Vadász- és Versenylap 57. évfolyam, 1913

1913-01-09 / 2. szám

34 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1913. január, 17. Rabenau százados, az ismert német urlovas, a napokban iovardai gyakorlat közben egy lényegtelen gátnál oly szerencsétlenül bukott le lováról, hogy a helyszinen meghalt. Tragopant tudvalevőleg kötelezték a Grosser Preis von Magdeburgra és lovaglására, mint értesülünk, már ma Carslakeot szerződtették. Adamnak, a kisbéri ménes stallionjának Angliában szereplő ivadékai tavaly 14,000 fon­tot nyertek dijakban. Az amerikai mének közül egyébként Angliában Broomstick (43,830 font) aratta a legnagyobb sikert s utána Adam a második a sorban Voter s a nemrég Európába került Peter Pan előtt. Az amerikai mének össz nyereménye Angliában tavaly 233,652 fontra rúgott. A káposztásmegyeri steeplechase-pálya idén ismét ujabb alakban fog bemutatkozni a nagy­közönségnek, a mely oly hamar megkedvelte a szépen fekvő és jó sportot nyújtó versenyteret. A steeplecliase-pálya tavalyhoz képest annyiban módosult, hogy a mezőny a Dunakesz irányá­ban fekvő kanálison is átkel, majd körívben — egy szép felugráson át — kerül vissza a régi kurzusra. Az akadályversenyek külső képe igy még élénkebb lesz. Uj falka alakulásáról kapunk hirt. Alagon ugyanis gróf Pejacsevich Albert, kitűnő sports­manunk buzgósága révén drag-falka alakul, a mely az idén már meg is kezdi működését. A falka alapját a szentlörinczi falka több couple kópéja adja meg. Szegény legény és Nordstern, Liptay Béla ur két jóképességü négyévese, a Rákosi dijra és a Nagy alagi akadályversenyre nyernek előkészí­tést. Különösen Szegény legény szereplése elé tekinthetünk várakozással. A két ló már kora tavasszal Alagra jön és a helyszínén nyer előkészítést. Érdekes statisztikát közöl az «Allg. Sport­zeitung» legutolsó számában, istállótulajdono­sainknak az utolsó busz évben elért össznye­rem'ényeiról. A statisztikában az első helyet br. Springer Gusztáv foglalja el 5.620,628 K-val. Mel­lette br. Üchtritz Zsigmond 4.011,390 K, Dreher Antal ur 3.943,575 K, Szemere Miklós ur 3.495,062 K, Mautner Viktor ur 3,347,622 K, Geist Gáspár ur 2.411,166 K, herczeg Festetics 2.328,305 K, Egyedi Lajos ur 2.178,144 K, gróf Batthyány Elemér 2.087,633 K és Péchy Andor ur 2.045,391 K össznyereménynyel következnek a sorban. Rózsaleveleket szórtak a nagy ausztráliai­mén : Trafalgar útjára a város lakói, mikor a mén elhagyta a versenyistállót, hogy ménesbe menjen. Gr. Esterházy Károly hadnagy megvásárolta Angliában az ötéves Manoat és Outery ll.-öt. St. Maura, Mautner Victor urnák Angliában trainingben volt hároméves kanczája, az idén már nálunk fog szerepelni. Beregvölgy és Spiridion idén, tekintettel az ászári ménesben előfordult betegségi esetekre, nem fognak Ászáron fedezni, hanem máshol állanak a tenyésztők rendelkezésére. A helyet, a Írni a mének állani fognak, közelébb állapít­ják meg. Luczenbacher Miklós ur Angliába kiküldött kanczáit már beosztotta. Beppohoz (a Jockey­Club Stakes nyerőjéhez) kerülnek: Vonzó, Ke­vély, Vosges; Pictonhoz: Pipere, Búzakalász, Sé­rénade, mig Árvaleány Greenbackhoz kerül. A honvéd központi lovasiskola parancsnokává a király báró Zech ezredes helyébe, a ki a budapesti 1. honvéd huszárezred parancsnoka lett, Abonyi Andor huszár-őrnagyot, a kitűnő sportsmant nevezte ki. Abonyi Andor őrnagy ugy a díjlovaglások, valamint az urlovassport terén, aránylag fiatal kora daczára oly értékes múltra tekinthet vissza, hogy uj és fontos állá­sában való tevékenysége elé a legnagyobb várakozással tekinthetünk. Duty újév napján Marseilleben — Bush alatt — starthoz állott a 4000 frc értékű Prix du Pharao gátversenyben, de 62 kg. alatt helyezetlen volt Memnon, Sarbacane II. és Oeillet Blancelí. mögött. Báró Oppenheim unyakanczái közül 8 darab Sapliirhoz megy, mig a többi kancza Német, Franczia és Angolország legjobb méneihez kerül. Mashat (az Austria-dij 1898. évi nyerőjét) Caius fedezi, Danubiat (Danilo 11., az 1910. évi Austria­dij nyerőjének anyját) Ard Patrick. Toupet Bayardohoz, Cream Tart Binioulioz, Royal Mazg. Ghaucerhez, Mirida John O'Gaunthoz mennek. Laudanum, a mely a budapesti nyári mee­tingen való futása óta nem volt pályán, most ismét allright és istállója a négyéves ménnel a Király-dijat veszi kombináczióba. A nagy pozsonyi akadályverseny diját, mint már régebben jeleztük, az Urlovasok Szövetke­zete idén 20,000 K-ra emelte és az összes nyeregbe szálló urlovasok tiszteletdijat kapnak. Nizzában vasárnap kezdődött a meeting, a melynek, mint tudósítónk jelenti, kitiinő idő kedvezett. A Prix de Monte Carlo gátversenyre 20 lovat nyergeltek föl. Az 50,000 frcos futást az eddig inkább csak csalódá­sokat okozott Mary the Second (egy William 111­ivadék) uyerte meg az erősen fogadott Novelty ellen, a melyet lovasa nem a legszerencsésebben vezényelt. Harmadik Le Sopha a startfavorit Lord William előtt. A talaj igen kemény volt. A versenyben a német Isinboy is részt vett. A futásban Balayan vezetett Castagnette V. és Rovnó előtt, Lord William rosszul került el a starttól. Az utolsó fordulónál Mary. the Second és Novelty nyomulnak föl és egymás közt intézték el a dij sorsát. A kissé későn jövő Le Sopha fejhosszal harmadik. III. Prix de Monte Carlo 50,000 fr. Gátverseny. Táv. 3000 m. Br. Rothschild M. 5é Mary the Second William the Third— Ellaline 66 Thibault 1 Möns. Ch. Kohler óé Novelty 68 F. Williams 2 Moils. J. Stern 5é Le Sopha 66 A. Benson 3 Möns. A. Veil-Picard 4é Lord William 62 Parfrement 4 Möns. Guerlain 6é Hopper 74 Lancaster 5 N. h. : Balagan, Conti la Belle, Remua Ménago, Isinboy, Petit Due, Batailleur, Castagnette, Kildare II., Philippe III., Bryony, Cauteloup, La Mantagnola, Rovno, Bachelor's Knight, Oeillet Blanc II. Tot. : 10:184. Helyre: 10:66, 34, 30. Nyakh., fejh. W. Matthews trainer, aki annak idején Min­finget, Ormonde hires ellenfelét idomitotta, a napokban, 66 éves korában meghalt, A Grand Steeple chase de Paris diját 150.000 francra emelték fel. Nizzában vasárnap kerül eldöntésre a 100,000 frcnal díjazott Grand Prix de la Ville de Nice akadályverseny. Az értékes konkurreueziában még számos jó steeplernek van indulási jogo­sultsága. A pályázók sorából Va Tout, Mary the Second és Galafron neveit emelhetjük ki. Az első ugy a megnyitó napon, mint tegnap is jó kondicziót s kellő tudást árult el. Mary the Second a Prix de Monte-Carlot nyerte meg, mig a négyéves Galafron, a mely kitűnő ugrónak látszik, a Prix de la Digue-ben oly tetszetős stylusban győzött, hogy vasárnap is jó szerep­lést reméltünk tőle. Az emiitett trióból valószí­nűleg Mary the Second fog legjobban szerepelni. A Weinberg-istálló most osztotta be anya­kanczáit, a melyek közül lesta Gulliver II., Fabula pedig Spearmint partnere lesz. Gouver­nanthoz megy Esche és Simpalica, mig Festino 9 és Fels 16 kanczát kapott. Az elmúlt év legdrágább évese Jaroslaw (Gouvernant—Javorina) volt, a melyért báró Springer Gusztáv 40,600 K-t fizetett Napagedl­ben. Jaromir e testvérén kiviil nagy árat értek volt még el a Petteuden nevelt Isis (Styrian féltestvére), a melynek ára 40,000 K volt és a kisbéri Catilina (Cicero— Perfidy), a melyért Szemere Miklós ur 37,500 K-t fizetett. Negyedik a sorban a nupagedli St. Denis (Wool Winder— Oriflamine), a melyet br. Rothschild Alfonz 30,200 K-ért vett meg, ötödik pedig az ászári Tradition, a melyért ugyané sportsman 29,000 K-t fizetett. Walmsgate (apja Hampton, anyja egy lJon­casler-kancza) ivadékai nyertek a lefolyt évben Angliában zászlók közt legtöbbet, összesen 3457 font t. Walmsgate az apja Jerry M.-nek, mig a második a sorban Wavelet's Pride (apja Fer­nandez), a melynek ivadékai közt Jacobus volt a legkülönb. A harmadik helyet újra egy Hamp­foji-ivadék: Bushey Park foglalja el, a kimúlt Hackler (apja Petra^ck) és Icy Wind apja: La­veno előtt (apja Bend 0>). A nálunk köze'ebb­ről ismert mének közt-kisebb összegekkel sze­repelnek: Adam, Buckingham, Clievening, Flying Lemur, Raeburn, Rampion, Robert le Diable, The Rush, Veles, William Rufus, Windgall. Hg. Taxis Sándornak, idén 16 telivére van Németországban trainingben. A herczeg leg­inkább zászlók közötti versenyekben használja ki anyagát. Oroszországba exportálták : Népdalt, Blumen­müdehent, Gossimert és Felleg IIA. Raeburn-ivadék : Point of View nyert a napok­ban egy gátversenyt Haydock-Parkban. Jobb hároméveseink közül a Trial Stakesbeu ez idő szerint még Blondel, Elector, Enoch, Jaro­mir, Mausi II., Miczi, Mosci Ksiale, Opponent, Per baceo, Raphael, Sweety vehetnek részt. The Story 1000 K-ért fog fedezni és még csak tiz kanczát fogadnak el hozzá. A ménnek négy tulajdonosa van és pedig Baltazzi Arisztid ur, hg. Hohenlohe, br. Rothschild Alfonz és br. Springer Gusztáv. Lady Honorat, Laudon anyját, idén ismét Gouvernant fedezi. A 1914. évi Nagy baden-badeni dijra lovaink ! közül Bonyt, Electort, Handabandát, Mosci Ksiazet | s néhány kétévest köteleztek. I Calveley ivadékai tavaly 179.685 márkát nyer­tek Németországban zászlók közötti versenyek­ben. Calveley már évek óta champion-apaménje a szomszéd államban szereplő gát- és akadály­anyagnak. Metellat, Bon amié, Beau mérite, Regina, stb. anyját, idén a Przedswit-handicap-Tiyerő Mony fedezi. Mezőgazdaság. Mint igen megbízható, jól bevált és profilaktikus szer ajánlható, sok évi tapasztalat alapján a Eivizda Ferencz János, cs. és kir. udvari száltifó és körgyógyszerész által előállított Kivizda­féle Korneuburgi marlia-táppor, melynek sikerült összetétele ezen szert minden gazdálkodó és állat­tulajdonos részére valóságos házi kincsesé teszi, mi­vel az emésztő szervezetet erősiti, a megemésztett tápanyagok felhalmozódását megakadályozza és az á'latok természetes ellentálló erejét növeli. Szerkesztői üzenet. Régi előfizető. E tárgyról részletesen megemlékez­tünk már lapunkban, s nincs annyi helyünk, hogy a kivánt fölvilágositásokat itt megadhassuk. Kérjük becses czimót, magánlevélben szívesen állunk minden előfizetőnk rendelkezésére. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : LO VI K KÁROLY. Istállómester a ki jelenleg is felmondatlan állásban van, helyét fölcserélné, osetleg magántrainerül ajánlkozik. Jó bizo­nyítványok. Idevágó leveleket Istállómester 1913. czim alatt e lap kiadóhivatalába kér. •mHHB^D^BHBBBE^^B^IBim Fedezési hirdetés. Az 1913. évi fedeztetési idényben a gombai ménes­ben fedeznek: VELES ap. Isiuglass, any. Vollóda, ap. Robert the Devil, aiiy.Iilun. ap. Rosicrucian, any. Wee Wee, Stockwolltöl. Veles Angliábau 1 1 versenyt nyert 400.000 K érték­ben és pedig a First Spring Two years old Stakest, a July Stakest, a Midsummer Stakest, a Princess of Wales Stakest és a Champion Stakest Newmarketben • John o'Gaunt Platet Manchesterben, a Triennial Sta­kest Ascotban (kétszer), a Wynard Platet Stockton­ban, a Poveril of the Peak Platet és a Doveridge­haudicapot Derbybon. Fedezési dija: 1200 K. Csak 10 kancza fogadtatik még el. GOMBA ap. Dictator, any. Y. Tripaway, ap. Kisbér öcscse, any. Tripaway, Y. Melbournetól. Fedezési dija: 1000 K­Csak 3 kanpza fogadtatik még ol. LLUBAR ap Friar Lubin, any. Barracouta, ap. Barcaldinp, any. Perdita II., Hamptontúl. Fedezési dija: 400 K. A kanezák gondozása és ápolása kisbéri árszabás szerint. , , Bejelentések a Gombai ménosintézőségbez, posta állomás Csallóköz-Csötörtök, Pozsony mellett, vasut­1 és távirda-állomás Somorja-Uzsor, intézendök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom