeresnek juthat, ám Griseldis az idén mintha emelkedő formát mutatott volna. Igy tehát őt jelöljük Tenyeres előtt, harmadsorban pedig Déli szél, Immer munter, Lippa és Borostyán közül, a melyek szintén jó esélyű pályázók, az utóbbit emeljük ki. Tipünk e szerint Griseldis, majd Tenyeres és Borostyán. Az Eregy gátverseny-handicapban Tihamér, Fal- setto és Brigande uevének felemlitésével mutathatunk rá a valószínű győztesre. Az Eladók versenye zárja be az előreláthatóan mozgalmas napot. A plater társaságból Griseldis tartható a legjobb lónak, igy annak győzelmét is várjuk Talány, Furfurol, Bugris és esetleg a meglepetést hozható Herzdame elótt. Jolöltüuk tokát Griseldis és Talány. (21 80 76 71'/., 68'/. 68'/. 67'/, 67 66'/, 65'/, 65'/, 65 64'/, 64 63 63 63 61 Programm. Alagi versenyek 1914. Jubileumi tavaszi meeting. Negyedik nap. Szombat, április 4. 2 30 I. Eladók handicapja. 1500 K. 1200 m. aláirás.) Í.Horváth K. ur id. s ni Maillart 2. Vorebély D. ur 4é s ra Bugris 3. Mautner V. ur 3é s her Halzl 4. Kacér J. ur 5é stp k Gesztenye 5. Horn A. ur id. p m Taranto 6. Badesco Gy. ur 4ó s k Columba I. Gr. Pejacsevich A. 3é s k Talány . 8. Büchel I. ur 3é p k Lali a 9. Borbély Gy. ur 3é stp k Borostyán 10. Schütze F. hdn. 3é p m Jocrisse 11. Sounewend Zd. luln. id. p her Táltos 12. Wampotieli I. ur 3é stp k Nézet 13. Péchy A. ur 3ó s m Rembrandt 14. Mélik A. ur 4ó s k Árva 15. Horváth K. ur 5ó s m Ecséd 16. Bamberger I. ur 3é s k Herzdame 17. Rolionczy G. ur 3ó stp k Empire Tip: Borostyán—Halzl—Nézet 3 10 II. Tavaszi handicap. 6000 K. 1200 m. (35 aláirás.) 1. Drohor A. ur 4é s m Gigant 63 2. Horn A. ur 5é f m Hindu 62 3. Hg. Festetics 4é p m Satellit 61 4. Jaukovicb-B. Gy. ur 3é f m Nótás GO'/, 5. W. Schlesinger & Comp. 5ó p her Csapodár 58 6. Dreher A. ur 4ó p m Vasco da Gama 56'/, 7. Mr. Adrién 46 p k Gondola 55'/, 8. Erm R. hdn. 4ó s m Tresa 54'/, 9. W. Sehlesinger & Comp. 46 p m Rózsanád 64 10. Rolionczy G. ur 3ó f m Makacs 53 II. Mr. J. Osborne 4é p m Koppantó 52'/, 12. Mautner V. ur 3é p k Avignon 51 13. Wöss M. ur 5é p k Coax me 51 14. Mautner V. ur 5é p k Juni na 51 15. Egyedi A. ur 4é stp in Apród 49 16 Mr. Gobi 3ó s k Rusticana 47 17. Egyedi A. ur 3é stp k Suskus 46 Tip: Egyedi A.-ist.— Satellit— Coax me 3 50 III. Vecsési dij. Gátverseny. 2000 K. 2400 m. (21 aláírás.) 1. Br. Baich P. fhdn. 4ó p her Great Britain 70'/, 2. Bamberger I. ur 4ó f m Vöröstorony 63'/, 3. Bogáthy M. fhdn. 4ó p k Epsom 66'/, 4. Dadányi Gy. hdn. 5é p m Tokmány 68 5. Dick L. ur 4é p her Renatus 63'/, 6. Ifj. Gr. Esterházy K. 4é p k Gallia 63»/, 7. Fáy-Halász G. ur 4é p k Peri 63'/, 8. Helleparth J. fhdn. 6é s m Merryman 69'/, 9. Jankovich-B. Gy. ur 4ó s m Merész 63'/, 10 Mautner V. ur id. p her Topper 69'/, 11. Nowotny L. nr 6ó s her Beggar 69»/, 12. Gr. Orssich P. száz. 4ó p m Jacotot 63'/, 13 . 4e s her Marmont 65'/, 14 . 4é s k Primula 66'/, 15. Mr. J. Osborne 5é s m Fandango 68 16 . 4ó p k Derű 63'/, 17 . 4é p k Masina 63'/, 18. Mr. Redgrey 5é p k Visz 68 Humáma Kömények a legelőnyösebbek élet-, tűz-, baleset-, szavatossági-, betöréses lopás elleni, üveg-, jégés állatbiztosításoknál. Felvilágosításokkal, prospektusokkal és díjajánlattal szívesen szolgál a Telefon 153-68, 8—11, 2—18. HuncwA Telefon 153—98, 2 u 2 12. RÉSZVENYTARSASAG KAROLY-KÖRÚT 3. SZ. ALTALANOS BIZT0SIT0 igazgatósága : BUDAPEST, Vit és a társaság képviselőségei az ország minden részében. Kartellen kivul I .— Részvénytéke 6 000,000 korona. — Biztonsági alapok 82.000.000 korona. Telivórek, ügetők, fedezőmének, anyakanczák 100% os kártérítéssel; szarvasmarhák minden esély ellen vagy csupán járványos betegségek (léptene. száj- és körömfájás és serczegö üszök) ellen biztosittatnak.