Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913

1913-07-07 / 58. szám

1913. junius 13. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 377 Siófoki versenyek. Kedden veszi kezdetét az Urlovasok szövetkezete által Siot'okon rendezett öt napos meeting, a melynek legnagyobb eseménye a második napon eldöntésre kerülő Siófoki nagy gátverseny. A meeting tartama alatt naponta öt verseny lesz, a melyek változatosan ugy a sik-, mint pedig a zászlók közzé vett anyagnak megadják az órvónyesülhetést. Az első napokra le­adott nevezések szép száma a legjobb prognosztikonja a meetingnek. Aa első nap. A megnyitó napnak két eseménye lesz: az egyik a Senior-verseny, a másik pedig a háromévesek idei zászló közötti debütje, a Leliei-dij gátverseny. Az első napot megnyitó Sonior-versenyhen Dalnok, Merillon és Hírnök IL az esélyes pályázók. Jó lovasuk folytán a Badesco-ístálló választottjától is jó szereplést várhatunk. A Lellei dij gátversenyben próbálkoznak meg a háromévesek először a zászlók között. A tippelésre vonatkozólag természetesen csakis a sikformák lehet­nek az irányadók, ezek pedig elsősorban a Mr. Red­grey-istálló lovainak ( Belletbonne, Mandragora) esé­lyeire utalnak. Utánuk Hangos, Deborah és Digger tekinthetők jobb esélyű pályázóknak • A Fehérmegyei akadályverseny handicapban a ne­hezen lovagolható Bolondos, továbbá Lencsi, Dollár és Fürstenkind a kedvezően elbírált pályázók. Jelöl­jük Bolondost, Lencsit és Dollárt. A Keszthelyi dij gátverseny-haudicapban Szemér­métlen, Apoplexy, Royal Mail s a br. Baich-istálló lovai, (Soji of Nun, Royal Mail) a kedvező sulyu hurdlerek. Sikformáját tekintve Munkás is alacsonyan állíttatott be. Jelöljük Szemérmetlent, Apoplexyt és a br. Baich-istálló lovait. Az utolsó futásban, a Boglári handicapban, Ü'Du, Ropp, Kaland, Joyeuse és Gesztenye lehetnek a futás froptjában. Közülök Ropp, Gesztenye és Kaland a tí'pünk. Második nap. A második napon a meeting attrakcziója, a Siófoki nagy gátverseny a főszám. Megnyitja a napot a Fiiredi dij, a melyben Siréne. Merillon és Bengházi az első sorban is figyelembe veendő pályázók. A Siófoki nagy gátversenyre kötelezett hároméve­sek sorából Rama és Great Britain a klasszisnak nevezhető pályázók. A Szemere-istálló négy lovat is kötelezett e versenyre, a melyek közül Spavaldo fog starthoz állani. A Somogymegyei akadályversenyben a br. Baich­istálló lovai (Son of Nun, Palatin, Mined) és az Isse kutz-istálló lovai (Samuela, Royal Mail) valószínűleg egymás között fogják elintézni a futás sorsát. A Badacsonyi dij gátversenyben Szemérmetlen, Samuela, Apoplexy, Royal Mail és Formosa jutot­tak kedvező terhekhez. Közülük Szemérmetlen a lcod­vencziink Samuelával és Apoplexyvel együtt. A napot bezáró Csáktornyai dijban General, Dal­nok, Persist és Castor az esélyes pályázók, igy eze­ket a leirt sorrendben is tippeljük. Programm. Siófoki versenyek 1913. Első nap. Kedd, julius 8. I. Senior verseny. 1800 K. 1800 ni. (11 aláirás.) 1. Badesco Gy. ur 6ó p m General 74'/« 2 . 6é stp her Plutokrat ló 3. Bartosch F. kat. főállatorv. id. p m Jamugata 74% 4é p k My care (fv.) 69 5. Dávid E. ur 3é p k Weibi 69'/« 6. Ifj. gr. Esterházy K. 6é s her Xenos ló 1. 5ó.s k Pgrsist 73 8. Hg. Festetics 4é s m Dalnok 76'/» 9. Föld A. ur 6é s m Merillon 76% 10. Molnár L. száz. id. p lier Hírnök 11. 75 11. Vidale E. őrn. 3é s k Vadvirág 67% Tip: Dalnok -Merillon II. Lellei dij. Gátverseny. 1800 K. 2400 m. Sévesek. (22 aláírás.) 1. Mr. Adrién-s m Admirális 63 2. Br. Baich P. fhdn. s m Murád 63 3 . p her Digger 63 4. Balatoni ménes p k Kréta 63 5. Bamberger 1. ur p m Vöröstorony 63 6. Costandaclie M. ur d k lzus 63 7 . p k Margit II. 63 8. Dávid E. ur s m Abafy 63 9 . p k Madaram ' 63 10. Egyedi A. ur s k Sárga liliom 63 11. Gáspárteleki ménes p m Tánczos 63 12 . p k Torzsa 63 13. Issekutz Gy. fhdn. p k' Deborah 63 14 . p k Mór 63 15. Jankovich-B. Gy. ur p m Hangos 63 16. Keresztes A. fhdn. s k Virginia 63 17. Kina A. fhdn. s k Beszalad 63 18. Kiss T. urnő s k lrys 63 19. Br. Neimans R. stp k Robot 63 20. Mr. Redgrey p k Belletbonne 63 21 . p k Mandragora 63 22. Br. Wrazda J. hdn. s k Mireille 63 Tip: Mr. Redgrey-ist— Hangos— Deborah III. Fehérmegyei akadályverseny. Handicap. 1800 K. 4800 m. (22 aláirás.) 1. Ifj. gr. Esterházy K. 4é p lier Spinozza 78 2. Gr. Orssich N. hdn. 6é s her Vacant 78 3. Bartosch F. kat. főállatorv. 5ó p k Lola Beeth 76 4. Gr. Gizycki J. id. p her Gamecock 72% 5. Popeseu M. hdn. 4é p her Bihar 68% 6. Gáspárteleki ménes 4é s her Tabán 68 7. Br. Baich P. fhdn. 5é p k Ravenna 67'/« 8. Folis J. fhdn. 4é p k Lencsi 67 9. Bartosch F. kat. főállatorv. 4é p k My care (fv.) 66'/» 10. Fluck F. hdn. id. p k Dunure IV. (fv.) 65 11. Bogáthy M. fhdn. 5é p lier Bolondos 637« 12. Molnár L. száz. 5é p k Dollár 62 13. Jankovich-B. Gy. ur 4é p k Fürstenkind 61'/« 14. Kállay Sz. ur 5é p k Gredine 60 Tip: Bolondos—Lencsi—Dollár IV. Keszthelyi dij. GátverSeny-handicap. 1500 K. 3200 m. (21 aláirás.) 1. Issekutz Gy. fhdn. 4é s her Royal Mail 75'/« 2. Sibrik S. fhdn. 5é p her Trust' ló 3. Bartosch F. kat. főállatorv. id. p m Jamagata 74 4. Br. Baieh P. fhdn. öé' s m Són of Nun 72% 5. Popeseu M. hdn. 4é p m Querulant 71% 6. Badesco Gy. ur 4é p k Szemérmetlen 70'/« 7. Br. Baieh P. fhdn. 6é p k Formosa 69 8. Gáspárteleki ménes 4é p m Munkás 69 9. Ifj. gr. Esterházy K. 6ó s her Xenos 69 10. Gr. Esterházy P. 4é s k Wasserscheu 68 11. Horn A. ur 5é p lc Apoplexy 677« 12. Ifj. gr. Esterházy K. 4é p k Manoa 66'/» 13. Gr. Orssich P. száz. lé s k Brigand's Daughter 65 14. Filotás F. száz. 4é s m Bengházi 64 15. Bartosch F. kat. főáll.-orv. 4ésm Mazeppa (fv.) 64 16. Sibrik S. fhdn. 5é s lier Blériot; 62 17. Molnár L. száz. 4ó s k Cerale 60 Tip: Szemérmetlen— Apoplexy— br. Baich-ist. V. Boglári handicap. 1500 K. 1300 m. (24 aláirás.) 1. Petanovits J. ur 4é stp k Dank-'- - - Sage ló 2. Bartosch F. kat. fóállatorvos 6é p m Jóság 74 3. Horváth K. ur 4é s m Ecséd 70% 4. Gr. Esterházy P. 5é p k Inter pocula 70»/« 5. Gencsy K. ur 3é s k Bergina 69 6. Mélik A. ur 3é p k Ü'Du 69 7. Petanovits J. ur Sé p k Kerréna 67»/« 8. Sibrik S. fhdn. 3é stp k Ropp 66'/« 9. Liptay B. ur 3ó s her Kaland 66 10. Badesco Gy. ur 3é s m Zagyva 66 11. Tövisegyházi ménes 3é p k Joyeuse 65 12. Geucsy K. ur 5ó s k Vigasz 65 lä. Kacér J. ur 4ó stp k Gesztenye 627« 14. Fábián I. ur 4é s k Ne félejts 62'/« Tip: Ropp—Gesztenye—Kaland Második nap. Csütörtök, julius 10. I. Füredi dij. 1500 K. 2400 m. (21 aláirás.) 1. Badesco Gy. ur 6ó stp lier Plutokrat 72»/« 2. Bartosch F. kat. főáilatorvos id. p in Jamagata 74 3 . 6é p m Jóság 74 4. Dávid E. ur 3é p k Weibi 64'/« 5. Ifj. gr. Esterházy K. 5é s k Persist 72'/« 6 . 3é p m Billegény 66 7. Filotás F. száz. 4ó s in Bengházi 75 8. Föld A. ur 6é s m Merillon 74 9. Gencsy K. ur 3é p k Please 64'/« 10. Issekutz Gy. fhdn. 4ó s k Siréne 71'/« 11. Kacér J. ur 4é s m Mameluk 73 12. Kállai R. urnő 4é p lier Péter 71% 13. Mélik A. ur 3ó p k Via 64'/« 14. Br. Neimans R. 4é s k Pinty IVfi 15 . 3é stp k Robot 64'/« 16. Petanovits J. ur 4é stp k Dank!— Sage 71'/« 17. Sibrik S. fhdn. 5é p her Trust ' 75 18. Mr. Smith 4é s m Castor 73 19. Tövisegyházi ménes 3é p k Medina 64'/« 20. Br. Wrazda J. hdn. 6é p k P. S. 72'/« Tip: Sirene—Merillon IF. Siófoki nagy gátverseny. T.-dij. ós 10 000 K. 2400 m. Séveseknek. (32 aláirás.) 1. Mr. Adrién p k Gondola 63 2. Br. Baieh P. flidn. p her Digger 63 3 . p her Great Britain 63 4. Costandaclie M. ur p k Izus 63 5„Dávid B. ur p k Madaram 63 6. Ditrói Z. ur p k Gyerünk csak I 63 7. Egyedi A. ur s k Kikirics 63 8. Jankovich-B. Gy. ur s m Dallas 63 9 . p m Hangos 63 10. Lov. Landau H. s k Primula 63 11. Lengyeltóti ménes s k Rama 63 12. Liptay B. ur s k Csicsóné 63 13. Pálmai H. ur p m Csótár 63 14. Mr. Redgrey p k Mandragora 63 15. Br. Rothschild J. stp k Vorwärts 63 16. Szemere M. ur p m Saul II. 63 17 . s m Spavaldo 63 18 . s k Cifra 63 19 . p k Fille de Ciel 63 20. Vivian F. ur p her Moral 63 Tip: Rama—Great Britain— Spavaldo III. Somogymegyei akadályverseny. 1800 K. 4000 m. (21 aláirás,) 1. Badesco Gy. ur 4é s k Chinin 66 2. Br. Baich P. fhdn. 5é s m Son of Nun 14 3 . 5é p her Palatin 67'/« 4 . 4é p k Minca 66 5. Bartosch P. kat. főáilatorvos 5é p k Lola Beeth 75'/« 6 . 4ó p k My care (fv.) 67 7. Bogáthy M. fhdn. 5é p her Bolondos 67'/« 8. Ifj. gr. Esterházy K. 46 p k Outcry 11. 68'/« 9 . 4é p lier Spinozza ' 13 10. Gr. Esterházy P. 4é s k Wasserscheu 66 11. Fluck F. hdn. id. p k Dunure IV. (fv.) 74'/« 12. Folis J. fhdn. 4é p k Lencsi 69 13. Gáspárteleki ménes 4é s lier Tabán 66 14. Gr. Gizycki J. id. p her Gamecock 73'/» 15. Issekutz Gy. fhdn. 5ó p k Samuela ' 67'./« 16 . 4é s her Royal Mail 69 17. Kállay Sz. ur 5é p k Gredine 71% 18. Molnár L. száz. óé p k Siréna (fv.) 67'/« 19 Br. Neimans R. 4é p k Tou-Tou 69 20. Gr. Orssich N. hdn. 6é s her Vacant 80'/« 21. Popeseu M. hdn. 4é .p her Bihar 68 Tip: Br. Baich-ist.—Issekutz-ist. IV. Badacsonyi dij. GAtverseny-handieap. 1500 K. 3200 m. (23 aláirás.) 1. Issekutz Gy. fhdn. 4é s her Royal Mail ló lfi 2. Sibrik S. fhdn. 5é p her Trust ló 3. Ifj. gr. Esterkäzy K. 4é p her Spinozza 74»/« , 4. Bartosch F. kat. főáilatorvos id. p m Jamagata 74 5. Issekutz Gy. fhdu. 5é p k Samuela 71% 6. Badesco Gy. ur 4é s k Chinin 70'/« 7. Badesco Gy. ur 4é p k Szemérmetlen 70'/« 8. Br. Baieh P. fhdn. 6é p k Formosa 69 9. Gáspárteleki ménes 4é p m Munkás 69 10. Ifj. gr. Esterházy K. 6é s lier Xenos 69 U.Horn A. ur 5é p k Apoplexy 67'/« 12. Br. Baich P. fhdn. 4é s k Garonne 66'/« 13. Gr. Orssich P. száz. 4é s k Brigand's Daughter 65 14. Filotás F. száz. 4ó s m Bengházi 64 15. Bartosch F. kat. főáll.-orv. 4é s m Mazeppa (fv.) 64 16. Sibrik S. fhdn. 5ó s her Blériot 62 17. Bartosch F. kat. főáll.-orv. 4ó p k My care {fv.) 61 18. Molnár L. száz. 4é s k Cerale • 60 Tip: Szemérmetlen— Apoplexy— Samuela V. Csáktornyai dij. 1500 K. 1600 m. (26 aláirás.) 1. Badesco Gy. ur 6é p m General 2000 67'./« 2. Bartosch F. kat. főáilatorvos 6é p m Jóság 71'/» 3. Dávid E. ur 3é p k Weibi ' 67 % 4. Gr. Esterházy B. 4é s k Buborék 2000 68 5. Ifj. gr. Esterházy K. 5é s k Persist • 70 6. —— 3é p m Billegény 69 7. Gr. Esterházy P. óé p k Infer pocula 74 8. Hg. Festetics 4é s m Dalnok 141 fi 9 . 3é p m Veronese 74 10. Föld A. ur íésmi Sport • 77'/« 11. Gencsy K. ur 3é s k Bergina 65'/« 12 . 56 s k Vigasz 2000' 66 13. Issekutz Gy. fhdn. 3é p k Mór 2000 64% 14. Kacer J. ur 4ó s her Mameluk 2000 67'/« 15..Kállai R. urnö 4ó p her Péter 2000 73 j6. Keresztes A. fhdn. 3ó s k Virginia 65% 17. Lossonczy Gy. ur 3é p her Kistelek 65'/« 18. Mélik A. ur 3ó p m Schönau 2000 63 19. — 3é p k Via 2000 65'/« 20. Molnár L. száz. 3é p m Slap jack 68 21. Br. Neimans R. 4é s k Pinty 70 22. Petanovits J. ur 4é stp k Dank ! - - - Sage 70 23 . 3ó p k Kerréna ' 65'/« 24. Mr. Smith 4é s m Castor 72'/« 25. Tövisegyházi ménes 3é p k Medina 68'/« 26. Br. Wrazda J. hdn. 6ó p k P. 8. 2000 66 Tip: General—Dalnok Persist MINERVA általános biztosító részv.-társaság Budapest, V, Eötvös-tér 2. Wien, I. Brandstätte 7. Távirat: Minerva. Telefon; 172—91. és 50-49. állatbiztosítási osztálya elvállalja olcsó dijakkal és előnyös feltételek­kel verseny- és tenyészállatok biztosítását. joRiciMSSJÄ tásu, ártalmatlan hashajtó. A versenypálya orvosai ál­tal ajánlva lovasoknak, kik testsúlyukat csökkenteni kívánják, az egészség ép­: ségben tartása mellett. : Kapható a gyógyszertárak­ban és a készítőknél. Bäsch és Szamossy. Budapest, VIII. ker, Rákóczi-ut 25.

Next

/
Oldalképek
Tartalom