Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913

1913-10-06 / 97. szám

584 1913. október 3. Csalfannát és Coupef'ilet Szemere M. ur el­adta Dreher Antal urnák. Csalfanna azonban előzőleg még részt fog venni a Totalisateur handicapban s azután ménesbe megy, a hol Coupef'ilet már előzetesen elhelyezték. H. Reeves Lovelacen kivül Szépitöt is föl­nyergeli a Lovaregyleti dijra. Kontrás rossz futását a Kladiubi dijban istál­lója azzal menti, hogy a talaj nem felelt meg a ménnek, a- mely ezenfelül erősebb lovast is kiván. Kontrás biztos induló a Szt. László-dij­ban, a melyben tudvalevőleg Janek lovagolja. Egy platina czeruza veszett el csütörtökön a versenypályán. Kérjük a megtalálót, hogy azt 50 koroua jutalom ellenében hozzánk juttatni szíveskedjék. Patria közelebb a Kétéves kanczák 20,000 K-ás Államdijában áll starthoz. A Dreher-istálló alagi trainingteiepét közelebb kezdik ei építeni. Juniusbau a lot már átköltöz-' hetik uj otthonába. Sobieski, Szemere Miklós, urnák Angliában levő ménje, pénteken Newmarketben részt vett egy handicapban, a melyben Kiltoi, Santair és Swan Song mögött belyezetleuül futott. Az állami ménesekből kisorolt kanczák ár­verését pénteken tartották ineg a Tattersailban. A gazdasági viszonyok nehézségei itt is érez­tették kedvezőtlen hatásukat, mert jóllehet az anyag — különösen a kisbéri — fölötte figyelemre­méltó volt, az árak idén nem érték el az előző évek eredményét. Legdrágábban egy nobilis Kozúa-kancza kelt ei, 2500 K-ért. Az Egyedi Lóistállóból Bocsánat (Miles) áll starthoz a Kőbányai dijban. Miss Marcovil holnap részt vesz a Kőbányai dijban. A kétévest Friedrich lovagolja. Goncourt holnap Danek alatt starthoz áll a Kőbányai dijban. Cantilevernek a Cambridgesbireben is van kötelezettsége, 'a melyben súlya mindössze 50 kg. A mén a Jockey Club Stakesben 15} kg,-mai vitt kevesebbet Tracerynél. My boy, a mely ménesben van, csak eszten­dőre kerül ismét traiuingbe. Sopron holnap starthoz áll a Kőbányai dijban. A mént Sas lovagolja. Merrymanttegnap a Föidmivelési minisztérium dijában sántán tartotta fel lovasa. Vértes csütörtökön jön a városligeti istállókba és starthoz fog állani a Szént-Lőrinczi dijban. A Hitch-istállóban Tatán köhögés lépett föl. Egyelőre csak egy csikó kapta meg a bajt, de ha a betegség tovább terjed, ugy a iotból nem jöhet ió Budapestre, igy tehát Miss Gibbs sem. Bergl közelebb a Pehely-dijban áll starthoz. Versenylovaknál gyakran előforduló nyereg­nyomást a Cadogel ad us. Veter 1- 2 nap alatt eredményesen gyógyítja. Állatorvosi főiskolán ki­próbálva é-: ajánlva. Kapható gyógyszertárakban. Tempter Brooks alatt részt fog venni a Kőbányai dijban. J. Reeves annak a — egy német sportlapban megjelent — fairnek megczáfolására kért meg, mintha az év végén nyugalomba szándékozna •vonulni. A Dreher-istállóban a köhögés már megszűnt és az istálló színeit elsőnek Brennerpass fogja képviselni a Totalisateur-handícapban. Barteket a földmivelésügyi kormány követelte. A mén az országos tenyésztés szempontjából igen jó vételnek ígérkezik. Frou-Frou Mautner Viktor ur tulajdonába ment át. A I'ÍRö-kancza tegnapi győzelmét már uj tulajdonosának színeiben aratta. Bien aimée, a melynek jó galoppja volt Sweety­vel, részt fog venni a Kétéves kanczák állam­dijában. Lovasa Pretzner lesz. Rama, a mely a munkában igen jó benyo­mást tesz, részt fog venni a Kahlenberg! dijban, lovasa azonban eddig még nincsen. A Háromévesek őszi nagy handicapjának mezőnye : Nimród II. Weisz St. Maura Danek Irving Korb Saelier ? Fásolt Gulyás Bowli Varga Istváuffy Painter Waterloo Trigg Bergl Brooks imme Hotar Belcastelto Tóth Gallifot Spiller A prágai őszi meeting utolsó napjának ered­ménye a kővetkező: I. Marmont 1, Ti ricordi ? 2, Whisky 3. Fejh, 4 h. Tot.: 10:24. II. Belletbonne ], Florestan 2, Ghitza 3. N. h.: El Kantara (elb.). 1 h., 10 lt. Tot.: 10:30. Helyre: 20:41, 64. III. Iron 1, Rauhenstein 2, Rebarbara 3: 5 h., 8 h. Tot.: 10:19. IV. Carolling 1, Laska 2, Dick Turpin 3. N. h.: Royal Maii, Hurain. 2 h., nyakh. Tot.: 10:20. Helyre : 20:30, 29. V. Warlock I, Brigande 2, Marat 3. N. h.: Follia, Nimród. } h., 2 h. Tot : 10:26. Helyre: 20:32, 39. VI. Poppy 11. ), Ramage 2, Adelheid 3. N. h.: Mistral, Alapis. Nyakh., 1 h. Tot.: 10:21. Helyre: 20:32, 34. A Prager Oktober Steeple-chase lefolyása a következő volt: Hurain és Dick Turpin kalau­zolnak Carolling és Laska előtt, mig Royal Mail hátul galoppozik. Az egyenesig nem változik a f'utásképe, a hol Carolling megy frontba, követve Laska által. Carolling végül biztosan két hosz­szal győz. Dnjestrt törölték a Nagy pardubitzi akadály­versenyből. Lantos, a Molnár L. száz. ós a Tövisegyházi ménes istállójához szerződött istállófiu, oly sze­rencsétlenül bukott el lovával a zombori ver­senyeken, hogy a helyszínén kiszenvedett. El Kantara tegnap Prágában a Gátversenv handicapban az egyik ugrásnál elbukott, azon­ban lovasa Hornik, szerencsére csak kisebb zuzódásokat szenvedett. Mosci Ksiaze tegnap Longchampsban starthoz állott a Prix du Conseil Municipiálban, a mely­ben a hároméves, mint egy táviratuuk jelouti, hetediknek ment át a czélon. Az értékes futást egy hosszal Nimbus (Elf—Nephte) nyerte meg Bavard III. ellen, mig Fidelio két hosszal har­madik, másfél hosszal Bonbon Rose előtt. Novelty ötödik, Isard II. hatodik, Mosci Ksiaze hetedik. A mély pályán futott versenyben Mosci Ksiaze start után az utolsóelőtti helyen galoppozik, majd az első 500 méter után'már az ötödik helyre nyomul fel. A forduló előtt ugyan a mén kissé visszaesik, azonban az egyenesben lovasa ismét versenybe hozza. A nagy favorit Bruleur a tizenhatos mezőnyben tizedik lett. Hámor, a Nemzeti Casino volt kitűnő vendéglőse, — a ki már számos év óta a budapesti lóverseny­tóren is működik — ismét ellátja ott a btiffót. Hézagos a tájékoztató. Egyik olvasónk irja: A Tndomáuy Egyetem tájékoztatóval látja el az egyetemi hallgatókat. Tökéletes volna a mű, ha ki nem felejtik belőle, a mit minden egyetemi hallgatónak még a tan­díj lefizetése előtt tudnia keli. Tudnia keli pedig azt, hogy őszi double kabátot 36, double esölcöpenyt 35 K-ért csak Sehwarzenberg. Miksa uridivatkereskedőnél (VI., Teróz-körut 18.) kaphat. Laptulajdönos és felelős szerkesztő LÖVIK KÁROLY­ULI IL^LLPL^WBBFFLKPFF WW&ITÍAI^ BBHMMSGMMMBM MWWWWMPMMAIB ^P^MMF EDELSTEIN KÁROLY bookmaker, Budapest, VIII. ker., Rákóczi-ut 19. sz. Telefon 83-02. Wien, II. Praterstrasse 35. Telefon 21266. WINTER ZSIGMOND ' férfi divat, fehérnemű és szabó üzlete Budapest, IV., Váczi-ufcza 2. Telefon: 1-78. VIKTORIA PENSIO ANG0L MINT A KIZÁRÓLAGOSAN PENSIO Egészen UjONAN BERENDEZVE SZERINT CZ3CZ3 Era VILLANY­JVUKSA-UTCA 9. (saját ház). BS VILÁGÍTÁS ELŐKELŐ CSALÁDOKNAK EfH TELEFON : FELTÉTLEN: ALKALMAS! E™ FÜRDOSZOBÁK VersenylátogatőknaR és hosszabb tartózkodásnál engedmény. Hatodik nap. Szombat, október í. (Rendes talaj.) OOQ L Nyeretlenek versenye. 3000 k. a győztesnek,"800 k. a 2-iknak, 300 k. a 3-iknak. Táv. 1500+. (Nyerőpont a kis tribünnél.). 8é és id lovaknak. Teller 3é 58%, 4é és id 60%%. Nevezéskor 2000 krnáért árverés utján eladónak jelentett lovaknak 2%% eng. Beiratási dij 10,1c, további 30 k. az indulóktól. (Elzúratott szeptember 30-án 14 aláirással.) II III IV 0 ) (Start: 2 óra 33 perez,).. 10. Szemere M. úr 3é s ín Spavaldo ap Sorrento a. Népdal (Planner A.) 4. Mr. Greenfield 3é p her Komet ap Szilárd a. Mákvirág II. (Milne H.) 14. Mr. C. Wood 3ó s k Szellő ap Mindig a. Szemrevaló (ifj. Mravik) Mautner V. úr 4ó p k Junina ap Delhi a. Cap and Bells (Butters Fred) Br. Harkányi J. 3é p k Vera ap Slieve Gallion a. Yirginió (Ball) ... Lov. Landau H. 3é p k Goldhair ap Pardon a. Peterhead (Beesőn J.) Söllinger R. száz. 4é s her Tadmor ap Raeburn a. Talány II. 2000 k. (Ball) Br. Üchtritz Zs. 3é s m Ali ap Adam a. Lili (Milne H.)__- •__.. Verebóly D. úr 3é p k Gin Sling (Neumann) ap Rock Sand a. Genevieve (1% ts.) 2000 1c ...55 Gr. Wenckheim D. 3é s m Bugris ap Gouvernant a, Bluette (Kaposi) 58 Kozuch 3 Négyhosszal nyerve, egyhosszal harmadik. Idö 1'4D/,. — Totalisateur: 10:53. Helyrefogadások: I. 40:60.11. 40:186. III. 40:116.— II. boly 10-60 Helyrefogadások: I. 20:4-2. II. 20:100. III. 20:62. — III. hely 5:28 Helyre­fogadások: I. 10:22. II. 10:45. III. 10:25. A többi ló quotája győzelem esetén: 10:29 Junina, 35 Vera, 84- Gin Sling, 134 Szellő, 222 Goldhair, 240 Komet, 244 Bugris, 514 Ali, 746 Tadmor. Könyvfogadások: 1% Vera, 3% Junina, 4 Gin Sling és Spavaldo, 8 Goldhair és Szellő, 10 Bugris és Komét, 12 Ali, 20 Tadmor ...58 Varga L. 1 ...55}* Hollery 4 . .. 54* Hotár 5... . —59 Korb 2 ... . -56} Sas 6 ... . ...54* Baseli 8 ... 55}* Vinczo 7 . .58 Buxton 9 . Carslake 10 230. 0 | Versenyérték: 2960 kor,, 760 kor. a másodikuak, 260 kor. a harma­diknak, 4í-0 kor. az egyleti pénztárnak. II. Welter handicap. 3000 lc a győztesnek, 1000 k. a 2-iknak, 400 ic a 3-iknak. Táv. 2000+. 3é és id belföldi és német lovak­nak, a melyek folyó évben 20,000 lc értékű versenyt nem nyertele Mini­mális teher 41%. Beiratási dij 10 lc, további 10 k. az október 2. után állva maradottaktól és még további 30 k. az indulóktól. Teherközlés okfóber 1. (Elzá­ratott szeptember 28-án 17 aláírással, melyből 7-ért kisbánat jelentetett.) (Start:. 3 óra 3 perez.) 8. Dr. Heilpern J. 3é p k Gratiola ap Gáíteo More a. Congratulation (ifj. Paehe) 48}* Danek 7 I 2. Mr. Redgrey 3é s m San Gallo ap Slieve Gallion a. Santuy (Hitch) 58 4. Mr. Stanway 3ó p k Diamantine ap Gouvernant a. Mary Diamond (Hesp F.) ...52* Pálmai H. úr 3é p m Csótár (Benson) ap Fenék v. Lord,of Kildare a. Kikirics (}% ts.) 48} Mautner V. úr id p her Tópper ap Tokio a. Marianopoli (Butters Frank)... —03} Gestüt Mühlhof 4-é p k Love ine äp Galifard a. Lotus Land (Butters Fred) .. .. 52} : Badesco Gy. úr 6é p m Tempora mutautui­ap Mindig a. Timpany (Kaposi) ..54 Szemere M. úr Bé p m GaUifet ap The Gull a. Hard Labour (Planner A.) ...53} Dávid E. úr 3é s m Gránátos . ap Pardon a. Gigerlkönigin (Szigeti) —51} Gr. Berchtold L. 3é s m Mon Cousin ap Balsarrocli a. Ma cousine (}% ts.) (Vivian) 50 Topper a startnál állva maradt. Háromnegyedhosszal nyerve,egyhosszal harmadik-,nyakhosszal negyedik. Idö 2-16 — Totalisateur: 10:82. Heiyrefogadások: I. 40:1QB. II. 40:94-. III. 40:118. - II. hely 10:91. Helyrefogadások: I. 20:68. II. 20:48. III. 20:62. — III. hely 5:55. Helyrefogadások: I. 10:34. II. 10:20. III. 10:38. A többi ló quotája győzelem esetéu: 10:47 Love me, 48 Gránátos, 53 Mon Cousin, 84- San Gallo, 112 Topper, 125 Gallifet; 146 Diamantine, 233 Tempora mutantur, 24-9 Csótár Sas 5 II Puszter 8 III Gulyás M. 1 ... IV Korb 3 0 Hotár 6... ... ... 0 Kozuch 4- ... "... 0 Smutny 2.... ... 0' Pretzner 9 0 Trigg 10 0

Next

/
Oldalképek
Tartalom