Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913

1913-07-25 / 64. szám

1913. a u g us ztus 11. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 407 Egyátalán fontosnak tartom, hogy a katonai körök iránt a legmesszebbmenő előzékenység tanusittassék, mert a coneoursok sikere tisztán az ő tömeges rész­vételüktől, kudarcza az ő távolmaradásuktól függ. A bizalmat s általános közmegnyugvást keltő jury összeállítása igen mérvadó tényező s ezért elkerülhe­tetlen szükségesnek látom, hogy a kiszemelt urak már jó eleve, 2—3" hónappal a concours előtt ajánlott levél­ben fölkéressenek tisztjük elvállalására; és pedig azért ily korán, mert először is mindenkinek annyi terminusa van már manapság, hogy jó előre kell hogy a határ­időket naptárába beállítsa, másodszor pedig, mert ha egyik vagy másik fölkért ur lemondana, elegendő idő­nek kell 'rendelkezésre állani, hogy helyettük más megfelelő egyéneket szólítsunk fel. 7. Dijak. Az egyes számok nincsenek elég bősége­sen dijakkal dotálva. Ha 50—60 résztvevő vágtat végig á nehéz, akadályokon, akkor 8 dij nem elég, kell legalább Í2. Még ez esetben is az 1., 2., 3. s talán még a 4-ik közt is oiy csekély árnyalatú külön­bözetek lesznek csak, hogy legalább az első 3 dijat egyforma magasra vagy legalább csekély fokozatos csökkentéesel kell megállapítani. Az idén p. o. a legnehezebb versenyszámban, a II. nap ugratásában 8 dij volt kitűzve. Mind a nyolcznak járt tiszteletdíj, azönkivül a következő pénzdijak: 2500, 1000, 800, 600, 500, 300, 200 és 100 korona. Itt .az 1., 2. és 3. közt a különbözetet sokallom, mert tel.jesitmónyeikiiek épen csak árnyalati diferencziájá­val nincsen arányban. Igaz, hogy a Versenyegylet több dijat nem adhat mint a mennyi pénze van, de meat vagyok győződve, hogy még nincs kimerítve minden forrás, nincs megkeresve minden tényező, melyet hozzájáruláshoz fölszólítani lehetne. Nem tudom p. o. hogy a székesfőváros mivel járul hozzá ? A programmból csak két tiszteletdíj adományo­zását lehet kivenni. Pedig számitásom szerint a város indirekt jövedelme a Concoursra fölsereglő vidéki katonatisztekből minimum 100—150, Ol,0 K. Nem fek­tetne be tehát a székesfőváros sokat, ha 25—30,000 K készpénzzel járulna a dijakhoz. 8. Oklevelek• Kívánatosnak tartom, hogy minden dijjal együtt oklevelet is kapjon a versenyző. A pénzt elköltik, a tiszteletdíj — kivált ha gyakorlati tárgy — elhasználódik, mig az oklevelet, kivált ha az csinosan van kiállítva, berámázzák és még az unoka is büsz­kén olvassa nagyapja sikereit. De szükségesnek tartom, hogy dicsérő oklevelek is adassanak ki olyanoknak, kik ugyan díjhoz már nem juthattak, de kiknek teljesítménye olyan, hogy a Jury mégis szeretné honorálni. Ez sokban megkönnyítené a bírálóbizottság munkáját s megnyugtatná sokszor nagy dilemmába jutó lelkiismeretét. 9. A közönség igénye viszonyítva az elég borsos belépő- s. páholydijakhoz, valami nagy figyelemre nem lett méltatva. Legkevesebb amit az érdeklődők megkívánhatnak, az, hogy tudják miről vau szó? hogy ki lovagol ? Számoknak a karra való kötése nem elég ; kell, hogy ezenkivü! felhuzassanak a számok a táblára is, mint az minden lóversenynél történni szokott. 10. Sorrend. Ha annyi nevező van mint az idén, ép a közönség érdeklődésének frissen tartása szem­pontjából a sorrendet többször kellene változtatni. 4—5 óra hosszan ugyanazt nézni nemcsak a közön­őségre, de a bíróra is agyonfárasztó. Miiyen eleven­séget hozott be e tekintetben annak idején a «Jeu de barre»! 11. A ló neve mellett a ménes megjelölése a pro­grammon a lótenyésztők szempontjából rendkívül fon­tos dolog s Magyarországon, hol többé-kevésbbé min­den gazda lovat nevel, nem mellőzhető. 12. A résztvevők igénye szintén jobban respek­tálandó. Az idei nevezési dijakból 10,000 koronánál Több folyt be. Ezért a résztvevők megkivánhatják, iiogy a talaj tisztességesen el legyen készítve s ne kepezze a lóláb állandó veszedelmét, a hogy az az idén sajnos több ló lesántulásával bebizonyosodott. Ide számítom a vizesároknak a jövőben nemcsak mésszel való jelzését, hanem valóságos vizzei meg­töltését is. Az is szigorúan ellenőrzendő, hogy azoktól, kik igazolvány felmutatásával bizonyítják, hogy részt­vevők s nevezési dijaikat befizették, külön belépő jegy megfizetését a jegyszedők ne követeljék. A neve­zés beküldése után kapjon minden résztvevő egy ingyen belépőt. A versenyzés két napon való lebonyolítása tul rövid •és igazságtalan, különösen az ugratóknál. Egészen lehetetlenül elütő viszonyok között lépnek egyesek sorompóba. Hogy versenyezzen ehance-szal a sötétség­ben ugrató lovas ? Magas sorszámot húzók már eleve elkedvetlenednek vagy esetleg el is maradnak. Ezek volnának megfigyeléseimből eredő kritikai megjegyzéseim. Azért teszem őket közzé, hogy minél többen hozzászólhassanak s ezen hozzászólások helyes megitólésóből a rendezőség a jövőre nézve annyi okulást szerezhessen, hogy a Pestvidéki Versonyegy­let rendezte Coneoursok tökéletessé s az egész lovas­világban híressé váljanak. Hátha még a Polo-Clubot és az Drkocsisokat is be lehetne vonni a rendezésbe, avagy pedig a mi az egyetlen helyes dolog volna, meglehetne alapítani azt a «Lovas Egyletet» melynek a coneoursok rendezése nem jelentéktelen mellekfoglalkozása, hanem egyetlen és főcélja lenne ! Ikrek a telivértenyésztésben. Oettingen főlovászmester ur, a német állami lótenyésztés vezetője, Die Zucht des edlen Pferdes czimü könyvében azt írja, hogy «oly anyakanczák, a melyek egyszer ikreket adtak, többnyire ki­válóan válnak be a ménesben». Ugyancsak ő mondja munkája egy másik helyén, liogy e tulaj­donság gyakran öröklődik. Miután Oettingen ur a megbízhatóbb szakírók közé tartozik és sza­vának nálunk is bizonyos súlya van, ezélszerü­nek tartottam, hogy e tárgygyal egyszer rész­letesebben foglalkozzam. A G. St. B. I—XVI. kötete 1085 kanczát jegyez fel, a melyek ikreket adtak. Ezek közül, irja Oettingen ur, 413 oly kancza van, a mely a Goos-tabeliákbau szerepel, tehát a mely szerinte «a tenyésztésben legkipróbáltabbakhoz» tartozik. A ki azonban a.Goos-tabellákat forgatni szokta, ez állítással nem érthet egyet. A nevezett táb­lázatok nemcsak a jó, de a rossz telivérkanczák nagy részét is felölelik; különösen Németország anyagából nem egy olyan telivérrel találkozunk bennök, a melynek képessége fölötte szerény. A mily hamis Oettingen ur kiinduló pontja, ép oly hamisak a hozzáfűzött következtetések is. Kétségtelen,hogy a telivérek közt nem egy olyan anyakancza akad, a mely jó versenylovat adott s a melynek ellési jegyzékén ikrek is szerepel­nek. Angolországban 12 derby-nyerő, 15 Oaks­nyerö, 9 Leger-nyerő szármázott ily kanczákból. Sőt, a nevezettek anyjain kivül az angol telivér­tenyésztés történetéből még oly, ikreket adó kanczák neveit is följegyezhetjük, mint Horatia, Violante, Brönce, Selima, Sunflower, Sylph, Tur­quoise, Variation, Virginia, Moonbeam (Kisbér déd­anyja), Ellen Home, Legerdemain, Bassishaw, Figtree, Frolic, Lady Alice Hawthorn, Rigolboche, Wild Agnes, Parma, Pearlfeather, Poinsettia, Isola Bella, Hermione, Match Girl ( Matchbox anyja), Virginia Shore stb., a melyek a ménesben mind kitünö szerephez jutottak. Ezzel szemben azonban hosszú sorát közöl­hetném az oly — ikreket ellő — anyakanczák­na.k, a melyek a tenyésztésben semmiképen sem váltak be. Nehogy bizonyításaim túlhaladják az adott kereteket és az olvasó türelmét próbára tegyék, vegyük alapul a hozzánk legközelebb álló G. B. Mf K. nemrégen megjelent XIV. köte­tét, a melynek anyaga egymagában is elegendő lesz rá, hogy a kérdést megvilágítsa. Méneskönyvünk jelzett kötetében összesen 64 olyan anyakanczát találtam, a mely egyszer vagy többször élő vagy holt ikreket adott, vagy ikreket vetéltel. Ezek közül jobb anyakanczák­nak csak tizenkettőt minősíthetek, de hogy köz­tük hány az elsőrangú, az olvasó állapitsa meg az alábbi névsorból. Az illető anyakanczák nevei: Akárhogy (Acté anyja), Bona Grazia (Bartek), Bon amié ( Beg pardon), Busserl (Lappalie, Lógós), Childs Nun (Csecse baba), Dear Lady (Dealer), See me (Horkay, Monte Christo, Sediranda, Sénéchal), Thriftless (Mágnes), Komámasszony (Frau Godl, Kottingbrunn, Herr Göd), Pompadour (Poker), Royal Mazurka (Menda), Sandwich (Sapristi). Á többi, szóban forgó kancza vagy még fiatal s igy nem ad elegendő megítélési alapot (12 darab), vagy pedig mérsékelt, sőt rossz szerepet játszott eddig a ménesben. Ha az előbbiek, vagyis a fiatalok fölött egyszerűen napirendre térünk, a következő névsort kapjuk: A jour, Alice Lisle, Belle Minette, Blumenmädchen, Bona, Bonanza, Coalition, Dornröschen (ap. Prism), Ékes, Étuska, False Tooth, Gomorrlia, Sötét, Styria, Sweet Love, Tartom, Tilinkó, Toll Gate, Via Appia, Victoria Regia, Weatherbound, Gran­dezza, Lauda, Maranta, Mérges, Miss Jeannie (ap. Zsupán), Not for sale, Phryne, Play Actress, Pruszli, Rose of Kildare, Ste. Nitouche, Orpheline. Köztük az utolsó, Orpheline, háromszor adott — illetve vetélt el — ikreket és pedig, a ménes­könyv adatai szerint: 1896, 1897 és 1901-ben. A nevezett kancza anyja tudvalevőleg Red Hot (Gaga és Ganache anyja) volt, a mely 1894-ben és 1898-ban szintén ikreket adott, de ebbői örök­lődésre következtetni nem lehet, miután Red Poppy és Red Rose (Red Hot két másik lánya) meglehetős hosszú ménesszereplésük alatt nem adtak ikreket és ugyanez áll Oriflammeról, Óhaj­ról, Oliveröl, vagyis Orplielinenek a méneskönyv jelzett kötetében szereplő leányairól. (Egyébként az az eset, hogy egy kancza háromszor szerepel ikrekkel, nem áll egyedül. Bronce — angol Oaks-nyeró — négyszer adott ikreket, Legend és Fairy Ring pedig háromszor, még pedig egy­másután. Fretioork, Coolshanagli, Lady Susan, Rachel (ap. The Miser), Stockinette stb. stb. szin­tén háromszor adtak ikreknek életet.) Hogy nagy kanczáknak semmi közük az ikrek­hez, a magunk hazai adatai közül legélénkebben Kincsem, Martingale, Twelfth Cake, Wunsclimaid, Csillag, Csalogány, Tótleány, Grisette, Dirndl, Blondine, Sorcery, Metella, Addy, Petroleuse, Theorie, Lady Patroness, Thorgunna, Lady of the Lake, Mineral, Louise Bonne, The Mermaid, Peterhead stb., stb. — méneskönyveink legérté­kesebb forrásai — bizonyítják. Ha pedig végig­nézzük a föntebb, az ikreket ellő telivérekről összeállított hosszú névsort, ugy azt fogjuk látni, hogy e kanczák túlnyomó többségének anyja nem adott ikreket és fölmenő vonalai­kon sem lehet e tulajdonságot, mint jellegzetes vonást megállapitani. Vaunak ugyan elvétve kanczák, a melyeknek aiiyjai is adtak ikreket (Bussi, Busserl anyja), de a százalékarány oly elenyésző, hogy ebből állandóságra következ­tetni senki se fog merni. Ha tehát Oettingen ur azt irja, hogy ikreket adó anyakanczák a ménesben rendszerint kitű­nőek voltak s hogy e képesség öröklődik : olyat állit, a mit szakembernek, ha hivatását komolyan fogja föl, leirnia uem szabad, mert nincs bizonyítéka, a mélylyel szavait megerősítse. Fontosabb eredményre bukkant volna az egyéb­ként tiszteletreméltó német szakíró, ha a ménes­könyvek adatait abból a szempontból vizsgálgatta volna, milyen szerepet játszanak az anyakanczák az ikreket követő esztendőben ? A tanulság igen érdekes, jóllehet gyakorlati tenyésztőink előtt talán nem titok. Ha méneskönyvünk XIV. kötetét a föntebb fölsorolt anyakanczákkal kapcsolatosan végig lapozzuk, azt fogjuk látni, hogy ikrek adása vagy elvetélése után az anyakanczák rendszerint vagy terméketlenek, vagy pedig gyönge, nem egyszer életképtelen csikókat adnak. A föntebbi kanczajegyzékből a kritikus évben meddő 16 volt, 2 elvetélt, 7-nek csikaja korán mult ki, 6 még egyszer ikreket adott, illetve vetélt el. A többiek­nél a csikó vagy még oly fiatal, hogy pályán nem jelenhetett meg s igy számítás tárgyává nem tehető, vagy nincs jelentve; a föumaradt rész fölötte mérsékelt ió volt a versenytereken és e szabály alól kivétel csak az 1904-ben elle­tett Frau Godl volt, a melynek anyja 1903-ban adott ikreket. Tűrhetőbb lovak voltak a szintén ily körülmények közt származó Menda és Capt. Jack is, de a többi, szóbanforgó telivér nem érte meg tartási költségét. Ha tehát szabad tanácscsal Szolgálnom, te­nyésztőinket arra figyelmeztetném, hogy: ikrek ellése után pihentessék egy évig kanczáikat, de drága mént semmi esetre se vegyenek igénybe, mert nagy a valószínűség, hogy kanczájuk selejtes csikót fog adni, ha ugyan nem marad meddő. * E czikkem adatainak gyűjtése közben akadt kezembe Robertson egy érdekes munk 3jJ 8/j mely szintén e tárgygyal foglalkozik, természe­tesen nem a magyar viszonyok szempontjából. Mint az angol szakember minden dolgozata, ez az irása is igen érdekes. (Twinning in thoro­ughbred brood-mares, by J. B. Robertson.) A szerző az ikrek számos érdekes példáját idézi, sőt hármas ikrekről is megemlékezik. Ezt a recordot a Németországban álló Eisenbraut (ap. Florizel 11., any. Elsa) érte el, mig az angol ménes­könyvben nincsen hasonló példa. A mi a kellő időpontban elletett ikrek arányszámát illeti, az, a Weatherby urak szerint: 0-8%, Robertson statisztikája szerint pedig 0'78°/ 0; ha az elve­télteket is számítjuk L76 0 0. (Az embernél kb. 3o/ 0.) Az ikrek általában gyönge szervezetüek — különösen a mének — és az utóbbiak közül csak Trapéze (Tristan testvére) tudott a ménes­ben is — egyébként szerény — szerephez jutni. Egyik legjobb ivadéka: Acrobat egy ideig nálunk állt, mint fedezőmén. Trapézenek 17 kancza­csikója volt, a mely ménesbe került, de közü­lük egy se adott ikreket, a mi ujabb bizonyí­ték Oettingen ur merész állításával szemben. Az iker-adás öröklődését Robertson is tagadja, bár egyes esetek a felületes szemlélőt arra indíthatnák, hogy e tulajdonságot örökitő­nek tartsa. Érdekes a Queen Bertha-család története. A kitűnő kancza, mikor utoljára volt vemhes, Petrarch után, ikreket vetélt el. Lánya Spinaway (a mely szintén Oaksot nyert), Merry Hampton után vetélt el. Busybody (Spinaway

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom