Vadász- és Versenylap 58. évfolyam, 1914
1914-03-27 / 15. szám
1914. márczius 27. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 133 egyszer és rosszul szerepelt zászlók között, igy tulajdonképpen .nem is kellene vele számolni. A kancza azonban odahaza idén oly nagy hajlamot mutat uj metierjéhez s ugy kielégíti istállóját, hogy aránylag kedvező terhével a legelsők között vesszük kombináczióba. Du és Józska otthonosak az alagi pályán, jó kondiczióban is vannak.de 68 kg. alatt kevés reményük lehet a győzelemre. Ez utóbbit mondhatjuk Briganderól is, a mely még hozzá a munkában is kedvetlenül doigozik. Papíron küloldali esélye van GhUzának és ugyancsak Merésznek is. Ez utóbbi különben kétéves korabeli formája alapján határozott esélyii crakje lenne a handicapnak és ha nem tudnók róla azt, hogy légzó szervei nem a legjobbak, első sorban is benne keresnénk a Rákosi dij győztesét. Igy azonban, tekintve azt, hogy a Rákosi dij irama rendszerint nagyon gyors szokott lenni, a Chevening-vaént véleményünk szerint csak feltételesen lehet kombináczióba venni. Több ideig favoritja volt a versenynek Lovacskám. A négyéves ugyanis tavalyi tavaszi sikformáihoz képest nagyon is enyhén biráltatott el. Kezdetben a munkában is kielégített, utolsó galoppjában azonban A Sport annyira fölényesen bánt el vele, hogy kétségtelen, miszerint a négyéves gátakon ma sem jobb, mint volt tavaly ósszel, a mikor a Rappelkopf által megnyert gátversenyben a Rákosi dijnál jóval könnyebb feladatot sem tudott megoldani. A többi kis súlyúak közül két ló érdemel külön megemlítést. Az egyik Due, á melynek sikklasszisa révén nagyon is aláhúzott esélye lenne. Az ötévesnek azonban három évi karrierje alait úgyszólván egyszer sein volt kedve galoppozni, igy nagyon kérdéses, hogy most is nem az akaratán fog-e múlni győzelme. A másik, nagyon komolyan veendő kis sulyu pályázó Bob Dancer, a melyet ezelőtt két évvel Angliából importált gr. Orssich százados. A Lord fiofw-herélt hazájában 11-szer futott zászlók között. Kétszer győzött és egyszer helyen volt, a miért is a tavalyi Rákosiban 16 fonttal szigorúbban bírálta el Magyar ur, mint az idén. Bob Dancer akkor erósen fogadott lova volt a Rákosinak, de ott elbukott. A hatéves azóta egyszer sem tudta indokolni istállójának bizalmát, a mit talán elsősorban a klíma hatásának lehet betudni. Tavaly Bob Dancer az év második felében pihenőt kapott s ma mintha teljes képességével várná a Rákosit. Utolsó galoppjában kielégítette istállóját, ha nem is azon mértékben, mint azt angolországi formái után várni lehetett volna. Mindennek daczára is a hatéves egyike a Rákosi legesélyesebb pályázójának s fejtegetésünk végezetéül azon nézetünknek adunk kifejezést, hogy az idei Rákosi dijban a győztesnek elsősorban is Bob Dancert kell legyőznie. Erre pedig, ha kissé valószínűtlennek is látszik, a Szemere-istálló crackjét, a jól kipróbált Infortunét tartjuk képesnek. Harmadsorban a jó sik-klasszisu Sandától várunk jó futást, míg a meglepetés lovát Durban keressük. * A kombinácziók megkönnyítésére ismételve itt közöljük a Rákosi dij és a Leopoldsbergi dij gátverseny teherközléseinek összehasonlítását: A Rákosi A Leopoldsbergi Diffet o h e r közlése renczia Látatlan 73 797 1 4 6% Plutokrat 74% 77 +2% Rama 70 75 +5 A Sport 72 75 +3 Topper 71 75 +4 +2% Bagdad 70 727, +4 +2% Sclavin 67 72% +6% +27, Kikirics 67 69°/o +6% +27, Saul II. 687« 68% 0 Ghitza 65 677, +2% Tokmány 60 67 +7 Due 61 657, +7 Madeion 62% 637, +1 Rahl 60 63% +37, Beggar 60 627, +2% Lovacskám 62% 617, —1 Wolfram 60 617, +1V, Merész 637, 617, —2 Ernst ur teherközlése szerint tehát a Rákosiban a felsorolt lovak között Tokmány, Látatlan, Sclavin, Rama és Due a jobb papiresélyü pályázók, de közülök csak kettő startjára számithatunk. Az alagi jubileumi tavaszi meeting. Első nap. Vasárnap kezdődik meg hivatalosan az 1914. versenyesztendő, a melynek első liarczait az Urlovasok szövetkezete rendezi Alagon. Az immár 25. évébe lépő egylot az első napra oly gazdag programmot állított össze, a milyenre még egyszer sem volt alkalma. Az egyes futásokra ugyanis — nagy részben a két ujouDan kreált jubiláris mérkőzés propozicziói következtében — oly tömeges számban érkeztek be aláírások, hogy ha minden versenyben nem rekordmezőnyök állanak ki a starthoz, ngy annak egyedül az esetleges lovasbiány lesz az oka. A Megnyitó versenyben 36 pályázó vehet részt. Ezek között, daczára, hogy ilyenkor a háromévesek még hátrányban vannak, a derby évjárat tagjaitól várunk elsősorban is jó futást. Leginkább pedig a Mantnor-istálló lovaitól (Chouan, Griseldis, Sunray IT.), majd honiétól és a jó hirU Bulmoosetól. Az idősebb lovak közül St. Bees vagy Ammersee a jobb esélyti pályázók. Áz Eladók handicapjában a tavalyi formák szerint kedvezően biráltattak el Taranto, Csótár, Halzl, Borostyán és Puica, továbbá Árva is. Ezek közül Taranfo a tipünk Halzl és Puica előtt. A Rákosi dijról külön czikket irtunk. A Geist Gáspár-emlékversenyben több «uagy alagi» jelölt méri össze erejét, igy az eredményből már közvetlenül lehet osetleg a nagy akadályverseny kimenetelére vonatkozólag utmutatást kapni. A pályázók sorából Rojtos II-tői eltekintünk, mintán az ötéves engedett a munkában. Helyette inkább a kedvező sulyu Látatlant vagy a Szemere-istálló másik választottját (Saul IL, Bagdad) vesszük kombináczióba, bár a négyéveseknek Jehudával, Mincával, továbbá Tylivel szemben nem lesz könnyű feladatuk. Jelöljük a Szemoreistálló lovait, Jehudat és Mincal. A Pagony-handicap 33 pályázója közül szerencse kell hozzá, hogy eltalálhassuk a nyerőt. Véleményünk szerint Koppanta, Bon depart, Sezam, Rusticana, L'amour biráltattak el kedvezően. Sezamot jelöljük, a Mr. J. Osborne-istálló lovai és Rusticana előtt. A meglepetés lova Beau reste. A napot bezáró Hároméves nyerotlenek versenyében Ironie, Bullmoose, Ácsi, Beau reste mutattak eddig elfogadható formát, igy ezek között keressük a nyerőt és pedig a fent leirt sorrendben. Jó! fejlődött a télen át Lanval s igy meglehet, hogy keresztül búzza számításunkat. Programm. Alagi versenyek 1914. Jubileumi tavaszi meeting. Első nap. Vasárnap, márczius 29. 230 I. Megnyitó verseny. 1800 K. 1200 m. (36 aláírás.) 1. Mr. Adrién 3é f k Rhea Silvia 657, 2. Badeseo Gy. ur 4é s m Zagyva 70 3. Br. Baieh P. flidn. 4é s in Ammersee 70 4 . 3ó s ni Bragadino 67 5. Bamberger I. ur 3ó p k Bogár 657, 6. Büchel I. ur 66 stp m Manfred 78 7. Egyedi A. ur 4é f m Apród 70 8. Ifj. gr. Esterházy K. 3é s k Lsdess 65'/, 9. Hg. Festetics 3é p k Ironie 65% 10. Flescb R. hdn. id. p m Arier 757, 11. Dr. Heilpern J. 4é stp k Pherenike 76% 12. Helleparth J. flidn. 3é s m Filou 67 13. Horváth K. ur id. s m Mail!art 75% 14. Issekutz Gy. flidn. 3é p-m Nyalka 69 15. Jankovich-B. Gy. ur 3é p m Futó 67 16. Liptay B. ur 3é s m Vasek 67 17. Mautner V. ur 3é s k Griseldis 65% 18 . 3é s k Sunray II. 65% 19. Mélik A. ur 4é s k' Árva 68% 20. Milne F. ur 3é p k Kerlchen 68 12. Gr. Orssich P. száz. 3é s m Ballyvinla 69%, 22. Gr. Pejacsevich A. 36 p m Banda Rudi 67 23. Mr. Redgrey 4é s in Trakta 75 24. Reeves J. ur 6é p her St. Bees 76% 25. W. Schlesinger & Comp. 5ó p k Gazdasszony 74 26 . 3é p k Lippa 27 . 3é p k Miss Marcovil 28. Gr. Sigray A. 3é s m Bullmoose 29 . 36 s m Gorvallis 30. Szemero M. ur 4ó s k Czifra 31. Verebély D. ur 4é s m Bugris 32 . 3ó s m Adón is 33. Witt. v. Dörring K. lidn. 4é p m Warlock 34. Zangen I. ur 3é s m Florek 35. Gr. Zichy B. 36 s k Mayflower Tip : Mautner ist.—Ironie 310 II. Eladók handicapja. (40 aláirás.) 1. Farkas M. urnö 46 s k Kohlröserl 64 2. Büchel I. ur id. p her Masker 59% 3. Milne H. ur id. stp her Tchabouk 57% 4. W. Schlesinger & Comp. 5é p k Gazdasszony 56% 5. Büchel 1. ur 3ó p k Lalla 56 6. W. Schlesinger & Comp. 4é p her Kistelek 55% 7. Horn A. ur id. p m Taranto 55 8. Pálmai H. ur 4é p m Csótár 54 65 V, 65% 67 67 68 V, 70 67 80 70 65 V, gr. Sigray-ist. 2000 K. 1400 m. 9. Kacer J. ur óé stp k Gesztenye 52 % 10. Wöss M. ur 3é p k Virgaloo 52'/, 11. Mautner V. ur 36 s her Halzl öl 1/, 12. Ródoy Rezső 3ó p k Szem fény II. 49 13. Weisz J. F. ur 3ó p k Ha'nge 49 14. Gr. Pejacsevich A. 36 s m Talány 47% 15. Borbély Gy. ur 36 stp k Borostyán 47 16. Fábián I. ur 5é s k Nefelejts 47 17. Mélik A. ur 4é s k Arva 46% 18. Badesco Gy. ur 46 s k Columba 46% 19. Ifj. gr. Esterházy K. 4é p m Billegem/ 46 20. Föld A. ur 4é stp k Puica 457, 21. Péchy A. ur 36 s m Rembrandt 45% 22. Rohonezy G. ur 3é stp k Empire 44 23. Wampetich I. ur 36 stp k Nézet 41 Tip: Taranto—Halzl—Pnica 350 III. Rákosi dij. Gátverseuy Handicap. T.-dij és 20,000 K. 2300 in. (50 aláírás.) 1. Szemere M. ur 66 s m Infortuné 79% 2. Badesco Gy. ur id. stp her Plutokrat 74% 3. Szemere M. ur 5é s m Látatlan 73 4. W. Sehlesinger & Comp. id. stp her Littleworth 73 5. Föld A. ur 5é s m A Sport 72 6. Mautner V. ur id. p her Topper 71 7. Szemere M. ur 4é s k Bagdad 70 8. W Schlesinger & Comp. 4ó p k Milree 70 9. Gr. Zichy B. 4é s k Rama 70 10. Semaine V. ur 5é p m Kabrerolles 69 V» 11. Mr. Charley 6ó stp k Sanda 68 V, 12. Szemere M. ur 46 p m Saul II. 68 % 13. W. Schlesinger & Comp. 56 p k Du 68 14. Br. Baick P. fhdn. 56 stp her Józska 68 15. Szemere M. ur 4é s k Kikirics 67 16. Szemere M. ur 6é s m Falsetto 65 17. Büchel I. ur 4é s k Brigande 65 18. Br. Dirsztay L. 4é p m Ghitza 65 19. Jankovich-B. Gy. ur 4é s in Merész 637, 20. Gr. Orssich P. száz. 5ó p k Smeaton Girl 627, 21. Mr. J. Osborno 46 s in Lovacskám 627, 22. Hg. Hoheiilohe-Oebringen 4ó s k Madeion 627, 23. Gr. Orssich P. száz. 6ó s her Bob Dancer 62 24. Duschcnek J. ur 5é s her Tabán 62 25. Egyedi L. ur 5é s m Due 61 26. Nowotny L. ur 6é s her Beggar 60 27. Gr. Esterházy P. 56 s k Wasserscheu 60 28. Dick L. ur 4é p her Renatus 60 29. Gr. Berchtold A. 46 s k Say when 60 30. W. Schlesinger & Comp 4ó p her Wolfram 60 31. Dadänyi Gy. lidn. 5é p m Tokmány 60 32. Bamberger I. ur 5é p m Mén Marót 60 33. Dadányi Gy. hdn. 5é p in Money Talks 60 Tip: Szemere-ist— Bob Dancer—Sanda 4 30 IV. Geist Gáspár emlékverseny. Akadályverseny. 3000 K. 3200 m. (19 aláirás.) 1. Br. Baich P. flidn. 5é p k Minca 687, 2 . 5é stp k Opposed 76 3. Büchel I. ur 6é p her Gamet 77'/, 4. Br. Dirsztay L. 4é p k Belletbonne 72 5. Egyedi A. ur 5é stp her Nótárius 737, 6. Fejes M. urnö 4ó p m Pepik 67 7. Jankovicli-B. Gy. ur 5é s m Rojtos II. 68'/, 8. Mr. John 6é s her Jeliuda 70 9. Gr. Hamberg H. lov. tbnk 56 s her Normanne 687, 10. Manasteriotti F. száz. 5ó p her St. Asapli 737, 11. Nowotny L. ur 6é stp ill The Swell 777, 12. Mr. Redgrey 5ó p k Visz 687, 13. W. Schlesinger & Comp. 6é s k Theodora 11. 70 14 . 4é s her Soon Again 69'/, 15. Szemere M. ur Cé s ni Infortuné 777, 16 . 5ó s m Látatlan 687, 17 . 4é p m Saul II. 697, 18. —- 46 s k Bagdad 67 19. Br. Üehtritz Zs. 5é s k Tyli 76 Tip : Szemere-ist.—Jehuda—Minca 5 10 V. Pagony-handicap. 3000 K. 1200 m. (44 aláirás.) Í.Horn A. ur 5ó f m Hindu 65 2. Mr. Adrién 4é p k Gondola 60 3. W. Schlesinger & Comp. 5é p her Csapodár 597, 4. W. Schlesinger & Comp. 4é stp m Rózsanád 587, 5. Erm K. hdn. 4é s m Trésa 57% 6. Gr. Henckel A. 4ó p her Nelson 57 7. Br. Üehtritz Zs. 6é s k Pussy 567, 8. Hodzsa S. fhdn. 5é p m Matchless 56 9. Mr. J. Osborne 4é p m Koppantó 55 10. Büchel 1. ur 3ó p m Quietude 547, 11. Mr. Redgrey 4é p k Agatha 54 12. Gr. Széchenyi I. 3ó stp m Maszlag 537, 13. Mr. Black white 3ó s k Piedra 537 , 14. Egyedi L. ur 3é p k Bon depart 53 15. Mautner V. ur 3é p k Avignon 527, 16. Mr. Blaekwhite 3é p k Hella 527, 17. Wöss M. ur 5ó p k Coax me 52% 18. Zangen I. ur 5é p m Sezam 527, 19. Floscli R. hdn. id. p in Arier 52 20. Mautner V. ur 5é p k .Tunina 51 21.Jaross S. ur 3é p k Loire 51 22. Mr. Blaekwhite 3é p m Remorqueur 51 23. Mr. Gobi 3é s k Rusticana 50 24. Egyedi A. ur 3é s k Szöszke 50 25. Rosenthal F. hdn. 3é p k Ramage 497, 26. Egyedi A. ur 36 stp k Sushis 49 27. Mi. J. Osborne 4é p k L'amour 487, 28. Herr K. Hartmann 3é s m Bonanotte 477, 29. Gr. Batthyány E. 3é p m Beau reste 477,